Régi márciusok üzennek
A magam megemlékezése most nem erről szól. Arra voltam kíváncsi, hogy régi, kényes helyzetekben miként ünnepeltek eleink.
2019. március 16. 13:10

Nehéz nemzeti ünnepeinkre méltóan emlékezni. Persze sok példát találunk a politikai élet minden szegletéből, arra, hogy lánglelkű szónokok szemrebbenés nélkül bizonygatják: március hősei azt akarták, amit ők, s a többi párt az elsöprendő történelmi szemét.

Államférfi a javából, aki túllép ezen, s 1848 valód üzenetét tolmácsolja. Évek óta megszoktuk, hogy erre is van példa Magyarországon.

A magam megemlékezése most nem erről szól. Arra voltam kíváncsi, hogy régi, kényes helyzetekben miként ünnepeltek eleink.

Az első példám 1922-be visz, a Kolozsvárt megjelenő Ellenzék c. lapban kerestem az ünnep szavát. A március 15-i számban nem találtam. De másnap a vezércikk, tompított címmel mégis erről szólt. Halhatatlan szabadság volt a cím, s ez alatt sok mindenről lehet írni. De a harmadik bekezdéstől fogva már nincs kétsége az olvasónak, hogy 1848-ról van szó. Később a szerző még tovább megy: „Március idusa lett a második megváltás az ember számára az Ember keresztre feszítése után.” Lehet ezt akár káromlásnak is gondolni, nem minősíteném másnak, mint erős túlzásnak. Amire jócskán van indok kokárda letépős korokban. Balogh Arthúr írta ezt a vezércikket és a célja az lehetett, hogy reményt nyújtson az olvasóinak. Az alábbi részletben az különösen jól esik a mai olvasónak, hogy az egész magyarságban gondolkodik: „Nem hiú dicsekvési vágy, nem önámítás állapíttatja meg velünk, megállapíthatjuk mindezek híjával, a történelem lapjainak elfogulatlan olvasása után, hogy a magyar faj mindig a legszívósabban ragaszkodott szabadságához s ebben életének mellőzhetlen feltételét látta. Hiszen több, mint ezeréves küzdelme mi volt más, mint szakadatlan küzdelem szabadságáért. Ez tanúság és útmutató kell, hogy legyen számára a jövőben is. Azoknak is, akik megmaradtak régi hazájukban. Azoknak is, akiket új államokba utalt az idők kifürkészhetetlen történése. És amikor ez utóbbiak kitartanak szabadság követelésük mellett lankadatlan erővel továbbra is, nemcsak sz általános emberi haladásnak tesznek szolgálatot, hanem szolgálják új hazájukat is, amelynek színvonalát csak emelni fogja jogos szabadságkívánságaik elismerése. Ezt tartsa szem előtt Erdély és a többi lecsatolt részek magyarsága. Ez acélozza erejét, hevítse nem szűnő küzdelemre, amig minden jogos vágya teljesül.”

Manapság inkább elcsatolt, mint lecsatolt részekről beszélünk, nekem a régi jobban tetszik. Az elcsatolt-ban az elvételt érzem, a lecsatoltban több az összetartozás. Szomorú az, hogy az új államok urai még ma sem fogták fel, hogy magyar állampolgáraik szabadsága az ő államuknak is ereje lehetne.

Végül még hátralapoztam egyet. Mit írt a Népszava száz éve? Nem tagadták meg magukat: „…amikor a polgárság egy része minden évben himnuszos ünnepeket ünnepelt március 15-e emlékére, a proletárság csak láncait csörgethette.” Attól tartok, idén sem fognak e fölé a szint fölé emelkedni. Az azonban meglep, hogy a himnuszt már akkor sem szerették.

Himnuszos szép ünnepet kívánok.

Surján László

gondola
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
MTI Hírfelhasználó