Kétségtelenül maradandót alkotott a rendszerváltoztató nemzedék
Kónya Imre: Fontos, hogy a magyar nemzet a sajátjaként élje meg nagy történelmi pillanatait.
2019. január 29. 10:56

Ma tartja alakuló ülését a 30 éve szabadon elnevezésű rendezvénysorozat előkészítő bizottsága. Feladata, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a szabad, független, a Nyugathoz kapcsolódó, demokratikus Magyarország létrejöttéről, azaz a rendszerváltozásról. A testület tagja Kónya Imre egykori MDF-es politikus, volt belügyminiszter is, aki a Magyar Időknek adott interjúban az első szabadon választott miniszterelnök történelmi nagyságáról, az Ellenzéki Kerekasztalról és a Magyar Televízió jelképes lefoglalásáról is beszélt.

– A 30 éve szabadon elnevezésű rendezvénysorozat előkészítő bizottságának a tagja. Mi a feladatuk?

– Megemlékezés a rendszerváltozásról, a szabad, független, demokratikus Magyarország megteremtéséről, amely fontos előzmények – független szerveződések létrejötte, tömegeket megmozgató demonstrációk – után bő két évig, az Ellenzéki Kerekasztal 1989. márciusi létrehozásától a szovjet csapatok 1991. júniusi teljes kivonásáig tartott. A testületnek – amely ma tartja alakuló ülését – az emlékidőszak alatt megvalósítandó projekteket kell meghatároznia, amelyek elősegíthetik, hogy a rendszerváltozás előbb vagy utóbb elfoglalja méltó helyét a köztudatban, vagy fogalmazhatnék úgy is: a nemzeti emlékezetben.

– Milyen kép él a köztudatban az 1989–1991 közötti eseményekről?

– A fiatalok többségében semmilyen, akik pedig átélték, többnyire csalódtak a várakozásaikban. A politikusok pedig folyamatosan rájátszottak az emberek csalódására. A kommunista kísérlet négy évtizede az élet minden területén rengeteg károsodást hagyott maga után. Ezek elhárítása mérhetetlen nehézségekkel járt, és a terhek egyszerre zúdultak a társadalom nyakába. Nem csoda hát, ha a rendszerváltozás megítélése összességében negatívnak mondható. Remélem, hogy az előttünk álló két évben sikerül ezen a negatív képen javítani, és az eseményeket a maguk valóságában a fiatalokkal is megismertetni.

A volt MDF-es politikus szerint 1989-nek méltó helyet kell elfoglalnia a köztudatban Fotó: Teknős Miklós

– Milyen rendezvényeket, projekteket tart fontosnak?

– Mindent, ami segít a tények aktuál-­politikai elfogultságoktól mentes feltárásában és az emberekhez való eljuttatásában. A rendszerváltozás csomópontjairól, egyes állomásairól dokumentumfilmeket kellene készíteni. Vannak még szép számmal élő, aktív résztvevők, tanúk. Azokat is meg kell szólaltatni, akik a későbbiekben egymással ellentétes oldalra kerültek. Nem kell félni a különböző irányú, akár elfogult megközelítésektől. A tények megvilágításához ott vannak az eredeti dokumentumok, archív videófelvételek. Fontos forrásanyag a Bozóki András által szerkesztett A rendszerváltás forgatókönyve című dokumentumgyűjtemény, amely az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak szó szerinti jegyzőkönyveit tartalmazza. De ugyanúgy a Fekete Doboz videófelvételei a különböző ellenzéki rendezvényekről és a Magyar Televízió archívuma, a híres Napzárta műsorokkal, ahol először szólalhattak meg ellenzékiek, igaz, csak késő éjszaka. Ami nagyon fontos, hogy szélesebb közönséget elérő tévéfilmek, filmsorozatok is szülessenek. Szükség van honlapra, okostelefonos applikációra is, hogy a digitális generációt is elérjük. És feltétlenül szükség lenne egy frekventált helyen lévő, a korszakot a legmodernebb eszközökkel bemutató múzeumra is.

– Lehetséges a jelen ideológiai, politikai szekértáborain felülemelkedve, méltó módon megemlékezni a rendszerváltozás éveiről?

– Ehhez elengedhetetlen a bizottság által meghatározott projektek aktuálpolitikai elfogultságoktól mentes megvalósítása, de ugyanígy a megvalósult projektek korrekt értékelése. Nem szabad letagadni a rendszerváltoztatásban játszott pozitív szerepét senkinek sem, és jó lenne helyre tenni az elmúlt évtizedek politikai küzdelmei során felhalmozódott, különböző irányú torzításokat. Antall József egy alkalommal a rendszerváltozás eseményeire utalva a koalíciós parlamenti frakciók előtt azt mondta: „Egyszer még szólni kell ezekről a dolgokról, hogy minél kevesebb hazugság maradjon az emberek agyában.” Úgy vélem, ez lenne az egyik legfontosabb feladat. De van még valami, amiről Antall sem beszélt.

– Miről nem beszélt az első szabadon választott miniszterelnök?

– Arról, hogy a rendszerváltozás a magyar történelem kiemelkedő pillanata, az 1956-os forradalom és szabadságharc mellett a huszadik század másik olyan eseménye, amellyel a magyarok kivívták az egész világ megbecsülését. Ez közös teljesítmény, amire mindenki büszke lehet, azok is, akik látszólag nem csináltak semmit, de elviselték, kibírták a változásokkal együtt járó mérhetetlen nehézségeket. És fontos, hogy a nemzet sajátjaként élje meg nagy történelmi pillanatait. Ezek erősítik a nemzeti összetartozás érzését, tartást adnak a hétköznapokban, és erőt, kapaszkodót, amikor cselekedni kell.

– Antall József személye megkerülhetetlen a rendszerváltozás kapcsán.

– Ő volt a kerekasztal-tárgyalások meghatározó személyisége, a szabad választások utáni második szakaszban pedig a rendszerváltoztató miniszterelnök. Vitathatatlan történelmi szerepét ma már hajdani politikai ellenfelei is elismerik. Az emberek lelkéhez azok a nagy történelmi események tudnak közel kerülni, amelyeket egy személyhez lehet kötni. A rendszerváltozás esetében ez a személy csakis Antall József lehet, aki tragikusan korai halála miatt kimaradt az elmúlt 25 év méltatlan és kis­szerű, néha gyűlölködéssé fajult politikai csatározásaiból. Ráadásul azon kevesek közé tartozik, akiknek az életútjában egyetlen olyan momentum sincsen, amit szégyellni kellene. Halálának 25. évfordulójára a Miniszterelnökség www.antalljozsef25.hu domain alatt csináltatott egy honlapot, gazdag tartalommal, rengeteg archív videóval, de ez nem elég. Egy művészi igénnyel elkészített, tévében bemutatott többrészes játékfilm hozhatná őt – és rajta keresztül az egész rendszerváltozást – igazán közel az emberekhez.

– …és az ünnep mindig elmarad? címmel két éve jelent meg könyve a rendszerváltozásról és az azt követő évekről, amelyet nemsokára német nyelven is kiadnak. Van esély arra, hogy most már tudjunk örülni a három évtizede visszanyert szabadságunknak?

– Nagyon szeretném, de a közélet minden területén nap mint nap tapasztalt súlyos indulatok láttán vannak kétségeim.

– Honnan számíthatjuk a rendszerváltozás kezdőpontját?

– Ez megközelítés kérdése. A lényeg az, hogy nem felülről, a hatalom berkeiből kezdeményezték a rendszerváltozást, hanem alulról indult el a folyamat. A nyolcvanas évek második felében a rendszer urai már csak nehezen és hatalmas kölcsönök árán tudták biztosítani az embereknek a viszonylagos jólétet, válaszul a társadalom is bejelentette igényét arra, hogy beleszóljon sorsának alakításába. Független szerveződések jöttek létre, tömegdemonstrációkra került sor. Vannak, akik az első országos kiterjedésű független szerveződés, a Magyar Demokrata Fórum 1987. szeptember 27-i létrejöttéhez kötik a rendszerváltozás kezdetét. Emellett is lehet érvelni, de úgy gondolom, hogy a folyamatban a döntő lépés az volt, hogy a nyolc legfontosabb ellenzéki szerveződés l989. március 22-én létrehozta az Ellenzéki Kerek-asztalt. Ezzel ugyanis valódi politikai ellensúly jött létre az állampárttal szemben, amely rákényszerítette a kizárólagos hatalom birtokosait, hogy az egységben fellépő ellenzékkel mint egyenrangú partnerrel leüljön tárgyalni. Ezeken az úgynevezett Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon dolgozták ki 1989. június 13. és szeptember 18. között a szabad választásokhoz szükséges törvényeket, köztük a köztársasági alkotmányt.

– A megemlékezéssorozat mégsem március 22-én, hanem egy héttel korábban, március 15-én kezdődik.

– Joggal, mert a március 15-i demonstráció volt az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttének közvetlen előzménye, amely nyilvánvalóvá tette, hogy az ellenzéki szervezetek mögött komoly támogatottság van, feltéve, hogy képesek összefogni és erőiket egyesíteni. Ha jól emlékszem, negyvenegy ellenzéki szervezet fogott össze akkor, és szervezte meg a hivatalos ünneptől független demonstrációt. Azon a harminc évvel ezelőtti ünnepnapon az ellenzék százezres tömeget mozdított meg, emlékhelyről emlékhelyre vonulva. A hivatalos állami rendezvényen ezzel szemben csak néhány ezren vettek részt.

– Mi volt a legemlékezetesebb azon a március 15-i ellenzéki demonstráción?

– Számomra az, amikor Csengey Dénes, az MDF egyik vezetője jelképesen lefoglalta a Magyar Televíziót. Ezt a negyvenegy szervezet előzetes megbeszélései során határoztuk el. Az akció terve nem maradt titokban, s az akkori sajtó elterjesztette, hogy óriási botrány lesz, mert az ellenzék nem le, hanem el akarja foglalni a tévét. Most is magam előtt látom Csengey Dénest, ahogy a Szabadság téren, a televízió akkori székháza előtt a lépcső tetején állva, szakállasan, panyókára vetett farmerdzsekijében, felemelt mutatóujjal a mikrofonba mondja: „Tőlünk ne féltse senki a Magyar Televíziót! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk! És ugyanígy ne féltse tőlünk senki Magyarországot! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert az is a miénk.” Dörgő taps volt a válasz.

– Azóta azonban már többször, tettlegességig menve valóban el akarták foglalni az állami televízió székházát. Mit gondol erről?

– 2006-ban nemcsak akarták, de el is foglalták a tévé épületét erőszakos jelenetek közepette, de a most decemberben lezajlott tüntetést sem rokonítanám 1989. március 15-ével. Csengey beszédének egyébként volt egy másik, talán az előbbinél még fontosabb része. „Szabad március 15-ét!” – követelte, majd azonnal folytatta: március 16-át, március 17-ét, március 18-át… 20-a körül járhatott, amikor mindent elsöprő tapsvihar fojtotta belé a szót. Gyönyörű szimbólum: a forradalmár költő bejelenti a nép igényét a szabadság visszaszerzésére, a tömeg pedig „leokézza” a szónok szavait.

– Van esély arra, hogy akár az Ellenzéki Kerekasztal, akár a Nemzeti Kerekasztal körül ülő, még élő résztvevők újra egy asztalhoz üljenek?

– Egyszer már sikerült. Az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttének tizedik évfordulóján, 1999. március 22-én, mint hajdani házigazda, ismét meghívtam azokat, akik az első ülésén részt vettek. A miniszterelnök Orbán Viktortól kezdve az ellenzéki pártelnök Magyar Bálintig kivétel nélkül mindenki eljött. A közélet mai állapotában sajnos elképzelhetetlen egy ilyen találkozó. Azonban azzal, hogy harminc év elteltével felidézzük azt az időszakot, amikor a különböző gondolkodású politikusok képesek voltak az alapvető nemzeti célok megvalósítása érdekében együttműködni, talán a közélet állapotán is javíthatunk.

– Az ellenzék szerint egyoldalú az emlékbizottság. Az MSZP-s, magukat reformkommunistának, rendszerváltóknak beállító politikusoknak vagy a velük minden alkalommal koalícióra lépő SZDSZ-eseknek hol a helyük?

– A kormány határozott a 30. évfordulóról való megemlékezésről és a bizottság létrehozásáról. Nem tudom, hogy történt a tagok kiválasztása, és azt sem, hogy akiket meghívtak, azok közül mindenki elfogadta-e a megbízatást. Mindenesetre örültem volna, ha például a kerekasztalos Tölgyessy Péterrel vagy akár a szamizdatos Kőszeg Ferenccel együtt dolgozhatok.

– Mi az öröksége a rendszerváltozás két évének?

– 1989 márciusa és 1991 júniusa között létrejött a szabad, független, a Nyugathoz kapcsolódó, demokratikus Magyarország. 1994-ben, az állampárt utódpártjának hatalomra kerülésekor sokan visszarendeződéstől tartottak, de ez nem következett be. Bár 2012-ben ugyan új alaptörvény született, de az alkotmányos intézményrendszeren az sem változtatott. Aligha vonható kétségbe, hogy a rendszerváltoztató nemzedék maradandót alkotott.

magyaridok.hu
MTI Hírfelhasználó