Miasszonyunk
Ahogy várható volt, valamilyen technikai problémát neveztek meg máris, de úgysem hisz már senki sem a „hivatalos magyarázatokban” egy ilyen, a hazugság és képmutatás örvénylő káoszában elsüllyedő világban.
2019. április 23. 08:34

Az anyagi világ minden szakrális kultúra számára az őselemek alappilléreire épült, a föld, a víz, a levegő és a tűz alkotta ezeknek az őselemeknek a rendszerét. A tűz egyszerre volt a mindent felemésztő pusztulás, de egyúttal az újjászületés legmélyebb szimbóluma is, így aligha véletlen, hogy a legmélyebb misztikus tisztelet minden kultúrában a tüzet övezte.

A tűz egyszerre figyelmezteti minden korok emberét a mulandóságra, a pusztulásra, de egyben arra is, hogy a végtelen alkotóenergiákkal a pusztulás dús hamujából új élet sarjadhat. Mindez különös fényben mutatkozik meg a húsvétban, amelynek ősi kulturális gyökerei a tavaszünnepet, a világ újjászületését idézik.

Ám a nagyhét ünnepi készülődését most a pusztító tűz határozta meg, hisz éppen az az ikonikus templom, a párizsi Notre-Dame égett le, amelynek egész története az európai keresztény kultúra legmélyebb lényegét hordozza. A modern világ embere, mint most is látjuk, nem tud már mit kezdeni ezekkel a tragédiákkal, mert mindent az ésszel („rációval”) próbál értelmezni. Az „okosságával” az „okságba” menekül, ott keresi a világ megértésének lehetőségét. Pedig az okság a világ ember által való megértésének csak egyik, talán nem is feltétlenül a legfonto­-sabb eleme.

A keresztény húsvét az emberi lét legmélyebb drámáját beszéli el számunkra. Azt a drámát, amelyben a „tömeggé” silányult ember már nem képes felismerni megváltóját, sőt éppen azt pusztítja el, aki megmentője lehetne. És ebben a drámában is a legmélyebb, legfájdalmasabb és egyben leginkább átélhető szenvedés a gyermekét elvesztő és sirató anya, a Miasszonyunk, („Notre-Dame”) gyötrelme. Ha most a húsvétban kicsit mernénk kiengedni az okság-okosság görcsbe merevült elbizakodottságából, volna min eltöprengeni az európai keresztény fehér embernek. És ezt az eltöprengést egyáltalán nem befolyásolhatja az, hogy az okság-okosság mentén haladó tényfeltáró vizsgálóbizottságok milyen eredményre jutnak majd a Notre-Dame székesegyház tetőszerkezetének elhamvadását illetően. Ahogy várható volt, valamilyen technikai problémát neveztek meg máris, de mindez szellemi szempontból egyrészt tökéletesen érdektelen, másrészt úgy sem hisz már senki sem a „hivatalos magyarázatokban” egy ilyen, a hazugság és képmutatás örvénylő káoszában elsüllyedő világban. Tanulnunk inkább e tragikus nagyheti történésnek a spirituális üzenetéből kellene.

De vajon mi is lehet ez az üzenet az európai keresztény fehér ember számára? Még mielőtt ennek végiggondolásába belekezdenénk, lássunk egy nagyon jellegzetes idézetet az uralkodó médiából. Egy olyan elemzésből, amely, jellegzetes módon a Notre-Dame pusztulása nyomán arról elmélkedik, hogy milyen „improduktív” dolog is templomot építeni, hisz ennek „semmi értelme”. Idéz egy tudományos igényű dolgozatból, amely kimutatta, hogy a Notre-Dame felépítése csaknem 150 milliárd mai forintnak megfelelő összegbe került, majd így folytatja: Ez önmagában nem mond túl sokat ahhoz, hogy lássuk, mekkora társadalmi ráfordítást igényelt ezeknek az építményeknek a felhúzása, az egészet hozzá kell mérni a korabeli becsült GDP-hez. Ezekből az adatokból viszont az következik, hogy a munkába állítható erőforrások több mint ötödét olyan terület szívta el, amelynek nincs semmiféle gyakorlati haszna. A tanulmány meg is jegyzi, hogy ez a mai szemmel ésszerűtlen erőforrás-felhasználás valószínűleg pár száz évvel elnyújtotta a sötét középkorként ismert időszakot.

A gigantikus ráfordítás a maga korában nyilván esélytelen volt, hogy bármilyen formában megtérüljön – hacsak nem a katolikus egyház monopolérdekeinek szemszögéből –, de az elmúlt száz évben a turizmus felívelésének köszönhetően a katedrálisok elkezdtek gazdasági értéket termelni a városaiknak. Nem is csoda: a minden tevékenységet eluraló gazdasági racionalitás korszakában elképesztő érzés belépni egy olyan épületbe, amelynek kivitelezésében semmilyen szinten nem játszott szerepet a praktikus funkció, és mégis időt, pénzt, energiát nem kímélve, évszázadokig tökéletesítették őket emberek pusztán azért, mert hittek valamiben.

Eddig a hosszúra nyúlt idézet, és talán ezek után nem is olyan nehéz „összeraknunk” magunkban a nagyhét tragédiájának legfőbb tanulságait. Való igaz, a Notre-Dame, akárcsak az összes többi európai katedrális, a „sötét középkorban” épült. Amint azt az írás is megjegyzi, valóban különös ellentmondás, hogy az Európába érkező turisták döntő többsége kizárólag azokért a csodákért jön ide, amelyek ebben a „sötét középkorban” jöttek létre. (Ennek kapcsán arról is érdemes lenne eltöprengenünk, hogy vajon a mai építészeti csodák hol lesznek ezer év múlva.)

Nos, a „sötét középkor” valójában az élet szakrális kultúrája volt, szemben az önmagát cinikus hazug módon máig is „felvilágosodásként” ünneplő cinikusan tudatos elsötétítéssel. Amely elsötétítő felvilágosodás leglátványosabban pusztító korszakában, a párás szemekkel máig is „nagy francia forradalomként” megünnepeltetett tömeg­gyilkosság-sorozata idején a Notre-Dame csodás épületét raktárként használva igyekezett minél inkább elmocskolni. (A teljes pusztulástól kizárólag az mentette meg, hogy Napóleon látványtechnikai mutatványos bódéként kívánta használni megkoronázása során.)

A Notre-Dame leégésének soha meg nem ismerhető és érdektelen evilági oka helyett keresnünk annak okait kellene, hogy az élet szakrális kultúrája után miért „építi” buzgón a magát még mindig kereszténynek vélő – rég nem az – európai fehér ember a halál deszakrális civilizációját.

Bogár László

magyarhirlap.hu
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó