Elfogták az utrechti lövöldözés gyanúsítottját
A holland hatóságok esti bejelentése szerint elfogták a hétfői utrechti lövöldözés gyanúsítottját, egy 37 éves török születésű férfit, aki három emberrel végzett egy villamoson, további ötöt pedig megsebesített.
Utoljára frissítve: 2019. március 18. 22:32
2019. március 18. 15:45

„Értesítettek bennünket, hogy a gyanúsítottat őrizetbe vették” – közölte Rob van Bree utrechti rendőrfőnök sajtótájékoztatóján.

Családi okok is állhatnak a háttérben

Órákkal a lövöldözés után sem lehetett biztosan tudni, hogy Gokmen Tanis miért követte el a tettét.

A rendőrség korábban nem zárta ki a terrorista indítékot. Egy utrechti ügyész szerint ugyanakkor valószínűleg családi okok miatt történt a lövöldözés.  Ezt erősítette meg az Anadolu török állami hírügynökség jelentése is, amely a lövöldöző rokonaira hivatkozva azt közölte, hogy a férfi egy rokonára lőtt rá a villamoson.

„Ha ez történt, meg kell büntetni” – mondta a DHA török hírügynökségnek Mehmet Tanis, a 11 éve Hollandiában élő gyanúsított apja, aki elmondása szerint nem tart kapcsolatot a fiával.

Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy a török hírszerzés vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a támadásnak személyes okai voltak vagy terrorcselekmény történt.

Hétfői közleményében a török külügyminisztérium határozottan elítélte a támadást, „tekintet nélkül az elkövető személyazonosságára, illetve tettének indítékára”.

Rendőrök és mentősök az Utrecht belvárosában elkövetett lövöldözés helyszínén március 18-án. (Fotó: MTI/EPA-ANP/Robin Van Lonkhuijsen)

A legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget

A délelőtti órákban történt lövöldözés után a terrorellenes hatóságok a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Utrecht tartományban, amelyet a férfi elfogása után 4-es fokozatúra csökkentettek. Fokozták a biztonsági intézkedéseket a repülőtereken és a fontosabb épületeknél országszerte, így a mecsetekben is. A városháza azt tanácsolta az iskoláknak, hogy zárjanak be, a lakosoknak pedig, hogy ne hagyják el házaikat.

Mark Rutte válságtanácskozást hívott össze közvetlenül az incidens után, amely három nappal az új-zélandi Chrischurch két mecsetében elkövetett, 50 emberéletet követelő lövöldözés után törént.

„Országunkat megrázta az utrechti támadás. Nem zárhatjuk ki a terrorista indítékot” – mondta a kormányfő.

Jan van Zanen, Utrecht polgármestere arról tájékoztatott, hogy a támadásban három ember meghalt, kilenc pedig megsebesült, közülük három súlyosan. A rendőrség később ötre módosította a sebesültek számát.

Korábban is volt dolga a rendőrséggel

Tanis rovásán számos bűncselekmény szerepel, rablástól nemi erőszakon át emberölési kísérletig – közölte a rendőrség.

A lövöldözés Kanaleneiland elővárosi lakónegyedben történt, ahol sok bevándorló él.

Daan Molenaar, aki a villamos elején ült, a NOS holland műsorközlőnek azt mondta: nem hitte, hogy terrortámadás történt. „Az első dolog, amit gondoltam, az volt, hogy bosszúállás szemtanúja vagyok, vagy valami őrült hadonászik egy pisztollyal”.

Utrecht utcáin kisebb volt a forgalom a szokásosnál, a mecsetek zárva tartottak.

Rendőrök és mentők az Utrecht belvárosában elkövetett lövöldözés helyszínén március 18-án. (Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Van Lonkhuijsen)

Hollandiában ritkák az ilyen támadások

Az Amszterdamtól 50 kilométerre délre és a német határtól 90 kilométerre fekvő város mintegy 353 ezer lakosával Hollandia negyedik legnagyobb városa. Száznegyvenkétezer utrechtinek bevándorlási háttere van, 49 ezren nyugati, 93 ezren pedig más országokból érkeztek.

A 2018. évi helyhatósági választásokon a Baloldali Zöldek (GroenLinks) győztek. Ugyanakkor most első ízben a jobboldali populista Geert Wilders Szabadságpártja (PVV) is bekerült a városi tanácsba.

Hollandiában, amelyet támogatásáról biztosított többek között Nagy-Britannia, Németország és az Európai Unió is, viszonylag ritkán fordulnak elő az elmúlt években a szomszédos országokra lesújtó merényletekhez hasonló támadások.

Egy Németországban lakó 19 éves afgán augusztusban késsel megsebesített két amerikai turistát az amszterdami főpályaudvaron, mielőtt a rendőrök meglőtték.

Három halottja van az utrechti lövöldözésnek

Három halottja és kilenc sebesültje van a hétfői utrecthi lövöldözésnek, amely egy villamoson zajlott – közölte a hollandiai város polgármestere a NOS holland közszolgálati média tájékoztatása szerint. A rendőrség egy Gokmen Tanis nevű 37 éves török férfit keres.

Az utrechti lövöldözés akár terrortámadás is lehetett – közölte hétfőn a holland rendőrség. A kormány székhelyén, Hágában is megszigorították a biztonsági intézkedéseket. A lövöldözés egy villamoson történt, többen megsebesültek. A rendőrség tájékoztatása szerint egy teret lezártak a város központjától nem messze, és a mentők a helyszínen vannak. A tartományban maximális szintre emelték a terrorkészültséget.

Mark Rutte holland miniszterelnök aggasztónak nevezte az esetet, és rendkívüli kormányülést hívott össze. Az utrechti lövöldöző még szabadlábon van a rendőrség hétfői közlése szerint. Az incidensnek három halálos áldozata van: az első halálos áldozatot, egy nőt, a város központjában, egy villamoson történt incidens után két villamoskocsi között, a vágányokon találtak meg. Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Hollandia repülőterein és fontosabb középületeinél, így az amszterdami Schiphol repülőtéren is – jelentették be a rendvédelmi szervek.

Utrechtben több helyen is volt lövöldözés 

Több helyszínen is lövöldözés volt hétfőn Utrechtben – közölte a holland terrorelhárítási hivatal vezetője. Pieter-Jaap Aalbersberg sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a villamoson elkövetett lövöldözés – amelyben kilencen megsebesültek, hárman halálosan – gyanúsítottja továbbra is szabadlábon van. Közölte azt is, hogy egyelőre rengeteg a bizonytalanság, és a helyi hatóságok a tények megállapításán dolgoznak.

A Hollandia középső részén fekvő, mintegy 350 ezres lélekszámú város egyetemét bezárták, és felszólították a lakosokat, hogy ne hagyják el házaikat.

Egyelőre csak egy fegyveresről tudni, de nem zárható ki, hogy társai is vannak – mondta el Pieter-Jaap Aalbersberg, a holland terrorelhárítási hivatal vezetője.

A határellenőrzést is megerősítették

A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány rendőrsége közölte, hogy megerősítették az ellenőrzést a német-holland határon, erősítést vezényeltek a főbb autópályákhoz, valamint a kisebb határátkelőkhöz és vasútvonalakhoz.

Hollandiában eddig ritkán fordultak elő hasonló támadások. Tavaly augusztusban egy németországi illetőségű, 19 éves afgán férfi két amerikai turistát késelt meg az amszterdami központi pályaudvaron. Szeptemberben a hatóságok hét embert vettek őrizetbe, akik állítólag nagyobb merényletre készültek az országban.

Spöttle: Aljas módot választott az utrechti lövöldöző

A rendőrség jelenleg igyekszik megakadályozni, hogy további áldozatok is legyenek – mondta az M1-en Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője. Mint mondta, a tettest lehetőség szerint élve kell elfogni, mert akkor még kihallgatható lehet.

Az elsődleges hírek szerint a férfi egy villamoson kezdett lövöldözésbe, előtte vélhetően hosszú percekig utazott együtt áldozatával. Az elemző szerint az egyik legaljasabb módszert választotta az elkövető, ugyanis egy zárt térben kezdett mészárlásba, az emberek behatároltan tudnak menekülni vagy fedezéket keresni. Az elkövetőnek több perce is volt tehát arra, hogy „kiválassza” a célpontjait – magyarázta Georg Spöttle.

MTI
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
MTI Hírfelhasználó