Új szövetséget!
A mai néppárt nem különböztethető meg sem a szocialistáktól, sem a liberálisoktól. Ugyanazt mondják, ugyanúgy. Készen állnak az európai nagykoalícióra.
2019. március 7. 10:51

Elérkezett az idő egy új szövetség megkötésére. Új szövetséget pedig csak úgy lehet kötni, ha a régit felbontjuk. Elérkezett az idő, hogy a Fidesz befejezze a megalázó egyezkedést az Európai Néppárttal. A néppárt már nem Helmut Kohl pártja.

A mai néppárt nem különböztethető meg sem a szocialistáktól, sem a liberálisoktól. Ugyanazt mondják, ugyanúgy. Készen állnak az európai nagykoalícióra.

A néppárt már nem védelmezi sem a nemzetet, sem a kereszténységet, sem a hagyományos családmodellt, sem bármely, néven nevezhető európai hagyományt. A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett. Félelemből, pénzért, meggyőződésből, a nyugati sajtó agresszív nyomása miatt – mindegy.

A liberalizmus – amely egykor a nemzetállamokat létrehozni kívánó polgárság filozófiája és ideológiája volt – ma nem egyéb, mint fosztóképző. S nem egyszerűen úgy, ahogy annak idején a „népi” demokrácia a demokrácia hiányát és tagadását jelentette, hanem annál sokkal mélyebben. A liberalizmus mára hadat üzent az ember mindhárom meghatározó identitásának.

Felszámolta az európai, a nyugati ember vallási identitását, felszámolja az európai, nyugati ember nemzeti identitását és készül felszámolni az európai, nyugati ember nemi identitását. Ezzel kell szembenézni és ezt kell mindenekelőtt kimondani. E három identitás nélkül ugyanis nincsen Európa, nincsen európai kultúra, euró­pai civilizáció.

A néppárt mára megtagadta Helmut Kohl örökségét, helyette Soros György lázálmát kívánja megvalósítani a „nyitott társadalomról”, bármit jelentsen is ez.

Ma Európa első embere egy mentálisan és morálisan is válságban lévő báb, aki Soros kitartottja. Ha anyagilag talán nem is, de szellemi értelemben mindenképpen. S immáron a néppárt ­vezetője, Joseph Daul és Manfred Weber is világossá tette, hogy kizárólag ezt az irányvonalat támogatja. Weber ultimátuma bebizonyította, hogy az egyezkedésnek nincs értelme.

Európa vezetői, a brüsszeli csinovnyikok legkésőbb a 2008-as válság után eldöntötték, hogy létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat. Ennek legfőbb akadálya az európai nemzeti hagyomány, az európai nemzetek léte. Ezt az akadályt tehát el kell hárítani. Hogyan lehet a nemzeteket megszüntetni?

Úgy, hogy létrehozzuk a kevert társadalmakat. A demográfiai válságon és a munkaerőpiaci helyzeten túl ez a migráció támogatásának valódi értelme. Ez a Soros-féle nyitott társadalom célja, és a néppárt ma a liberálisokkal és a szocialistákkal szövetségben ennek a célnak rendel alá mindent. Ezzel a politikával pedig nem szabad egyezkedni. A Fidesz nem engedheti meg magának, hogy a néppártban ma már kötelező liberális és szocialista szövetségben részt vegyen.

Képzeljük csak el, ahogy megpróbálnák előírni a mi politikai közösségünknek, hogy egyezzen ki mondjuk Gyurcsányékkal. Márpedig ez a példa nem extrém, Weber éppen tegnap szorgalmazott és üdvözölt egy ilyesfajta választási együttműködést Lengyelország esetében. A Fidesz nem engedheti meg magának, hogy feladja mindazt, amiért eddig küzdött.

Orbán Viktor, aki eddig is élharcosa volt a valódi Európának, most nem árulhatja el ezt az Európát és a valódi európai értékeket egy önmagát megtagadó néppárt kedvéért, a konzervativizmusnak, a kereszténységnek, a kohli örökségnek hátat fordító néppárti politikusok vérlázító ultimátumai miatt.

A néppárt a szocialistákat és a liberálisokat választotta, nekik akar megfelelni. A Fidesznek egy útja maradt: az új szövetség útja. Orbán Viktor és a Fidesz lépjen ki az Európai Néppártból, és kössön szövetséget Matteo Salvinivel, az osztrák Szabadságpárttal, valamint a lengyel kormánypárttal! Ez ma Európa és a magyarság érdeke.

Nincs mire várni tovább – pontosabban fogalmazva: tilos tovább várni! Így, és csak így lehet élére állni a bevándorlás elleni harcnak, megvédeni a nemzetek Európáját és benne Magyarországot. A magyar miniszterelnöknek muszáj lesz e harc élére állnia. Ez következik mindabból, amit eddig képviselt.

magyarnemzet.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Vízilabda Eb - Huszonegy év után aranyérmes a magyar válogatott
    A magyar válogatott nyerte a Duna Arénában rendezett vízilabda Európa-bajnokság férfitornáját: Märcz Tamás együttese a vasárnapi döntőben drámai csatában, ötméteresek után 14-13-ra győzte le a világbajnoki ezüstérmes spanyol csapatot.
  • Robotok hozzák el a munka és a társadalom megújulását
    Megjósolhatatlan a munkaerőpiaci hatása a digitalizációnak, abban ugyanakkor egyetértenek a szakértők, hogy kevesebb munkásra vagy akár gépkocsivezetőre lesz szükség. Ők sem válnak haszontalanná, mivel a teherautókat felváltó önvezető drónok vagy a szalagmunkások helyét átvevő robotok irányításához rájuk is szükség lesz.
  • Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel a gyöngyöspatai iskolaügyben
    Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó