Ütemszerűen halad a Puskás Aréna építése
Igazi, XXI. századi aréna valósul meg, azaz a közönség gyorsan és könnyen közlekedjen, a lelátó meredeken íveljen fel, ezzel elősegítve a „katlan hangulatot”, illetve így közelebb legyenek a nézők a küzdőtérhez. Alapvető, hogy a 67 ezer férőhelyes stadion teljesen fedett lesz.
2019. április 2. 19:54

Fürjes Balázs kormánybiztos szerint ütemszerűen és költségemelkedés nélkül halad a jelenleg már szerkezetkész Puskás Aréna építése, amelynek a Magyar Labdarúgás Napjára, azaz november 25-ére kell üzemkésznek lennie.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a keddi stadionbejáráson kijelentette, amennyiben a határidő előtt, már november 15-ére elkészül a létesítmény, akkor válogatott mérkőzéssel, ellenkező esetben kettős rangadóval avatják fel a stadiont.
   
"Már csak az MLSZ-en múlik a szerződés aláírása. Arra várunk, hogy az építtető írásban vállalja-e a november 15-i határidőt, ez a napokban eldőlhet" - mondta az MTI érdeklődésére a sportvezető arra a kérdésre, hogy melyik nemzeti együttes lenne a magyar válogatott ellenfele a megnyitón.
   
Az építés irányításáért felelős kormánybiztos kiemelte, öt alapelvet igyekeztek betartani a munkálatok során. Az első a múlt iránti tisztelet, melynek fényében a régi stadion helyén, a Toronyépület megtartásával épül az új, amely küllemében is a régit idézi, ráadásul az elbontott anyagokat beleépítették az újba.


   
Fürjes Balázs szintén fontos szempontnak tartotta, hogy igazi, XXI. századi aréna valósuljon meg, azaz a közönség gyorsan és könnyen közlekedjen, a lelátó meredeken íveljen fel, ezzel elősegítve a "katlan hangulatot", illetve így közelebb legyenek a nézők a küzdőtérhez. Szintén alapvetőnek tartotta, hogy a 67 ezer férőhelyes stadion teljesen fedett lesz.
   
"A harmadik kiemelt cél az volt, hogy több legyen, mint futballstadion. Ennek érdekében 1500 férőhelyes konferenciatermet is magába foglal a létesítmény, a toronyépület pedig múzeumként funkcionál majd, elsőként a névadóról, Puskás Ferencről nyílik kiállítás jövő tavasszal" - mondta Fürjes Balázs, aki hozzátette, az aréna alkalmas lesz szuperkoncertek és fesztiválok megtartására is.
   
Fontosnak tartotta azt is, hogy száz százalékban magyar legyen a beruházás. Megjegyezte, amíg 15 éve a Papp László Sportaréna tervezésében brit és amerikai mérnökök dolgoztak és a megvalósítást francia cég végezte, addig ezúttal mindent magyarok végeztek a tervezéstől a kivitelezésig, csak az külföldi a stadionban, amit Magyarországon nem lehetett előállítani.
   
Ötödik pontként kiemelte, hogy nemzetközi szinten átlagos árból kívánták megvalósítani a létesítményt, ennek érdekében nyílt EU-s pályázatot hirdettek, amelyből a legolcsóbbat választották, így a Puskás Aréna áfa nélkül nettó 142 milliárd forintból épül fel. Az összegekről szólva elárulta, a kivitelező napi 142 millió forint kötbért köteles fizetni csúszás esetén.
   
A kormánybiztos szerint az építkezés 15 ezer embernek adott munkát, a kecskeméti acélgyárosoktól kezdve a kamionsofőrökön át az építőkig, a munkaterületen pedig naponta 1500-2000 ember tevékenykedik. Az építkezés során 10 ezer tonna acélt és 75 lakótelepi ház felhúzásához elegendő vasbetont használtak fel, a küzdőtér 11 ezer négyzetméteres lesz.   

Csányi Sándor kijelentette, ma már nyugodtan szemléli az építkezést az európai szövetség (UEFA), de súlyos volt a helyzet, amikor 2017-ben elvették Brüsszeltől a 2020-as Eb társrendező szerepét, mert a Puskás Aréna is komoly csúszásban volt, amit viszont mostanra behoztak.


   
"A stadion biztosan betölti szerepét a négy Eb-mérkőzéssel. Reméljük, a magyar válogatott is betölti az Eb-részvétellel" - mondta a sportvezető, aki a sportág hazai helyzetéről is szót ejtett: sikerként értékelte a tömegesítést és az infrastruktúra javítását, elmaradásként pedig a 6 és 14 év közötti futballisták képzését említette. "Néhány éven belül lesz nemzetközi döntő a stadionban, amely ha bizonyít, akkor Bajnokok Ligája-döntő is lesz". - fogalmazott.
   
"Az országnak és a fővárosnak szüksége van egy ilyen multifunkcionális arénára" - jelentette ki Tarlós István főpolgármester.
   
Gera Zoltán, a 2020-as kontinensviadal magyarországi nagykövete vegyes érzéseinek adott hangot: egyrészt örül, mert gyönyörűnek látja már most a stadiont, másrészt sajnálja, hogy nem egy-két évvel korábban készült el, mert így ő már nem futballozhat benne.
   
A jövő évi Eb-n, melyet rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában rendeznek, a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Amennyiben a magyar válogatott is résztvevő lesz, akkor legalább két találkozóját hazai pályán játszhatja a csoportkörben.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Negyedik EP-győzelmére készül a Fidesz–KDNP-szövetség
    A Fidesz európai parlamenti (EP-) listájáról többen újrázhatnak — egyesek nem is először — most vasárnap, mint ahány helyet összesen az ellenzéki pártok szerezhetnek a számukra legjobb forgatókönyvek szerint. A felmérések szerint a Fidesz—KDNP 13-14 mandátumot is elérhet, míg a DK kettő és a Momentum egy helye győzelemmel érhet fel a két kis párt számára. A vasárnapi EP-választás az MSZP és a Jobbik visszaszorulását, az LMP és a Párbeszéd kiesését hozhatja el.
  • Orbán Viktor: ők mind ott lesznek, "legyünk ott mi is!"
    A bevándorlás nemcsak "kulturális bajt hoz ránk", és nemcsak "a közbiztonságot rontja le", hanem "anyagilag megroppantaná" Magyarországot. A következő uniós költségvetésben el kellene érni, hogy ne a bevándorlásra fordítsák az európai adófizetők pénzét, hanem például családtámogatásra és fejlesztésekre.
MTI Hírfelhasználó