Merkelék önkénye az elsődleges EU-jog felett?
A Spitzenkandidat jelölési szisztéma ebben a formában nem szerepel az alapszerződésekben, még akkor sem, ha részint valóban figyelembe veszik a választási eredményeket, és megtörténnek a megfelelő egyeztetések. Sőt, ahogy a lisszaboni szerződés idézett része fogalmaz: a Parlament az elnök személyének jóváhagyásáról szavaz, vagyis a döntés joga alapvetően az állam- és kormányfőké, akiknek minősített többséggel kell jelölniük a Bizottság elnökét, sőt ideális esetben egyhangúlag születik meg erről a tanácsi döntés.
2019. május 30. 17:09

Ahogyan az a Századvég tegnapi konferenciáján is felvetődött, az Európai Bizottság elnöki posztjára, vagyis Európai Unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének vezetőjévé történő megválasztás fél évtizedre vagy akár tovább is eldöntheti az integrációs közösség politikai sorsát.

Nézzük a mostani elnök megválasztásának példáját: Jean-Claude Juncker luxemburgi politikust, hazája korábbi miniszterelnökét 2014. június 27-én az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek testülete, az Európai Tanács jelölte a Bizottság élére – a tagállami csúcsvezetők jelölésének elnyeréséhez minősített többségre volt szükség a lisszaboni szerződés értelmében. A szerződés 17. cikkének hetedik bekezdése úgy fogalmaz: „Az európai parlamenti választások figyelembevételével és a megfelelő egyeztetések lefolytatása után, az Európai Tanács minősített többséggel eljárva javaslatot tesz az Európai Parlamentnek a Bizottság elnökének jelölt személyre vonatkozóan. Ezt a jelöltet az Európai Parlament tagjainak többségével választja meg.” Továbbá ugyanezen bekezdés szerint: „Az elnöknek, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének és a Bizottság többi tagjának mint testületnek a jóváhagyásáról az Európai Parlament szavaz. E jóváhagyás alapján a Bizottságot az Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel.” A Bizottság elnökét jelenleg az Európai Parlament megválasztását követő öt hónappal, megújítható ötéves időtartamra választják meg; ez az összehangolás a maastrichti szerződéssel történt meg, előtte ugyanis a Bizottságnak négyéves hivatali ideje volt, miközben az EP-t ötévente választották.

A Spitzenkandidat (németül „csúcsjelölt”) jelölési-választási folyamat az európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó metódus, melynek során az Európai Parlament valamennyi nagyobb képviselőcsoportja még a parlamenti választásokat megelőzően kijelöli saját elnökjelöltjét a Bizottság elnöki posztjára. A választáson legnagyobb párt csúcsjelöltje úgymond felhatalmazást nyer arra, hogy ő vállalhatja a Bizottság elnökségét. Ezt az eljárást már alkalmazták 2014-ben, és Juncker is így jutott el a megválasztásig: 2014. július 15-én Strasbourgban az Európai Parlament őt választotta meg a Bizottság új elnökének, és az egyes frakciók közül a szavazás előtti vitában a néppárti, a szocialista és a liberális frakcióvezető támogatta Juncker megválasztását.

A Spitzenkandidat jelölési szisztéma ebben a formában nem szerepel az alapszerződésekben, még akkor sem, ha részint valóban figyelembe veszik a választási eredményeket, és megtörténnek a megfelelő egyeztetések. Sőt, ahogy a lisszaboni szerződés idézett része fogalmaz: a Parlament az elnök személyének jóváhagyásáról szavaz, vagyis a döntés joga alapvetően az állam- és kormányfőké, akiknek minősített többséggel kell jelölniük a Bizottság elnökét, sőt ideális esetben egyhangúlag születik meg erről a tanácsi döntés. A csúcsjelölt-kijelölés rendszere nem áll teljes összhangban az Unió elsődleges jogforrásaival, hiszen önkényes, a gyakorlat kialakítói pedig nem megalapozottan hivatkoznak a lisszaboni szerződés szövegére. A tényleges döntést erről per pactionem a nemzetállamok vezetőinek kell meghozniuk, akik úgy is figyelembe vehetik az EP-választás eredményét, hogy a legeredményesebb pártszövetség, vagyis a várhatóan legnagyobb EP-frakciót megalakítani képes politikai erő egyik karakteres, vezető politikusának vagy a győztes pártszövetség és EP-beli szövetségesei részéről támogathatónak talált személynek – még ha az nem is volt nevesítetten megjelölve a kampány során – szavaznak bizalmat. Arról nem beszélve, hogy a Spitzenkandidat-rendszer azért is nagyon életszerűtlen, mert egy ilyen módon már előre kiválasztott jelöltről fél év alatt – az esetleges megválasztás napjáig – a vezetői alkalmatlanság, illetve inkompatibilitás is bebizonyosodhat, márpedig ez a módszer felesleges módon merevebbé teszi a kiválasztási folyamatot.

Ami a vezetői alkalmasság vagy alkalmatlanság kérdését illeti, Orbán Viktor magyar miniszterelnök Manfred Weber jelölti rátermettségét illetően egy alapos és megfontolt döntést hozott. A német jelölttől való támogatásmegvonás gondos kormányzati helyzetfelmérésen és elemzésen, továbbá a célkritériumok elvárható meghatározásán és a lehetséges jelölti alternatívák (pl. Michel Barnier személye) értékelésén nyugodott. A döntés magyar részről objektív kényszer volt, melynek alapja a Weber által tanúsított alkalmassági problémából adódott. Az elfogadhatósági szempont másik oldalát pedig maga a csúcsjelölti rendszer szolgáltatta.

Összegzően megállapíthatjuk, hogy azoknak lehet igaza, akik elvi alapon is szembehelyezkednek Manfred Weber jelölési folyamatával, és ellenállnak Angela Merkel német kancellár leplezetlen politikai pressziójának. A tényleges döntés a nemzetállamoké, vagyis a képviseleti demokrácia jegyében megválasztott európai államvezetőké, akiknek minősített többség útján kell dönteniük: ez most a gyakorlatban 28 tagállamból 16-nak a támogatását kell hogy jelentse, egyben azzal a megkötéssel, az elnök személyéről szóló javaslat mellett kell hogy szavazzon az EU teljes népességének legalább 65%‑át képviselő, szilárd tagállamtöbbség. Ezen előfeltételek fényében nyilvánvaló, hogy például Franciaország, Olaszország és a négy visegrádi ország vezetői vétójukkal már képesek lehetnek megakadályozni Weber megválasztását.

A csúcsjelöltek nem lehetnek automatikusan jelöltek az Európai Bizottság elnöki posztjára, ennek a gyakorlatnak a továbbvitele eurokráciát eredményezhet Brüsszelben, amely nem kerül összhangba a közvetlen néphatalom, valamint felelős pozíció megválasztásának legitimációs alapelvével.

Ifj. Lomnici Zoltán

888.hu
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Soros: Európa ellenségei ellenzik a nyílt társadalom eszméjét
    Interjút adott a Népszavának Soros György, a milliárdos spekuláns, aki ma ünnepli 90. születésnapját. Az agg agitátor kijelölte az EU-n belüli ellenségeit, amelyek Magyarország és Lengyelország. A világpolitikában pedig Oroszországtól és Kínától tart Soros, aki továbbra is kiáll az örökkötvények gondolata mellett.
  • Építeni akarunk, nem rombolni
    Augusztus elsejétől Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Az előadásaival egész Európában nagy sikert elért, számos külföldi díjat is nyert művész ellen példátlan támadás indult.
  • A tisztességes baloldal egyben nemzeti is
    A liberális tőke olyan totális diktatúrát valósíthat meg, mint Hitler. A nyílt társadalmak hívei destabilizációs kísérletet hajtanak végre az Európai Unióban.
MTI Hírfelhasználó