245 millió keresztényt üldöznek világszerte
„Világszerte 245 millió keresztény szenved üldöztetést napjainkban, Ázsiában minden harmadik keresztény súlyos diszkriminációnak van kitéve” - figyelmeztetett Michel Varton, az Open Doors emberi jogi szervezet igazgatója az európai néppárti frakció vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának keddi rendezvényén Strasbourgban. Az igazgató Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselőjének, a munkacsoport társelnökének felkérésére ismertette a szervezet keresztényüldözésről szóló legfrissebb, 2019. évi globális felmérését az Európai Parlamentben.
2019. február 12. 15:47

„Az érintettek számát, az elkövetett atrocitások kegyetlenségét tekintve világos, hogy a keresztények üldözése évről évre súlyosbodik. Az európai döntéshozóknak és a nemzeti kormányoknak felelősséget kell vállalniuk a helyzet javításáért” - hangsúlyozta bevezetőjében Hölvényi György néppárti politikus, aki az Open Doors 2019-es jelentésének parlamenti bemutatóját kezdeményezte.

A kereszténydemokrata képviselő kiemelte, hogy Fekete-Afrikában a radikális iszlám terjedése, Ázsiában a politikai elnyomás sújt le a keresztényekre. Hölvényi György emlékeztetett, hogy a fizikai erőszakon túl egyre gyakoribb, hogy jogi eszközökkel, a modern technológia adta megfigyelési és ellenőrzési módszerekkel félemlítik meg a keresztényeket.

Michel Varton igazgató előadásában kiemelte, hogy a nők gyakran kétszeres diszkriminációt szenvednek el, a számos társadalomban tapasztalható hagyományos nemi egyenlőtlenségek, valamint keresztény hitük miatt. A jelentés szerint 4136 dokumentált esetben követtek el gyilkosságot a keresztények ellen világszerte közvetlenül hitük megvallása következtében. További 2625 konkrét esetben tartóztattak le megfelelő jogi eljárás nélkül keresztényeket szintén a hitük megvallása miatt. A keresztényeket leginkább üldöző országok listáját évek óta Észak-Korea vezeti, de az első tízben szerepel Afganisztán, Líbia, Pakisztán és India is.

Strasbourg, 2019. február 12.

gondola
  • Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze
    Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család az MTI-vel.
  • A romboló Lügenpresse
    A rendező, Christian Twente érzi ezt a dilemmát, és ezért olyan nőnek állítja be a kancellár asszonyt, aki a köz, sőt mi több, egy egész földrész, vagy egy egész világ javára szenteli életet, és nincs ideje csip-csup magánéleti ügyekkel foglalkozni.
  • Szijjártó Péter: Ismét erőltetik a kötelező kvótát
    Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI Hírfelhasználó