Ha én Jobbikos lennék...
A világért sem szeretném megírni a „Baloldali értékek esete a Jobbikkal” című tragikomédia újabb felvonását. Az „összefogás” ügyében már minden és mindennek az ellenkezője is elhangzott, igen nehéz lenne olyat mondani, amely a székéhez szögezné a nagyérdeműt. Mégis, mielőtt előadás közben felállnának, hogy kimenjenek a büfébe (már ha volt annyi eszük, hogy a szélre vegyenek jegyet) lenne néhány dolog, ami még nem tisztázódott ebben az ügyben. Ezekről elmélkednénk alább.
2019. február 14. 15:18

A helyzet ma úgy áll – mondhatnók pszichológiailag – hogy minden baloldali párt mosdatja a Jobbikot, mert a keblére akarja ölelni és hát büdösökkel ölelkezni nem kellemes. A látszat szerint az ex(?) nácik megadóan tűrik ezt, annak reményében, hogy majd létre jön ez az ölelés. Könnyen lehet az is persze, hogy addig-addig súrolják őket, amíg teljesen elfogynak. Így aztán a szemlélőnek az a benyomása támad, hogy a Jobbik pedálozik a baloldali keblekre borulás élvezetéért. A kérdés csak az, hogy ez miért jó nekik?

Amúgy, az EP választásokon, ahol a választási szabályok szerint, mindenki mindenkinek ellenfele – homo homini lupus, ahogyan a művelt szingaléz mondja – a jelen állapot a haladó erőknek sem túl kedvező. Elesnek ugyanis a Jobbik ellen bevethető legkedvesebb és leghatásosabb fegyverüktől, a nácizástól. Mert ugye hogy nézne ki, mikor a májusban még lenácizott párttal kéne „összefogni” októberben. Sőt. Ezt akár kiterjedtebb értelemeben is tekinthetjük, hiszen van annak némi gyengéd bája, mikor Gyöngyösi képviselő úrral kart karba öltve antiszemitázzák a Soros-kampányt.

A pártok összefogása, technikailag, sokféleképpen elképzelhető, a közös listától egészen addig, hogy egyszerűen nem állítanak jelölteket egymás ellen. Ezekben sem lesz egyszerű azonban megegyezni, lévén ez nulla végösszegű játék. Csak egy valaki nyerhet, lehet képviselő, polgármester, vagy akármi, az összes többi veszít. Veszít, és akkor ugrik a képviselői, polgármesteri fizetés, a nagyívű politikai karrier lehetősége, lehet visszamenni dolgozni. Ezt pedig a honatyai/anyai karriert dédelgető jelölt – érthető módon – nehezen éli meg. Ahhoz, hogy fegyelmezetten beálljon a sorba, ígérni és adni kell neki valamit.

MSZP-s közleményhez mellékelt fotómontázs 2017 novemberéből. 

A demokratikus pártpolitika üzleti alapon szerveződik. Aki ad, az kapni is szeretne. Most viszont úgy látszik, mintha a Jobbik minden áron csak és kizárólag adni szeretne, mely adományt (a szavazatokat) aztán a „demokratikus” pártok, befogott orral és eltartott kisujjal, nagy kegyesen elfogadnak. Ez a felállás pedig, az ismert játékszabályok szerint, természetellenes. A közvélemény-kutatások szerint a Jobbik – bár nagyot veszített támogatottságából – még mindig a legnagyobb ellenzéki párt, tehát ő viszi/vinné a legtöbb szavazót a nagy összeborulásba. Nem a Jobbiknak van szüksége a parlamenti küszöböt alulról súroló „demokratikus” törpepártokra, hanem azoknak a jobbikos szavazatokra. Miért adná azokat ingyen?

Amiről nem történik említés az „összefogás” körüli nagy szóviharban, az pontosan az ellentételezés kérdése. Mit ígérnek/ígértek a Jobbiknak cserébe a támogatásért? Ha én jobbikos lennék, nem elégítene ki, hogy most egy darabig büntetlenül lehetek náci, mert a haladó erőknek éppen nem érdeke ezt a szememre hányni. Tisztázatlan, vagy tisztázhatatlan, hogy hány képviselői, polgármesteri helyet ér a kóserpecsét. Különösen annak fényében, hogy nem tudni, milyen hosszú ideig érvényes. Mert – könnyen lehet – segítek győzni, aztán mikor majd tartom a markomat, közlik, hogy náci vagyok, és velem semmiképpen. Ez annál is valószínűbb kimenetel, mert így két legyet ütnének egy csapásra. Egyfelől bizonyítanák demokratikus, antifasiszta elkötelezettségüket, másfelől nekik maradna a stallum és a vele járó fizetés. Nyilván a választások előtt kell megállapodni, méghozzá olyan garanciákkal, melyek kizárják, hogy a végén én húzzam a rövidebbet.

A haladó sajtót olvasgatva az a kép tűnik elő, hogy a Jobbik könyörög a befogadásért, holott, az erőviszonyokat figyelembe véve, ez pontosan fordítva van. Tekintsünk egy példát.

Az ellenzéki ábrándok szerint – a Jobbik támogatásával – néhány megyeszékhely polgármesteri széke elnyerhető. Ha valóban így lesz, akkor ugye lesz egy ellenzéki, a jelen állás szerint „függetlennek” nevezett, kriptobaloldali polgármester, akinek kötelessége lesz az őt hatalomra juttató pártok képviselőit mindenféle jól fizető stallumokkal megjutalmazni. Különben miért csinálták volna. Lennie kell tehát jobbikos alpolgármesternek, bizottsági elnöknek, városi cégvezetőnek. Nem tudom, a mintának használt Hódmezővásárhelyen Márki-Zay hogyan fizette ki az őt hatalomba segítő Jobbikot. Kérdéses az is például, hogy legnagyobb falatnak tűnő Budapesten hány kerületi polgármesteri helyet kínálnak majd a Jobbiknak, cserébe szolgálataiért.

A választások közeledtével véget érőben van az álmodozások kora. A lelkük mélyén, a mindent elsöprő „forradalom” hívei is tudják, hogy ez marhaság. Marad a szikár üzlet, az adok-kapok logikája, mindenféle morális sallang és lelki fodor nélkül. Kérdés csak az, hogy vajon hogyan tudnak megalkudni, és – ami még kérdésesebb – mit szólnak ehhez a választóik.

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

mozgasterblog.hu
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó