Hétezer gyermek énekli a Kossuth téren a Kézfogás című dalt
Hétezer gyermek közreműködésével éneklik el a Kézfogás című dalt, a magyar összetartozás himnuszát június 4-én, kedden 11 órakor a budapesti Kossuth téren, a Nemzeti összetartozás napján – mondta Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző hétfő reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorában.
2019. június 3. 17:18

A zenész elmondta, összesen 154 településen, illetve iskolában rendeznek közös éneklést a 99 éve aláírt trianoni békediktátumra emlékezve, s a magyar nemzet összetartozását ünnepelve.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondja: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

MTI
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Varga Judit lesz az igazságügyi miniszter
    Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, miután a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben – derült ki szerda délután.
  • Kocsis: a legalkalmatlanabb lett az ellenzék főpolgármester-jelöltje
    A legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje - reagált a Fidesz budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este az előválasztásra. Kocsis Máté hozzátette: Gyurcsány Ferencnek mindegy volt ki nyer, mert "Karácsony Gergely pórázának a végén is Gyurcsány Ferenc áll".
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
MTI Hírfelhasználó