A emlékhely nem a múlt századi veszteségről szól
Gránitba vésik a trianoni diktátummal szétszabdalt Magyarország településeit
Április végén megkezdődhet az Alkotmány utca Kossuth tér felőli végén a Nemzeti összetartozás emlékhelyének építkezése — számolt be a Magyar Nemzetnek Wachsler Tamás. A Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy nem az ereklyés országzászló helyett készül a trianoni békediktátumra emlékeztető látványos alkotás. Azt is megtudtuk, hogy az elkövetkezendő hónapokban számos épületet, emlékművet adnak át a Kossuth téren és környékén.
2019. április 11. 15:15

– Az Alkotmány utcai Nemzeti összetartozás emlékhelyének fő eleme egy négy méter széles, mintegy száz méter hosszú, a Kossuth tér felőli részén talajszintről induló, a Honvéd utcánál négy méter mélyen végződő műtárgy lesz. A két hosszanti, gránitburkolatú oldalfalon az 1913-as összeírás szerinti 12 537 magyarországi település neve lesz bevésve.

Az emlékhely Kossuth tértől távolabbi végén pedig egy több részre hasadt gránittömb belsejében örökmécses lobog majd, amely a nemzeti összetartozás gondolatát hívatott jelképezni – számolt be Wachsler Tamás a Magyar Nemzetnek a trianoni békediktátum 100. évfordulóján, 2020. június 4-én felavatandó emlékműről.

A Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója elmondta: bízik benne, hogy néhány napon belül szerződést köthetnek a kivitelezővel, és a hónap vége előtt elkezdődik az emlékhely tényleges kialakítása.

– A tavaly augusztusi kormányhatározat az Országgyűlés Hivatala részéről maximum bruttó 5,080 milliárd forintos költségkeretet irányzott elő az emlékhely megtervezésére, előkészítésére és megvalósítására. Az emlékhely elkészültével az Alkotmány utca torkolata térépítészeti szempontból a Kossuth tér része lesz, s az ott alkalmazott anyagok is követni fogják a Parlament előtti területen felhasználtakat – tájékoztatott a vezérigazgató.

Az emlékhely koncepciója kapcsán kiemelte: a gránitfalakra kerülő településnevek megjelenítésében nem tesznek majd különbséget abból a szempontból, hogy azok jelenleg a határ melyik oldalán vannak. Csak méretbeli eltérések lesznek, három kategóriába sorolva a települések nevét.

Wachsler Tamás megjegyezte: az emlékhely kialakításának jogi alapja a kormány tavaly augusztusi határozata, mely részben-egészben megszabta az emlékhely kialakításának kereteit is.

– A térszín alá süllyesztés a Kossuth tér és az Országház épülete iránti tisztelet kifejeződése, amely szempont végig érvényesült a tér megújítása során is. Steindl eredeti elképzelése szerint a domináló látvány maga az Országház, ezért semmit nem lehet elhelyezni a téren és a környékén, amely eltakarná vagy konkurálna vele – indokolta a program vezetője a különleges építészeti megoldást.

Ami a zöldfelületeket illeti, a műtárgy két hosszanti oldalát, az Alkotmány utca tengelyével párhuzamosan, a felszínen növények szegélyezik majd. – Ennek praktikus okai is vannak, a zöld sáv akadályozza meg, hogy bárki beessen az emlékhely közepébe. Ezzel együtt az Alkotmány utca két oldalán lévő fasor minden egyes fája megmarad – hangsúlyozta Wachsler Tamás.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem a Szabadság téri ereklyés országzászlót állítják vissza. A vezérigazgató úgy fogalmazott: az Alkotmány utcai emlékhely nem a Szabadság téri, 1945 után lerombolt emlékművet hivatott pótolni; nem véletlen, hogy a helyszín sem ugyanaz.

Wachsler Tamás szerint néhány napon belül szerződést kötnek a kivitelezővel Fotó: Bach Máté

– Ami most épül, az nem a veszteségről szól, hanem az összetartozásról, arról, ami mindannyiunkat összeköt, bármi is történt az elmúlt száz évben. Talán vannak, akik nem értenek egyet ezzel, de szerintem fontos és nem megosztó az, amit ennek az emlékhelynek a léte és építészeti megvalósítása képvisel – jelentette ki a vezérigazgató.

– Az általam vezetett programba az elhelyezkedését illetően sem fér bele a Szabadság téri helyszín, a ránk vonatkozó országgyűlési és kormánydöntések pedig nem a valaha ott állt emlékművel kapcsolatos bonyolult dilemmával foglalkoznak. A Nemzeti összetartozás emlékhelye kialakítása ezt sem pró, sem kontra nem befolyásolja – fejtette ki a program vezetője.

Wachsler Tamás beszámolt a Vértanúk terén folyó munkálatokról is. A Nemzeti vértanúk emlékműve ez év harmadik negyedében a tér teljes megújításával egyetemben elkészül.

– Ezzel párhuzamosan június 16-án, a Vértanúk teréről elszállított Nagy Imre-szobor állni fog az új helyén, a Jászai Mari téren, ahol a mártír miniszterelnök emlékművét az alkotó, Varga Tamás iránymutatásai szerint helyezik el – tette hozzá.

Wachsler Tamás emlékeztetett: 2011-ben született országgyűlési határozat a Kossuth térnek az 1944 előtti, a szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculat helyreállításáról. Ezért öntötték újra a Tisza István-szobrot, Andrássy Gyula lovas szobrát, faragták újra a Horvay János alkotta Kossuth-szoborcsoportot, és ezért kerültek ki a térről mindazok a műalkotások, amelyek akkoriban nem álltak itt.

Politikai válogatás nélkül – tette hozzá –, hiszen nemcsak baloldali ikonok, mint például Károlyi Mihály szobra került el a térről, hanem a jobboldal számára kedves – Makovecz Imre által megálmodott –, 1956-ra emlékeztető jelképes sír is új helyet kapott.

A program vezetője azt is elmondta, hogy az Agrárminisztérium és a Kúria épületei 3-4 éven belül megújulnak. Az egykori MTESZ-székház helyén épülő, országgyűlési irodaház építkezése lassan befejeződik, a ház az év derekára elkészül.

Az Országgyűlési Őrség irodáinak és a mindenkori házelnök rezidenciájának is otthont adó Balassi Bálint utcai irodaházon pedig az átadás előtti utolsó simítások zajlanak.

Ilyen lesz a Nemzeti összetartozás emlékhelye

A kormány tavaly augusztusi határozata értelmében az Alkotmány utca Kossuth Lajos tér felőli részén 2020. május 31-ig, azaz még a trianoni békediktátum 100. évfordulója előtt kialakítják a Nemzeti összetartozás emlékhelyét, amely magában foglalja a történelmi Magyarország 1913-as összeírás szerinti helységneveinek feltüntetését.

Az építési engedélyezési tervdokumentáció fotói szerint az Alkotmány utca Parlament felőli százméteres szakasza teljes mértékben a gyalogosoké lesz. A tér felől lejtő, négy méter szélességű, százméteres rámpán lehet eljutni a több darabra hasított gránittömbhöz, amelyen az örök láng fog lobogni. A műtárgy két oldalán kapnak helyet a Magyar Királyság 1913-as állapot szerinti több mint 12 ezer településének kőbe faragott nevei háromfajta betűméretben. Az Alkotmány utca szélén lévő fasor megmarad, a térszínbe bevágott műtárgyat zöld sáv választja el a járdaszinttől.

A Kossuth tér közvetlen közelében kialakítandó Nemzeti összetartozás emlékhely régi hiányosságot pótol a fővárosban, hiszen egészen ­mostanáig nem volt méltó emlékhelye a trianoni békediktátumnak, amely szétszabdalta a történelmi Magyarországot, ám mégsem tudta megtörni a magyar nemzet tagjainak összetartozását.

magyarnemzet.hu
  • A hungarofóbia mérlege
    Egyhetes konferencia is kevés lenne annak taglalására, hogyan ártott társadalmunknak a legvisszataszítóbb rasszizmus. Mégis fontos, hogy elkészüljön a hungarofóbia mérlege.
  • A futball a tartalomipar része
    A futball ugyanis több, mint sport, több, mint tartalomipar, hallatlanul fontos – lenne – egy-egy nemzeti közösség jövőformálásához.
  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot
    Giuseppe Conte miniszterelnök "eladta" Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért "Macron és Merkel vállveregetését" érdemelte ki. Conte azért nyitotta meg a kikötőket, mert "ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott" - hangoztatta Salvini. Megjegyezte, hogy a Conte-kormány ezzel nem "Salvini, hanem 60 millió olasz ellen" cselekszik.
  • Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét
    Az elmúlt kilenc évben a Kárpát-medencében 120 új templom épült és 3000 újult meg - mondta, hozzátéve, hogy a magyar egyházak életében "ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa".
  • Török Ferencnek még fontos feladata van
MTI Hírfelhasználó