Meg kell újulnia a hungarikum-mozgalomnak
A kiteljesedés időszakát követően a hungarikummozgalomnak a következő években meg kell újulnia – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szerdán az Országházban, a Hungarikumok Klubjának rendezvényén.
Utoljára frissítve: 2019. január 24. 17:48
2019. január 23. 15:27

Lezsák Sándor közölte, hogy folytatódnak a megyei és a Kárpát-medencei hungarikumvetélkedők, a versenyeket új korcsoportokkal bővítik. Május 23-án a megyei értéktárak vezetői Lakiteleken, szeptember 21-én pedig a helyi értékek bizottságának képviselői Budapesten találkoznak – tette hozzá. Utóbbival egy időben háromnapos rendezvényen mutatkoznak be a hungarikumok a főváros közönsége előtt.

Lezsák Sándor üdvözölte, hogy a hungarikumok helyet kaptak az egyetemi képzésben, ugyanakkor sürgette, hogy az általános és középiskolai oktatásban is megjelenjenek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rendezvényen kijelentette, hogy a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is. Összefüggenek a nemzetpolitikával azért is, hiszen az utóbbi a magyarság érdekeit, előbbi pedig az értékeit testesíti meg – tette hozzá.

Fazekas Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz), a Hungarikum Bizottság korábbi elnöke hangsúlyozta, hogy hungarikumok a helyi közösségek és a nemzet egészének identitását erősítik, megjelenítve a külhoni magyarság és a velünk élő nemzetiségek értékeit is. Az értéktár 2017-re közel teljessé vált, de az ehhez kapcsolódó további feladatok még sok munkát adnak a következő évekre – fogalmazott.

A kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a hagyományok jelentőségét nemzedékről nemzedékre fölismerik, és kutatják a magyarságra jellemző értékeket. A kivételes teljesítményeket védjegyek, kitüntetések és elismerések sokasága ismeri el, a hungarikumok nyilvántartása mégsem hiábavaló, hiszen egyediségükkel csak ezek képesek a magyarságot megjeleníteni a nagyvilág előtt – hangsúlyozta V. Németh Zsolt.

V. Németh Zsolt beszéde

Tisztelt Alelnök Úr!

Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Értékválság van – mondjuk gyakran. Mondjuk mi, akik úgy gondoljuk, hogy az életet normák, írott és íratlan szabályok alapján kell éljük, hogy az értékek követése – legalábbis hosszú távon – érdekeinket is szolgálja.

Napjainkban évezredes értékek kérdőjeleződnek meg.

Elég, ha csak a nyugati nagyvárosok kereszt vagy karácsonyfa-állítása körüli vitákra gondolunk; vagy épp a családról alkotott képünk módszeres szétzilálására.

Egyre többen nem érzik magukénak őseink, elődeink értékrendjét.

Hogy a közösségi elvárásoknak meg tudunk-e felelni, nagyban függ attól is, hogy mennyire vonzó a normát alkotó közösség saját magáról kialakított képe, hogy ki tudja-e állni az összehasonlítás próbáját – más családdal, más településsel, más nemzettel.

Vannak, akik azt gondolják, hogy az értékek folyamatos erodálódása, átalakulása természetes, visszafordíthatatlan folyamat, a „korszellem” terméke. A kérdés csak az, hogy hiszünk-e a szellemekben? E körben szót sem kell vesztegetnünk arra, hogy jobb lesz-e a világ az értéktelenségben, illetve új normák által meghatározottan. Vajon képesek vagyunk a változtatásra, vagy célunk csupán a folyamat lassítása lehet?

Éreztek-e elődeink is hasonlót? – A Pálóczi Horváth Ádám gyűjtötte nóta sugall hasonló kilátástalanságot az 1800-as évek elején: “Hát Isten néki, kapjunk rá, fogjunk rá a német táncra...”

Néhány évtizeddel később, 1845-ben maga Petőfi is így kesereg: „Más hazában híven őrzik / Mindazt, ami nemzeti; / Ősi kincsét a magyar nép / Megveti és elveti, /A magyar magyarnak lenni / Elfeled vagy szégyenel - /És az ily elkorcsult nemzet / Életet nem érdemel...” Majd eltelik három év, és – a nemzeti érzés jegyében – kitör a magyarság talán legszentebb forradalma...

Adjon ez nekünk is bátorságot.

Persze időről-időre változtak, formálódtak megvédendő értékeink (nemzeti alapintézményeink, államszervezetünk, nyelvünk, zenénk és táncaink, viseleteink…) Kellett védeni töröktől, némettől, orosztól, és kellett védeni magunktól. Másoktól megvédeni, nehogy elvegyék; és félteni magunktól, nehogy lemondjunk róla. És időközben új értékeink is születtek, amelyek kapcsán ugyanez a feladatunk.

Nemzetünk legkiválóbbjai az idők során fel-feltették a kérdést: Mi a magyar? Melyek a magyarság sajátosságai, karakterjegyei? Az erre adott válaszokat 1939-ben Szekfű Gyula szerkesztette kötetbe.

Ravasz László a magyar lélek uralkodó vonásának a „rendben tartott érzelmességet” vélte, és magyarságára “életfunkcióként” tekintett. „Jobban kell ismernünk, mi a magyar, és jobban kell akarnunk, ami magyar” – szólított fel bennünket.

Babits a magyarság tartalmát a nemzeti hagyományban, azaz „sorsemlékek”-ben, szellemi és érzelmi élmények összességében látta. Ezt ma leginkább kollektív emlékezetnek hívjuk; olyasmi, ami valós kapcsolatot sejtet az egyén és a közösség együtt megélt, ugyanakkor áthagyományozott élményei között. De az egyén és a közösség/nemzet nem pusztán egymással állnak közvetlen interakcióban, hanem a térrel is, amelyben létezik. Vajon a magyar ember teljesítményére, személyiségjegyeire hatott-e a hely, az éghajlat? Csak mi alakítottuk a tájat, vagy a táj is alakított bennünket? Babits szerint „Képzeletünk, érzésvilágunk, egész kultúránk, az itteni tájak és éghajlat színeiből, benyomásaiból, hangulataiból szövődött.” A Kárpát-medence, “ez a szép kerek terület a magyar lélek szülőágya és nyújtózó matraca, ez a magyar vér vegyítőedénye, s kultúránk festékespalettája.”

Keresztury Dezső a nemzeti öntudat, önismeret meglétét a nemzetté válás feltételének tekintette:

„Ha az a felfogás, hogy a közösséget az teszi nemzetté, hogy annak tartja magát, nem fejezi is ki a teljes igazságot, bizonyos, hogy a nemzet az önismeret által emelkedik ki a pusztán csak tenyésztő lét formájából; ebben a síkban szemléli önmagát, multja emlékezetét, jelene adottságait s jövője álmait.”

Viski Károly “magyari mivoltunk foglalatát” kutatta, írásában a közösségi lélek megismerésére törekszik. A „magyar jel–jegyünknek alkata” mögött titokzatos irányítót vél. Meggyőződése, hogy a magyarság sajátos jegyei gazdagítják a kontinenst…: „bárhová nézünk, új európaiságunk jegyeiben is mindenütt van egy-egy vonal, szín, különös rezzenetű fény vagy árnyék, más lendületű fogás, mozdulat, sajátos szemlélet, magános hang, gondolat, ami a miénk, amiben mások, – magyarok vagyunk, s ha akarjuk, tudatosan mások lehetünk ezután is.”

Kodály természetesen zenei egyediségünkről vall. „A keleti kultúrák nagy gyújtópontjaitól elszakadt magyarság minden kultúrát nyugatról kapott. Ezért elfogult lett magával hozott ősi hagyományaival szemben, vezetői mindig azok ellenére akarták civilizálni és boldogítani.”

Zenei kultúránknak „nemzeti jelleget a sokféle, magában semleges zenei elem egyszeri, sajátos összetétele ad. A magyar zene minden eleme megtalálható más népeknél is egyenkint. De így együtt sehol.” Ebből újfent visszacseng az egyediség szava, a különleges, a kiemelkedő. Kodály azt írja:

„Meg kell tanulnunk egy ország nyelvét, ha benne élni akarunk. Ha a népet érteni akarjuk, meg kell ismernünk zenéjét is.” Mindezt persze nemcsak más nemzetek fiaira érti, hanem ránk is. Sőt, úgy gondolom, ez elsősorban ránk vonatkozik. Hisz „nem lehet magyar, aki nem iszik a magyar kultúra csodaforrásából – fogalmaz a nagy zenetudós. – A kultúrában pedig benne van a népi kultúra. Zenében majdnem teljesen azonos vele.”

A Szekfű Gyula szerkesztette kötetből még sok érdekes, találó és nem kevésbé hiteles leírást, megfogalmazást emelhetnék ki magyarságunk lényegi meghatározására vonatkozóan.

A rendszerváltozást követően is feltette a kérdést írók egy csoportja: Mi a magyar most? Nos, talán nem az én hibám, ha abból a kötetből nem sikerült ide illeszkedőt találnom. Ismét csak Kodály gondolatai jutnak eszembe azokról, akik a magyart ősi hagyományaival szemben, azok ellenére akarták civilizálni, boldogítani.

Kortársaink közül Alexa Károly kiváló irodalomtörténész foglalkozik visszatérően a magyarság karakterjegyeivel. A kommunikációtudományt alapul véve kódoknak, magyar kódoknak, nemzeti kódoknak nevezi ezeket a sajátos jegyeket. Véleménye szerint a nemzetélet is „az elemi emberi kapcsolatok sajátos rendszerében [mutatkozik meg], ahol nemcsak „Te meg Én” szólunk egymáshoz, hanem „Mi” is – az időben, sőt az idővel társalogva. És úgy tudunk századokkal is szót váltani, ha tudatában vagyunk mindannak, ami közös közöttünk. Mindannak, ami „belénk van kódolva”.”

Majd felteszi a kérdést, amelyet olykor mi magunk is felteszünk, de másoktól is gyakran megkapunk: „De hát mi végre is beszélünk „nemzeti kódról”? Mi szükség van arra, hogy jelképeket teremtsünk és jelképeket „dekódoljunk”?” Alexa szerencsére a választ is elénk tárja: „A nemzeti kód azoknak az ismereteknek az összessége, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzeti önismerethez. Amelyekkel a nemzetélet megfogalmazza önmagát. Önmaga másságát […], amelyekkel mi magunk jobban megismerhetjük önmagunkat, amiknek a tudatosítása révén megfogalmazhatjuk igényeinket a nemzetek közösségében.”

„A nemzeti kód – egészen egyszerűen szólva – arra a kérdésre válasz, hogy kik és mik vagyunk mi magyarok.”

Mindezekből láthatjuk, hogy a magyarság mibenlétét, annak legjellemzőbb vonásait, jelképeit, szimbólumait van, aki „lírai magyarságvíziókban” fogalmazza meg; van, aki a „közboldogságot” vagy a nemzeti lélek alkatát látja benne; megint más pedig magyar „jelnek–jegynek” vagy épp „kódnak” nevezi.

Ezeket a megkülönböztető, kiemelkedő sajátosságokat, amelyek olyannyira meghatároznak bennünket, mi hungarikumoknak hívjuk!

Kiemelkedő nemzeti értékeink, a hungarikumok beazonosítása, gyűjtése, népszerűsítése nemzeti életfunkciónk jele.

Helyénvaló, sőt szükséges is, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében, illetve a Magyar Értéktárban szereplő elemek másutt is kapjanak elismerést. Nemzetközi élelmiszeripari kiállításokon szereznek díjat legkiválóbb ételeink, italaink, s előállítóik. Földrajzi árujelző, eredetmegjelölés, védjegyek sokasága emeli ki a különlegeset az átlagos közül. Innovációs díjakkal jutalmazzák az új technológiák, eljárások kidolgozóit. Utcákat, tereket, intézményeket neveznek el legismertebb, legnagyobb magyarjainkról. Az UNESCO különböző világörökségi regisztereibe emeli leggyönyörűbb tájainkat, természeti, épített és kulturális örökségünk egyes elemeit. Önkormányzati, szakmai, civil és állami kitüntetések rendszere ismeri el a különleges teljesítményt, az alkotói életutat.

Mi szükség van akkor hungarikumokra? Vajon nem csupán az elismerések megkettőzéséről, sokszorozódásáról van szó?

Szándékunk szerint nem!

A fent említett kitüntetések alkalmával a figyelem, a reflektor elsősorban az alkotóra, a művészre, a mérnökre, a cégvezetőre, a tanárra, sportolóra irányul. Az alkotó embert ismerjük el és ünnepeljük. Szeretnénk neki örömöt szerezni, boldoggá tenni. Mert ez az ő sikere.

Viszont amikor hungarikumot választunk, akkor inkább azt szeretnénk érezni, hogy az a miénk: a magyaroké.

Díjazni számos teljesítményt lehet, és kell is, de a hungarikummá minősítéshez nem elég az egyediség, a különlegesség, a minőség. Hungarikum csak az lehet, amely a magyarságra jellemző tulajdonsággal bír, és ez alapján mi is azt szeretnénk, hogy bennünket, magyarokat vele azonosítsanak.

Felteszem, az angolok sem örülnének, ha róluk az angol WC jutna először eszünkbe, bármily hasznos találmány is; és a franciák sem lennének túl lelkesek, ha róluk meg mondjuk csak a szerelőkulcs és a guillotine, miközben a legfinomabb sajtok országáról beszélünk.

Hölgyeim és Uraim!

Azok a legjobb hungarikumok, melyek még nem „foglaltak” a világban. Mit értek ez alatt… Bármennyi whiskyversenyt nyerjenek is meg japán whiskykészítők, erről az italról a világ évtizedek múlva is, sőt talán örökre a skótokra vagy az írekre fog asszociálni. Akkor is, ha az a japán whisky minőségében magasan veri a jól ismert scotch-okat.

Az a legjobb hungarikum, amelynek nemcsak múltja, de jelene is van; amely a nagyvilágban is közismert, és nem csupán a szakmai belterjességben számít kuriózumnak. Amelyhez történetek, legendák tapadnak, és ezekkel együtt szerethető. Amely alkalmas arra, hogy magyarságunkat kifejezésre juttassa – magunk és a világ számára egyaránt.

Hadd szóljak még néhány szót az előttünk álló feladatokról. Reményeink szerint ebben az esztendőben újra lendületet vesz a hungarikumok ügye. Szeretnénk, ha a hungarikum védjegyet mind többen kérnék, használnák az arra jogosultak.

Úgy vélem, nemcsak a mi lelkünknek esne jól, de a külföldi vendégeket is segítené, ha a karácsonyi vásárban a hungarikum süteménykülönlegesség-, keserű likőr-, illetve pálinkastandnál jól látható lenne a nemzeti trikolóros jelzés.

Szeretnénk, ha a hungarikumokkal, a kiemelkedő nemzeti értékeinkkel való foglalkozást más kormányzati szakterületekkel is össze tudnánk hangolni: a turizmussal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának hasonló jellegű törekvéseivel; és örülnénk annak, ha a települési értéktárak segítenék a Magyar Falvak Programjának identitásmegerősítő céljait. Fontos lenne, hogy kiemelkedő nemzeti értékeink és a hungarikumok a felsőoktatásban is hangsúlyosabban jelenjen meg.

Gondolataim zárásaként hadd idézzem ismét Babits Mihály szavait, aki harminckilencben úgy ábrázolta önnön lényegünket és mutatott rá helyünkre a világban, hogy az nemcsak egy mind a mai napig érvényes leírás, hanem egyúttal komoly feladatot is ró ránk. Azt írja: a magyarság a „Legnagyobb szolgálatot akkor teszi a világnak, ha megőrzi nemzeti sajátosságát, megmarad annak, ami. Nemzet vagyunk, a szó régi, szellemi, jogi erkölcsi értelmében, nem pedig faj a tülekedő fajok között, s nem valami nyomorult, kicsiny erőlködés a nagy erők félelmetes csataterén.”

A miniszteri biztos sürgette a hungarikumok ügyének összekapcsolását a kormányzati szakpolitikával, és szorgalmazta a védjegyhasználat kiszélesítését. A rendezvényen átadták a nemzeti értékeket népszerűsítő mobilalkalmazások fejlesztéséért járó elismeréseket, valamint a Hungarikum médiadíjakat. Utóbbiakat idén Csűrös Csilla, a Kossuth Rádió szerkesztője, Sallai Éva, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője és a Városi TV Mohács szerkesztősége kapta.

Csűrös Csilla, a Kossuth rádió szerkesztője átveszi a Hungarikumok Klubja média-díját Lezsák Sándortól, az Országgyűlés fideszes alelnökétől (b) és V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztostól a Hungarikumok Klubja a Parlamentben című rendezvényen az Országházban 2019. január 23-án. MTI/Máthé Zoltán

Fotó: Váli Miklós

MTI
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Varga Judit lesz az igazságügyi miniszter
    Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, miután a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben – derült ki szerda délután.
  • Kocsis: a legalkalmatlanabb lett az ellenzék főpolgármester-jelöltje
    A legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje - reagált a Fidesz budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este az előválasztásra. Kocsis Máté hozzátette: Gyurcsány Ferencnek mindegy volt ki nyer, mert "Karácsony Gergely pórázának a végén is Gyurcsány Ferenc áll".
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
MTI Hírfelhasználó