Fotelpolitika
Roppant érdekes figyelni, miként alakítja át a politizálást és ezzel együtt magát a demokráciát is a tömegmédia, azon belül pedig az ún. közösségi média.
2019. május 16. 09:52

Az elmélkedés apropóját egy hír adja, melyet a Népszava című kiadvány tett közzé „Ennyit a választás ellenőrzéséről: Nem jönnek az EBESZ-megfigyelők, és az ellenzéknek is alig lesznek delegáltjai” címmel. A cikk arról szól, hogy az EBESZ nem küld Magyarországra választási megfigyelőket. Pedig, mint elkeseredetten megjegyzik: „Ujhelyi Istvánnal, a DK-s Niedermüller Péterrel és a Momentumos Cseh Katalinnal” kifejezetten kérték ezt, tekintettel a „választási visszaélésekre”, melyeket szerintük már az ügyészség is elismert. Ugyanebben a cikkben az is szerepel, hogy az ellenzéki pártok a több mint tízezer választókörbe csak 1500 megfigyelőt jelöltek. Szemben a mintegy 180000 jelölhetővel. Pedig – mint maguk állítják – ők legalább a választók felét, ha nem a többségét képviselik.

A cikkből az derül ki, hogy az ellenzéki pártok azt szeretnék, az EBESZ végezze el azt a munkát, amit ők nem tudnak, vagy nem is akarnak. Pedig hát nem az EBESZ akar választásokat nyerni, hanem ők, így tán elvárható lenne, hogy tegyenek is érte valamit. Fura helyzet ez. Kétségtelen, hogy a választókörben üldögélni egész nap egyáltalán nem szórakoztató dolog. Az esetek 99%-ban nem történik semmi, van egy pár részeg, esetleg rosszul lesz valaki – ennyi az összes esemény. Nem is csoda, ha kevesen vállalják, valami olyan személyes elköteleződés kéne hozzá, amivel az ellenzéki szavazók – úgy tűnik – egyre kevésbé rendelkeznek.

Valaha – a Facebook előtti időkben – ha valaki részt kívánt venni a politikai életben, akkor gyűlésekre kellett járnia, esetleg tüntethetett az utcán és nem utolsósorban, beléphetett valamelyik pártba. Ezen lehetőségek mindegyike valamilyen személyes részvételt igényelt. Oda kellett menni, ahol az eseményekre valamilyen hatást akartunk gyakorolni és ez természetesen némi erőfeszítést, mi több, kockáztatást igényelt. Egy utcai tüntetésen ki tudja mi minden történhet. Aki a fotelben üldögélést részesítette előnybe, az bizony kimaradt a közvetlen politikaalakítás lehetőségéből. Mára ez a helyzet megváltozott.

A „politizálás” jelentős része a virtuális közösségi térbe helyeződött át. A politikusok is jelen vannak ebben a térben, itt nyilatkoznak, tiltakoznak és itt osztják meg véleményüket választóikkal. Saját oldalaikon nagyszámú követővel, helyeslővel rendelkeznek, ami megnyugtatja őket: jó irányba mennek a dolgok. Aztán nem értik, miképpen lehet, hogy a gigatüntetéseken néhány tucatnyian lézengenek, miközben a Facebookon több tízezren lelkesedtek a dologért.

A fotelben ülve politizálni: a modern tömegdemokráciák sajátossága. A technológia biztosította kényelem, (egyes vélemények szerint a technológia vívmányai kizárólag ezt a kényelmet és a gyorsabb gyilkolást biztosítják) olyan ügyek mellett is elkötelezettnek mutatja a választókat, melyekért amúgy egy lépést se tennének. Különösen izgalmas ez, ha figyelembe vesszük, az ellenzéki guruk véleményét, melyet egybehangzóan állítanak, hogy az „Orbán-rendszert” kizárólag „forradalmi” úton – bármit jelentsen is ez – lehet leváltani. Mármost, ha valami, hát a forradalom bizony mindenképpen személyes és kockázatos részvételt igényel. Kattintással, esetleg gyalázkodó kommentek félelmet nem ismerő begépelésével nem lehet megcsinálni.

A közösségi média egyfelől roppant módon kiterjesztette a politikai „részvételt”, hiszen a számítógép, vagy telefon mellett, kávét kortyolgatva, olyanok is hajlandóak az egeret megragadni, akik egyébként még életükbe nem mentek el választani sem. Másfelől viszont a személyes, tényleges aktivitást csökkenti, hiszen a politikusok és a választók, a „nép” egy része úgy érzi ezzel le is tudta a politikai részvétlét. Úgy tűnik azonban, hogy nem csak a „nép”, hanem a haladó politikusok is így érzik. A „nép” azonban nem lecserélhető, a politikus viszont annál inkább. Ha így van, márpedig így van, akkor a politikusok dolga alkalmazkodni ehhez a változáshoz. Az, hogy használni kell a közösségi médiát nem azt jelenti, hogy kizárólag azt kell használni.

Az idézett cikk tanulsága az, hogy a honi haladás képtelen annyi embert valami módon rábeszélni egy egész napos elfoglaltságra. Külön érdekes – ennek fényében – hogy vajon ki hiszi el nekik a meg-meg újuló vádakat, a választási „csalásokkal” kapcsolatban. 2010 óta minden választás után, különböző hangerővel előveszik ezt, ám úgy tűnik, hogy a követőik nem veszik be, hiszen – ha én ellenzéki választó lennék – csak kíváncsivá tenne, miképpen csal a kormánypárt és elmennék megnézni és megakadályozni magam is. Persze, ha egyébként tudom, hogy nem így van, akkor bizonyára egyszerűbb a közösségi médiában, a fotelben ülve keseregni rajta. A haladó politikusok pedig örülhetnek: így nem lesz az övéik közül senki, aki megcáfolhatná őket, mikor újra előveszik a „csalások” ügyét. Fő a kényelem!

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

mozgasterblog.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Donald Tusknak még nincs elege Magyarország bírálásából
    Ezúttal nem vont párhuzamot Magyarország és a náci Németország között, de Donald Tusk immár sokadik alkalommal tett negatív megjegyzéseket Orbán Viktor miniszterelnökről a Respekt című cseh hetilapnak nyilatkozva. Az Európai Néppárt elnöke szerint kizárólag politikai értelemben van mondanivalója a magyar kormányfőnek, baráti módon már aligha. Tusk beszélt arról is: a Fidesz néppárti felfüggesztése, a párt „karanténja” akár hosszasan is elnyúlhat.
  • Ha lejönnek a havasokból
    Bizalmi kérdés, szavahihetőnek tartjuk-e a történészt, amikor azt állítja: igyekszik sokoldalúan bemutatni a különféle élethelyzeteket. Ablonczy Balázst különösen foglalkoztatja, mi mindent fed el Trianon. Traumákról, tévhitekről, illúziókról is olvashatunk a napokban megjelent Ismeretlen Trianon című könyvében.
  • A Magyarország elleni propagandaháború újabb fejezete
    A nyugati média szemében egyfajta kulturális eretnekségnek minősül, hogy a magyar kormány nem hajlandó alávetni magát az Európai Uniót vezető személyiségek tekintélyének, sem a hollywoodi ultraprogresszív konszenzusnak.
MTI Hírfelhasználó