Elhunyt az utolsó Barankovics-párti képviselő
A Mézes név a ’30-as években induló katolikus reform tömegmozgalmakban jártas idősebb generáció, a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók számára még ismerős, de a szélesebb kereszténydemokrata körökben szinte visszhangtalanul cseng, mintha elfeledték volna...
2019. április 14. 12:21

 

 

Mézes Miklós (1920-2019)

Az elmúlt hetekben előbb a nyugati hírportálokon volt olvasható, hogy a kanadai St. Catharines város kórházában elhalálozott Mézes Miklós, majd a hazai média online felületein is nekrológok, rövid hír formájában méltatták az elhunytat.

A Mézes név a ’30-as években induló katolikus reform tömegmozgalmakban jártas idősebb generáció, a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók számára még ismerős, de a szélesebb kereszténydemokrata körökben szinte visszhangtalanul cseng, mintha elfeledték volna... Pedig nem akármilyen életutat járt be a viselője!

A Mézes família évszázadok óta honos volt Győr-Sopron megyében, a trianoni határ megrajzolásakor a határtelepülés szerepére kényszerített Zsira községben. Mézes Miklós apja középparaszti família leszármazottja, maga is tekintélyes gazdálkodó volt (ősei több tíz holddal rendelkeztek), aki a falusi bíró tisztsége mellett a gazdakör elnöki feladatát is ellátta. A gazdálkodás mesterségének elsajátítására kisebbik fiát szemelte ki (a nagyobbik a papi hivatást választotta), ezért Miklós a helyi elemi iskola elvégzése után két évig a szombathelyi mezőgazdasági szakiskola bejáró diákja volt, az elméleti ismereteket kiegészítve gazdálkodó apja mellett a gyakorlatban gyarapította tudását.

 Húszéves kora előtt érte az életét meghatározó esemény, a falujába érkezett új tanító megismertette vele a Quadragesimo anno pápai enciklika tanításai nyomán kibontakozó Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) programjával és a vasi megyeszékhelyen kezébe adták a népi írók műveit is. Ezek hatására 1940 őszén elhatározta, hogy jelentkezik a KALOT érdi népfőiskolájának a faluvezető-képző tanfolyamára. A tanfolyam alatti élmények hatására hazatérésekor már az agrárifjúság szociális-anyagi felemelkedésének szolgálata ösztönözte cselekvésre. Társaival hosszú szervezőmunka eredményeként, széles körű megyei társadalmi összefogás eredményeként 1942-ben indították el Egyházasfaluban a Széchényi Népfőiskolát. (A háborús körülmények dacára a népfőiskola 1944. októberi működésének ideiglenes felfüggesztése után 1946-ban ismét megnyitotta kapuit s egyedüli intézményként működött egészen a KALOT és utódszervezeteinek 1949. februári teljes felszámolásáig.)

A népfőiskola munkájában azonban nem tudott részt venni, hiszen huszonkettedik születésnapja előtt katonai behívót kapott. A kiképzés hónapjai után Körmendre vezényelték egy távbeszélő-századrádiós tanfolyamra.  1944 nyarán frontszolgálatra vitték a Kárpátok előterébe, több hónapig harcolt alakulatával, sebesüléséből felépülve újfent arcvonalba küldték társaival. Számára csak leszerelésekor, 1945. júniusban ért véget a világháború.

Hazatérésekor egy teljesen más világ fogadta. Az 1945. márciusi földosztás a KALOT programjában szereplő földreformot „pótolta”, és falujában is megjelentek a kommunista agitátorok. A változások hatására – mint oly sok más KALOT-ban szocializálódott társa – a Független Kisgazdapárt oldalán kezdett el a megyei közéletben politizálni. (A döntésben szerepet játszott, hogy a felfogásához legközelebb álló politikai alakulat, a Demokrata Néppárt identitás problémák miatt vezetési válságban volt s késői engedélye miatt nem indult az 1945-ös választásokon.) Így az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon az FKgP Győr-Moson és Sopron vármegyei listájára vették fel nevét, de akkor (még) nem került be a törvényhozásba, viszont tagja lett a Sopron vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Gazdálkodása mellett továbbra is lelkesen szervezte a népfőiskolákat. A kommunista párt szalámi-taktikája eredményeként a kisgazda parlamenti többség lassan erodálódott. Kovács Béla főtitkár elhurcolása adta meg a végső lökést számára, hogy az egyre inkább kényszerpályára szorított kisgazdapártot otthagyja s a Barankovics István főtitkár vezetésével korszerű kereszténydemokrata politikát hirdető Demokrata Néppárthoz csatlakozzon.

A Demokrata Néppárt 1947. augusztusi győri zászlóbontásakor teljes erejével belevetette magát a párt programjának népszerűsítésébe. Minden fellelhető járművet igénybe véve vagy gyalog megtéve az utat tartottak választási beszédet megyéjük területén. A DNP választási agitációjában, a párt megismertetésében, a szervezésben meghatározó szerepet töltöttek be a KALOT-tagok, így Mézes Miklós is, akik felismerte, hogy a DNP meghirdetett programjának sikere helyi szinten dől el. A párt választási eredményei után megyéjének listájáról, mint a kapuvári körzet képviselője került be a parlamentbe. Fiatal kora ellenére frakciótársai megbecsülését is kivívta, ezt bizonyítja, hogy 1948. novemberben a Demokrata Néppárt parlamenti csoportja vitarendezőjének választották.

 A DNP parlamenti tevékenysége és küzdelme a kommunista párt egyre fokozódó, a teljes politikai hatalom megszerzésére irányuló tevékenységének időszakára esett. A vallásos világnézetűek elleni kampányok gerjesztése, az egyházak ellen központilag szervezett rágalmazó sajtókampányok, a vallásoktatás elleni fellépések, az iskolák államosítása, majd Mindszenty hercegprímás letartóztatása légkörében a Demokrata Néppárt parlamenti munkáját számtalan módon akadályozták. Besúgókat küldtek a képviselők magánszférájába, családjuk közelébe, hogy lépéseiket megfigyeljék és nyomást gyakoroljanak rájuk. Ezeket személyesen átélve, megtapasztalva is Mézes Miklós maradéktalanul igyekezett ellátni parlamenti feladatait. Elsősorban agrárügyekben szólalt fel, többször intézett kérdést a földművelésügyi miniszterhez. 1948. februárban pártja vezérszónoka volt a Vallás-és Közoktatási Minisztérium 1947-48. évi költségvetésének tárgyalásakor.

Barankovics István emigrálása után, a párt „önfeloszlatását” követően több képviselőtársa szökését előkészítve 1949. február 22-én szülőfaluja közelében lépték át az osztrák-magyar határt. (Itthon maradt feleségének és egyéves gyermekének embercsempészek segítségével 1953-ban sikerült külföldre távozniuk.) Három hónap múlva a menekülttáborból másodmagával Svájcba szökött, ahol menedékjogot kapott és állást vállalhatott egy svájci parasztgazdaságban, később sörgyári kisegítőként, majd kertépítő munkásként dolgozott.  

Mivel az alpesi országban biztos egzisztenciára nem volt lehetősége (családja kijutását is finanszírozni akarta) hosszas előkészület után 1951. május 28-án érkezett meg a befogadó Kanadába. Torontóból utazott Niagara Falls-ba, ahol eleinte festő-mázoló volt, majd gyári munkás, később nyomdai tevékenységbe kezdett és Egységes Magyarság címmel két esztendeig magyar nyelvű újságot és magyar nyelvű könyveket adott ki. 1964-ben pénzbefektetési tanácsadó munkakörbe került az Investors Group Incorporated cégnél, majd szorgalmas munkával és rengeteg tanulással (három éves szemesztert végezve a torontói egyetem pénzügyi kurzusán) különleges pénzügyi tervező végzettséget szerzett, cégénél karriert csinálva pénz- és adóügyi tanácsadóként nyugdíjazták.

Kényszerű emigrálása első percétől aktív tagja volt a magyar politikai emigrációnak, csatlakozott a Magyar Nemzeti Bizottmányhoz. Még Európában alapító tagja volt a Magyar Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetségnek. Kanadai lakóhelyén magyar egyházközséget szervezett; 1960-ban a Kanadai Magyarok Széchenyi Társaságának közép-kanadai társelnökének választották, bekerült a Kanadai Magyarok Szövetségének igazgatóságába és a szervezeten belül létrejött Rákóczi Szövetség vezetőségébe is. Niagara Falls-ban a helyi magyar lakosság közadakozásából emelt Árpád-házban évente megrendezett március 15-i és október 23-i ünnepségek szónoka volt.

De legerősebb szálakkal a kereszténydemokrácia külföldi szervezeteihez kötődött, ott volt a Közép-európai Keresztény Demokrata Unió 1953-as washingtoni első kongresszusán. Az 1956-os forradalom után újraszerveződött emigráns magyar politikai szervezet, a Magyar Bizottság kanadai képviselőjeként a kanadai politikai elit és az újságolvasó közvélemény hiteles tájékoztatását tekintette elsődleges feladatának a magyarországi politikai életről. A szervezet megszűnte után helyi, tartományi szinten tartotta ébren a magyar ügyek iránti kanadai érdeklődést.

Kereszténydemokrata emigráns társaival egyöntetűen üdvözölték 1989. márciusban a Kereszténydemokrata Néppárt megalakulását. Erkölcsi és anyagi segítséget adott a pártszervezés kezdeti nehézségeinek leküzdéséhez, meghívót kapott az 1989. szeptemberi I. országos választmányi ülésre. (Az elfogadott alapszabály kimondta, hogy a Demokrata Néppárt egykori országgyűlési képviselői az intéző bizottság tagjai lettek.) Az 1990. és az 1994. évi országgyűlési választások kampányidőszakában személyes megjelenésével, a szülőhelyén induló kereszténydemokrata jelölt támogatottsága érdekében elmondott beszédével segítette a KDNP szavazatait növelni. Mint volt országgyűlési képviselőt Barankovics-emlékéremmel tüntették ki. 1998 után idős kora miatt tevőlegesen már nem tudott megjelenni a párt rendezvényein, de mindvégig nagy figyelemmel követte a hazai eseményeket és a Kereszténydemokrata Néppárt tevékenységét.

Az idős politikus halálával elvesztettük a korabeli szóhasználatban és publicisztikában a Barankovics István főtitkár neve után Barankovics-pártnak (is) hívott Demokrata Néppárt utolsó parlamenti képviselőjét. Személyében búcsút veszünk a totális kommunista diktatúra kiépítése előtt az 1947. augusztus 31-én megrendezett utolsó többpárti választáson mandátumot szerzett legidősebb honatyától is.

Nyugodjék békében!

Szabó Róbert történész

gondola
MTI Hírfelhasználó