Virágvasárnap - Jézus előttünk járt a hit útján
Április 14-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren mutatta be a nagyhetet megnyitó ünnepélyes szentmisét, amelyen mintegy negyvenezer hívő vett részt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Jézus az alázat, az Atya akaratára való ráhagyatkozás útját választotta a diadalittas győzelem útja helyett.
2019. április 14. 22:39

Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

A jeruzsálemi bevonulás éljenzései és Jézus megaláztatása. Az ünneplő kiáltások és az ádáz düh. Minden évben ez a kettős misztérium kíséri belépésünket a nagyhétbe, e szertartás jellegzetes momentumaiba: az elején körmenet a pálma- és olajágakkal, azután a szenvedéstörténet ünnepélyes felolvasása.

Engedjük magunkat bevonódni ebbe a Szentlélek által vezetett tevékenységbe, hogy elnyerjük, amit az imában kértünk: hogy hittel kísérjük Megváltónkat útján, és mindig szem előtt tartsuk kínszenvedésének nagy tanítását: az életpéldát és a gonosz szelleme fölötti győzelmet!

Jézus megmutatja, hogyan nézzünk szembe a nehéz pillanatokkal és a legálnokabb kísértésekkel úgy, hogy megőrizzük szívünkben a békét, amely nem közöny, nem szenvtelenség vagy emberfelettiség, hanem bizakodó ráhagyatkozás az Atyára, az ő életet és irgalmat hordozó, üdvözítő akaratára; és Jézus egész küldetése során mindig átment azon a kísértésen, hogy a „saját művét hozza létre”, hogy ő maga válassza ki a módot, és hogy elszakadjon az Atyának való engedelmességtől. Az elejétől, a negyvennapos pusztai harcban, a végéig, a kínszenvedésben, Jézus ellenáll ennek a kísértésnek, az Atyába vetett engedelmes bizalommal.

Ma is, amikor bevonul Jeruzsálembe, ő megmutatja nekünk az utat. Mert abban az eseményben a gonosznak, a világ fejedelmének még volt egy kijátszható kártyája: a triumfalizmus kártyája, az Úr viszont azzal válaszolt, hogy hűséges maradt útjához, az alázat útjához.

A triumfalizmus kiskapukon keresztül, hamis kompromisszumokkal akarja a célt elérni. A győztes szekerére próbál felkapaszkodni. A triumfalizmus olyan gesztusokkal és szavakkal él, amelyek nem mentek át a kereszt olvasztótégelyén; a másokkal való összehasonlítás táplálja, akiket mindig rosszabbnak, gyarlónak, bukottnak… ítél. A triumfalizmus kifinomult formája a spirituális világiasság, amely a legnagyobb veszély, a legalattomosabb kísértés, mely az Egyházat fenyegeti (Henri de Lubac). Kínszenvedésével Jézus elpusztította a triumfalizmust.

Az Úr valóban együtt örvendezett a néppel, a fiatalokkal, akik nevét kiáltották és királynak, messiásnak nevezték. Szívében örült, amikor látta Izrael szegényeinek lelkesedését és ünneplését. Olyannyira, hogy a farizeusoknak, akik kérték tőle, hogy feddje meg tanítványait a botrányos kijelentésekért, azt válaszolta: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40). Az alázat nem a valóság letagadását jelenti, valóban Jézus a messiás, valóban ő a király.

Ugyanakkor Jézus szíve más úton van, azon a szent úton, amelyet csak ő és az Atya ismer: ez az az út, amely az „isteni állapotból” a „szolgai állapotba” vezet, az engedelmességben való megalázkodás útja „a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6–8). Ő tudja, hogy a valódi diadal eléréséhez teret kell adnia Istennek, teret adni Istennek pedig csak egy módon lehetséges: ez a lemeztelenedés, az önkiüresítés. Hallgatás, imádkozás, megalázkodás. Testvéreim, a kereszttel nem lehet alkudozni, vagy átöleli az ember, vagy elutasítja. És megalázkodásával Jézus meg akarta nyitni nekünk a hit útját, és előttünk akart járni rajta.

Őmögötte az első, aki a hit útját végigjárta, az ő édesanyja, Mária, az első tanítvány volt. A Szűznek és a szenteknek meg kellett szenvedniük, hogy hitben, Isten akaratát követve járjanak. Hogy az élet kemény és fájdalmas eseményeire hittel tudjunk válaszolni, az „a szív különleges fáradságába” kerül (vö. Szent II. János Pál: Redemptoris mater enciklika, 17). Ez a hit éjszakája. De csak ebből az éjszakából ragyog fel a húsvét hajnala! A kereszt lábánál Mária visszagondolt azokra a szavakra, amelyekkel az angyal meghirdette Fiát: „Nagy lesz ő […]; az Úristen neki adja majd atyjának, Dávidnak a trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, és uralmának nem lesz vége” (Lk 1,32–33). Mária a Golgotán azzal szembesül, hogy ez az ígéret egyáltalán nem teljesült: Fia bűnözőként haldoklik egy kereszten. Így a Jézus megalázkodása által elpusztított triumfalizmus ugyanúgy megsemmisült az édesanya szívében; mindketten csendben tudtak maradni.

Mária elöl járt, utána pedig számtalan szent nő és férfi követte Jézust az alázat és az engedelmesség útján. Ma, az ifjúság világnapján szeretnék megemlékezni a sok fiatal szentről, különösen a „szomszédunkban” élőkről, akiket egyedül Isten ismer, és akiket ő szeret meglepetésként felfedni előttünk. Kedves fiatalok, ne szégyelljétek megmutatni Jézus iránti lelkesedéseteket, ne szégyelljétek kiáltani, hogy ő él, hogy ő az életetek! Ugyanakkor attól se féljetek, hogy kövessétek őt a kereszt útján. És amikor azt kéri, hogy mondjatok le magatokról, hogy hagyjátok el életetek biztonságos kereteit, hogy teljesen a mennyei Atyára bízzátok magatokat, akkor, kedves fiatalok, örvendezzetek és ujjongjatok! Isten országának útján jártok.

Ünneplő kiáltások és ádáz düh; lenyűgöző Jézus csendje kínszenvedése folyamán, azt a kísértést is legyőzi, hogy válaszoljon, hogy „előtérbe kerüljön”. A sötétség és a nagy megpróbáltatás pillanataiban hallgatni kell, bátran csendben kell maradni, ám ennek szelíd és nem haragvó hallgatásnak kell lennie. A csend szelídsége még gyengébbnek, még megalázottabbnak mutat majd minket, és akkor az ördög, bátorságra kapva színre lép. Csendben kell neki ellenállni, „helyünkön maradva”, de magának Jézusnak a magatartásával. Ő tudja, hogy a háború Isten és e világ fejedelme között zajlik, és hogy nem kell kardot rántani, hanem nyugodtnak kell maradni, szilárdan a hitben. Ez Isten órája. És abban az órában, amikor Isten harcba indul, engedni kell neki, hogy ezt megtegye. A mi biztonságos helyünk Isten szent anyjának köpenye alatt lesz. És miközben arra várunk, hogy az Úr eljöjjön és lecsillapítsa a vihart (vö. Mk 4,37–41), csendes, imádságos tanúságtételünkkel tárjuk fel magunk és mások előtt a „bennünk élő remény okát” (1Pét 3,15)! Ez segít majd, hogy az ígéretekre való emlékezésnek, a kereszt ádáz dühe jelenvalóságának és a feltámadás reményének szent feszültségében éljünk.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

 

Esztergomban mutatott be szentmisét Erdő Péter bíboros virágvasárnap

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Az ünnepen Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Esztergomban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét április 14-én. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Hallottuk Jézus szenvedésének drámai történetét Szent Lukács írása szerint. Ennek a történetnek a nyitánya Jézus imádsága az Olajfák hegyén. Ebben az imádságban mintegy összesűrűsödnek azok az események, amelyek majd ténylegesen is lejátszódnak a következő napok során. Az Üdvözítő magányosan imádkozik, tanítványait is kéri, hogy imádkozzanak vele, de ők elalszanak. Látja maga előtt, átérzi a rá váró szenvedést, a megaláztatást, a fizikai fájdalmat. Verejtékének cseppjei, mint megannyi vércsepp hullanak a földre.

De Jézus nem csak a saját szenvedését és halálát éli át előre. Lelki fájdalmának mélyebb oka is van. Ránehezedik a világ minden bűne. Ahogy a költő fogalmazta:

„Mintha újra hallanók a pusztán 
A lázadt ember vad keserveit, 
Gyilkos testvér botja zuhanását, 
S az első árvák sírbeszédeit.”

Látta az ókori birodalmak szörnyű vérengzéseit, Babilont és Asszíriát és minden világrész kegyetlen bűneit. Látta és átérezte a jövő szörnyűségeit is, az egyéni gonoszságokat és a világháborúkat, az atombombát, az Isten iránti gyűlöletet, vagy a sok káromlást és rágalmat, amellyel a történelem során majd az ő személyét illetik. Átérzett minden igazságtalanságot és elnyomást, minden pusztító önzést, minden bűnös lustaságot. Múltat és jövőt, olyan helyzeteket, amelyeket szóval nem is tudunk leírni. „Testében hordozta bűneinket” (1Pt 2,24). Róla írta Izajás próféta: „Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott” (Iz 53,4).

Ránehezedtek a mi mostani bűneink is. Az ő átható tekintete behatol a mi életünkbe is. Ha vele virrasztunk, ha vele imádkozunk, ha ezekben a napokban követjük őt a keresztúton, ha nagycsütörtökön, vagy nagypénteken részt veszünk az imádásban vagy meglátogatjuk a szentsírt, akkor kifejezzük, hogy társai akarunk lenni, hogy nem akarjuk magára hagyni őt az értünk vállalt szenvedésben. De alkalom ez arra is, hogy valóban megvizsgáljuk életünket. A hétköznapjainkat, azokat a helyzeteket, amikor azt gondoljuk, hogy minden rendben van. Rá fogunk jönni, hogy mennyi önzés és szívtelenség maradt az életünkben. Most van ideje az önvizsgálatnak, a bűnbánatnak, a jó elhatározásoknak, a jó szentgyónásnak. Ne gondoljuk, hogy nem tudunk megváltozni. Az első keresztény vértanúk is Krisztus erejében viselték el a szenvedést. „Mindenre képes vagyok abban, aki erőt ad nekem” – írja Szent Pál (Fil 4,13). Megváltozni, Jézushoz szeretetben csatlakozni sohasem késő. A jobb lator már a keresztfán kéri Jézust, hogy emlékezzen meg róla. Ott, a közös szenvedés közepette vallja meg hitét Krisztusban, amikor azt mondja: „Emlékezzél meg rólam országodban” (Lk 23,42). Jézus pedig ott, a kereszten mindenható úrként elfogadja ezt a hitvallást és megígéri neki az üdvösséget, mégpedig azonnal. Nemcsak az utolsó ítélet után, hanem „még ma” – a földi időszámítás szerint.

Legyünk hát társai Jézusnak a szenvedésben és a szeretetben. Ez már most földi életünkben célt, biztonságot, erőt ad nekünk. És megnyitja számunkra az utat az örök üdvösség felé.

Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila

Van értelme az áldozatnak – Virágvasárnap Győrben

Április 14-én, az Úr szenvedésének vasárnapján Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A szertartás a székesegyház előtti téren kezdődött, a Mindenki Krisztusa szobor lábánál. A főpásztor itt szentelte meg a barkákat, majd prédikációt mondott. A szentbeszédet követően a liturgia a székesegyházban folytatódott Jézus Krisztus szenvedésének és kereszthalálának felidézésével. A passiót a Brenner János Hittudományi Főiskola (BJHF) papnövendékei és a Győri székesegyház énekkara énekelték Reisner Ferenc, a BJHF rektora és Vántusné Gaál Zsófia karnagy vezetésével.

Jézus kész a megváltás művét beteljesíteni, hiszen ezért küldte őt az Atya a világba. Ezekben az órákban, ezekben a napokban rendkívüli lelki mozdulások történnek Jézusban: úrrá kell lennie saját megdöbbenésén, saját érzelmein. Jézus Jeruzsálemre tekintve, az Olajfák hegyén sír, mert nem hallgattak rá, nem hallgattak tanítására, hogy mindnyájan bűnbánatot tartva új életet kezdjenek – hangsúlyozta szentbeszédében a Győri Egyházmegye főpásztora. – Le kell győznie az őt érő kísértéseket is, hiszen az ujjongó tömeg virágvasárnap királlyá akarja őt kiáltani. A királyi címet visszautasítja, miként annak idején a megkísértés hegyén is tette. Az Úr Jézusnak a félelmekkel is szembe kell néznie: a vérrel verejtékezéskor egyértelművé válik, hogy mint ember a legsúlyosabb szenvedést, kísértést éli át. Jézus ebben a helyzetben hozza meg a legnagyobb döntést: „ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mk 14,36).

Mindnyájunknak szembe kell néznie a Jézus által megélt kétségekkel, gyötrelmekkel. Ha mi is belegondolunk a világ sorsába, úgy, ahogy Jézus tette az Olajfák hegyén, akkor szomorúság, aggodalom vehet erőt rajtunk. Fel kell tennünk a kérdést: a világ kísértései ellenére hajlandóak vagyunk Jézus útján maradni? Szembesülnünk kell a mindnyájunkat érintő félelmekkel is: félünk a betegségtől, a fájdalomtól, aggódunk családjaink sorsa miatt. Mindennapi küzdelmeink közepette hányszor támad fel bennünk a kérdés: van értelme ennek a sok küzdelemnek? Jobbá tehetjük ez által saját életünket, szeretteink életét, a világ sorsának alakulását? Jézus osztozik az emberi természetünkből fakadó kétségek megtapasztalásában.

Úgy tűnhet, Jézus nem kapott választ az Atyától. Amikor vérrel verejtékezik, az apostolok alszanak. Senki sincs, aki vele lenne, bátorítaná, vigasztalná. Sokszor szenvedünk mások értetlensége, érzéketlensége miatt. Péter, a kiválasztott apostol rövid időn belül háromszor tagadta meg Jézust. Hányszor csalódunk mi is barátainkban, szeretteinkben, családtagjainkban! A keresztúton Jézust is csak egyetlen apostol meri közvetlen közelről követni, csak ő áll a kereszt alatt a tizenkét apostol közül. A hosszú betegség vagy a hosszú öregkor alatt előbb-utóbb megritkul a látogatók száma. Ez is Jézus szenvedése. A kereszten így kiált föl: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46).

Vannak életünkben olyan szenvedések, olyan küzdelmek, amelyeket senkivel sem tudunk megosztani, amelyeket egyedül nekünk kell Istenre hagyatkozva, Isten szeretetében bízva megvívni. A mai liturgia segíteni akar bennünket abban, hogy felébredjen bennünk a mélységes bűnbánat Jézus szenvedésén keresztül szemlélve saját életünket. Segít bennünket megérteni a mindennapi küzdelmek okát, értelmét és célját. Segítsen bennünket abban is, hogy felismerjük: van értelme a gonosz elleni küzdelemnek, van értelme a jóért áldozatot hozni.

Amikor Jézus Jeruzsálem felé tartva a tömegben vonul, néhány farizeus kéri tőle: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” (Lk 19,39). Jézus így felel nekik: „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40). Ez a néhány nap keresztény életünk legsűrítettebb szakasza, minket is érhetnek kísértések a liturgiákon való részvétellel kapcsolatban. Ne engedjünk ezeknek a hamis csábításoknak, mert a kövek fognak helyettünk megszólalni! – zárta prédikációját Veres András győri megyéspüspök.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír
MTI Hírfelhasználó