Ady Endre hű maradt önmagához
A nagy költőt az erőszakos fogyasztói társadalomban már marketingcélokra is felhasználják.
2019. január 27. 11:11

1919. január 27-én halt meg Ady Endre. A halál negyvenegy éves korában a budapesti Liget szanatóriumban érte, ahová hosszú betegeskedés után súlyos tüdőgyulladással vitték.

A nagy klasszikusokra való emlékezés mindig több a kötelező kegyeletnél. Ők éppen azért halhatatlanok, mert örök mementóként akár az egyént, akár egy nagyobb közösséget, akár egy egész nemzetet képesek önmagával szembesíteni és önvizsgálatra bírni.

Így van ez természetesen Ady esetében is, akiről hangsúlyozni kell, hogy páratlan művészi nagysága már életében felülírt és ma is felülír mindenfajta vulgáris értelmezést, amellyel excentrikus személyisége és életmódja miatt akarták és akarják lejáratni vagy hatását relativizálni.

De még ennél is lényegesen károsabb, hogy bonyolult és ellentmondásos örökségét az utókor szinte soha nem az önvizsgálatra, hanem az önigazolásra használta fel.

A Horthy-rendszer nemigen tudott vele mit kezdeni, a szakmabeliek viszont annál hevesebben vitatkoztak róla, és saját irodalomfelfogásukból kiindulva erősen megkérdőjelezték életművének néhány fejezetét. E tekintetben elég csak Kosztolányi Dezsőre utalni, aki politikai költészete miatt tört pálcát felette.

1945 után a sztálinista Révai József a legszívesebben bolsevikot faragott volna belőle, mert szerinte minden nagysága ellenére „nem talált választ azokra a kérdésekre, amelyeket csak a bolsevizmus tudott megválaszolni.”

A hetvenes-nyolcvanas években a református lelkész fiából vakbuzgó marxistává lett Király István négykötetes monográfiájában már valamivel árnyaltabb, de korántsem hiteles képet alkotott róla.

A rendszerváltás után fel-fellángoló kultúrharcokban a balliberálisok unos-untalan valami magától értetődő természetességgel igyekeznek rátenni a kezüket és próbálják aprópénzre váltani, többek között a fent említett bonyolult, ellentmondásos örökségének félremagyarázásával, a korabeli liberális, baloldali körökhöz fűződő kapcsolatainak manipulálásával vagy a világlátásában időnként eluralkodó nihilizmusára és Tisza István elleni kirohanásaira hivatkozva.

Ez utóbbiról csak annyit, hogy 1918. október 31-én így kommentálta Tisza meggyilkolását: Rettenetes, végünk van! Akárcsak verseiben, ebben a végrendelkezésnek tekinthető rövid mondatában is a próféta szólt belőle, mind a saját, mind az ország sorsát illetően. Három nap múlva ugyanis szélütés érte, a január végéig hátralévő időben már csak vegetált, és vele együtt hamarosan Magyarország is betegágynak dőlt.

A baloldali és liberális politikai irányzatok tehát hatalmi ambícióik igazolására minden korban szemrebbenés nélkül Ady jogos örököseinek tekintették és annak tekintik magukat ma is.

Sőt az egyre erőszakosabb fogyasztói társadalomban már marketingcélokra is felhasználják. Az ATV műsorajánló blokkja például az ő legismertebb fényképével kezdődik, vele reklámozzák a Sas-kabarét, a Dumakabarét és a hasonlóan silány kultúrbóvlikat. Ez az otromba ízléstelenség jól bizonyítja, hogy voltaképpen semmit nem értenek belőle.

Nem is érthetnek, mert nincs közük hozzá, hiszen költészetének alapeszméi lényegében a mai nemzeti, polgári oldal felfogásával egyeznek. Gondoljunk csak a történelmi értékeink, nemzeti sorskérdéseink, a falusi Magyarország iránti elkötelezettségére, magyarságtudatára, istenkeresésére vagy a legősibb emberi kötelékek, a család, a szerelem és a barátság megtartóerejébe vetett hitére.

Ezzel el is érkeztünk az újságíróként is klasszikusnak számító Ady Endréhez, aki köré baloldali és liberális kisajátítói az úri renddel szembeni állandó ellenzékiség mítoszát építették fel, amit ugye a költőre mondani túl közönségesnek találtak volna – abból forradalmárt faragtak –, az újságírónak viszont annál jobban állt.

Az ellenzékiség keserű kenyerét lassan tíz éve megemészteni képtelen kései utódaik mintha éppen most élesztenék újjá ezt a hamis mítoszt, és ha úgy adódik, saját sanyarúságuk illusztrálására előszeretettel hasonlítják magukat egy korszakalkotó zsenihez, mert az olyan jól hangzik.

Ki kell őket ábrándítanunk; az élete nagy részében tényleg ellenzéki Ady ugyanis 1905 tavaszán egy teljes évre elkötelezett kormánypárti lett. Mindez az úgynevezett Fejérváry-darabontkormány idejére esett, amely a miniszterelnök testőrparancsnoki múltjáról kapta a nevét, és amelyet a választásokon nyertes, de a se Ferenc Józseffel, sem egymással megegyezni nem tudó koalíciós pártok törvénytelennek nyilvánítottak, sőt hamis jelszavakkal a tömegeket is mozgósították ellene.

Válaszul az új miniszterelnök a demokratikus jogok, többek között a választójog kiterjesztését ígérte. Ady ezt nagyon nagyra értékelte, és miután lapja, a Pesti Napló a kormány félhivatalosává, ő maga pedig havi háromszáz korona fizetéssel a sajtóiroda kiemelt munkatársává lépett elő, cikkeiben hittel és szenvedéllyel állt ki Fejérváry Géza politikája mellett.

Attól kezdve az ellenzék kormánypárti sajtóbérencnek, sehonnainak, meghibbant agyú embernek, megvetést és undort érdemlő darabontnak nevezte.

A Fejérváry-kormány bukása után pedig, az ő szavait idézve: „Divattá vált a darabontölés, és az országon átzengett a harci induló: kipusztítani a darabontokat! Amennyi üres, éhes, eltartásra váró, stréber senkije az országnak volt, az mind segített darabontot szimatolni, hajtani. Elszabadult a közvélemény terrorja.”

Ugye, milyen ismerősen hangzanak ezek a szavak a mából, a mai utcáról, a mai parlamentből, a mai sajtóból? Egyedül a darabontot kell más megnevezéssel helyettesíteni, a fenyegetettek és a fenyegetők helyébe más embereket képzelni, a stílust pedig nagyságrendekkel trágárabbra hangolni. Ő maga egyébként a hosszan elnyúló hajtóvadászat, a hecckampány ellenére élete végéig büszkén vállalta egykori kormánypártiságát, soha nem tagadta meg darabontmúltját, hanem inkább dicsekedett vele.

Az én Adym életútja jóval egyenesebb a halála óta eltelt száz évben olyan sokszor elbitorolt Adyénál. Nyoma sincs benne a torzításnak, az ideológiai meghurcoltatásnak, a szakmai elszámoltatásnak, a hagyatékáért való marakodásnak. Az én Adym mindhalálig hű maradt önmagához.

Először úgy tízéves koromban találkoztam vele és egy versével, pontosabban egy versének öt sorával, amely nekem azóta is változatlanul őt jelenti: „Húsz éve elmult s gondolatban/ Ott röpül a szánom az éjben/ S amit akkor elmulasztottam,/ Megemelem a kalapom mélyen./ Ott röpül a szánom az éjben.”

Igen, ez a Krisztus-kereszt az erdőn záróstrófája, amit egy gyerek számára is világos szövegkörnyezetet teremtve Katona Lajos esperes-plébános mondott el vasárnapi prédikációja zárásaként szülőfalum katolikus templomának gyönyörű barokk szószékéről a kálvinista költőtől.

Ennyit arról, hogy kié is valójában Ady Endre.

Ircsik Vilmos

A szerző író, műfordító

magyaridok.hu
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó