Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
2019. március 5. 22:08

Ezen pártok "csak a problémákról beszélnek, de megoldásokkal nem szolgálnak" – mondta egy nyugat-európai szélsőséges az általa populistáknak címkézett politikai erőkre utalva.

Időutazás.

Legutoljára ezt az 1980-as években az MSZMP Központi Bizottságának tagjai hangoztatták, akkor nem a populistákra, hanem az úgynevezett másként gondolkodókra utalva.

Mennyivel őszintébb volt az a korszak.

A kommunisták nyíltan bevallották, hogy ők gondolatrendőrök is. Aki nem úgy gondolkodik, mint ők, azok az – általuk kreált kifejezés – „ellenséges ellenzék” csoportjába tartoznak.

Egészen nagy költők is gyarapították ezt a csoportot.

Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ. Ez a címke ravaszabb, mert a „másként gondolkodó” kifejezés tiszteletet is adott: elismerte, hogy a másik is gondolkodik.

A „populista” csak bunkóz, de el nem ismer.

Azzal kapcsolatban, hogy kilenc országból tizenkét tagpárt kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését, aláhúzta: "nem félek ettől a vitától" – rögzítette a lenini alak.Mint mondta, megkapta a szükséges számú indítványt ahhoz, hogy a politikai közgyűlés következő ülésének napirendjére vegyék a Fidesz tagságának ügyét.

Azaz a lenini hasznos idióták akarata jut érvényre.

„A politikai szakirodalomban Lenin nyomán ők a hasznos idióták, akik miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják" - mondta Orbán Viktor egy német újságnak nyilatkozva.

És hamar felszínre jött a szavak demonstrálása.

Már előtte, a magyar kormányfő egyértelművé tette: ez az EPP azon tagjaira is vonatkozik, akik "az egység, az erők összefogása helyett a megosztást tartják jónak".Lehet, hogy „Juncker úr javasolja a mi kizárásunkat, de én sosem követelném a luxemburgiak kizárását", mert ez „a baloldal malmára hajtaná a vizet, és Európa baloldali hatalmi átvételét készíteném elő ezáltal.”

Lenini alakok diktálnak a konzervatívnak mondott pártszövetségben.

A magyar kormánynak az isiászos politikus elleni plakátkampányát a leghatározottabban elítélte az extrém konzervatív. Ez a kampány „megengedhetetlen” – mondta az isiászos elnök barátja, hozzátéve, hogy az EPP „egy nagy család, amelyben lehetnek viták, de van egy határ”, és ezt Orbán Viktor átlépte.

Kikkel került ily módon egy platformra a konzervatív?

A magyar politika egy szélsőséges alakja, aki 2006. október 23-án európai uniós polgárokat veretett véresre, tapostatott le lovas rendőrökkel, és okozott nekik maradandó sérülést fejmagasságban kilövetett gumitöltényekkel, nos ez a szélsőséges hisztériázott most egy német lapban.

Mert ott szalonképes.

„Orbán Viktor, Marine Le Pen francia és Matteo Salvini olasz jobboldali pártvezető „a gyűlölet és az ellenségeskedés korát hozzák el".Itt nincs helye taktikázásnak – zárult a gyurcsányi fenyegetés.

„Gyűlölet, ellenségeskedés” - írta egy tömegbe lövető.

Ebbe a mélységbe zuhant le, ilyen figurák társaságába züllött, ennek az „eszmeiségnek” a hasznos idiótájává süllyedt a nyugat-európai konzervativizmus.

Kovács G. Tibor
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Formálódik a magyar 5G stratégia
    Az 5G napjaink egyik legnagyobb hatású technológiai újdonsága, amely az állampolgárok és a vállalkozások mindennapi életét alapjaiban megváltoztató innovatív termékek, szolgáltatások és üzleti modellek elterjedését teszi lehetővé. Kiemelt cél a piacképes üzleti modellek és technológiai megoldások kidolgozására alkalmas, világszínvonalú kutatás-fejlesztési és innovációs környezetek és tesztrendszerek létrehozása is.
  • Magyar állami cél a Kárpát-medence fejlesztése
    Magyar többségű, nagy történelmi múltú településekről van szó, ahova ugyancsak el kell vinni azt az üzenetet, hogy Magyarország minden magyarra számít abban a nemzetépítésben, amelynek lényege, hogy közös hazánknak tekintve a Kárpát-medencét mindannyian egy nemzeti közösség tagjai vagyunk.
  • A vörös diktatúra 133 napja
    Szamuely Tibor: "A vértől nem kell félni, a vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog bennünket tenni a vér. A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani az egész burzsoáziát.”
MTI Hírfelhasználó