A választókat sértegeti ismét a baloldal
A választópolgárok megsértése az, amit az ellenzéki pártok csinálnak Budapesten – reagált a Fidesz frakcióvezetője arra a hírre, hogy a DK Kálmán Olgát indítja a főpolgármesteri posztért.
2019. június 7. 11:03

Kocsis Máté a Hír TV-nek arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc, miután átvette az ellenzék irányítását a parlamentben, felesége pedig az Európai Parlamentben lesz az ellenzék vezére, arra is törekszenek, hogy a főváros élén is az ő emberük üljön.

Kálmán Olga felbukkanására Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt lapunknak azt mondta, a Momentum és a DK számára Budapest egy zsákmány, és nem egy lehetőség, a főpolgármesteri poszt pedig mindössze egy értékes pozíció program nélkül. A Sétáló Budapest programmal kampányoló publicista szerint problémás, hogy az említett két párt nem szánt Budapest élére jelöltet május 26-ig.

 

A Fidesz frakcióvezetője szerint a DK vezető szerepre tör Fotó: Kurucz Árpád

Az EP-választáson megerősödve, megérezvén saját erejüket, megjött az étvágyuk is, és máris állítottak egy-egy jelöltet – fogalmazott Puzsér Róbert, aki – mint mondta – nem látja be, hogy az EP-választás óta eltelt két hét alatt miért lett Budapest hirtelen ilyen fontos, illetve azelőtt miért nem volt az? Leszögezte, az ő elhivatottságán nem változtat Kálmán Olga jelölése, ő továbbra is hisz a Sétáló Budapest programban, ezért nem lép vissza.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum aspiránsa tegnap közösségi oldalán üdvözölte Kálmán Olga megjelenését. A Jobbik egyelőre nem kommentálta az új aspiráns felbukkanását. A párt budapesti választmánya tegnap délután ült össze, hogy megtárgyalja a főpolgármester-jelölttel kapcsolatos kérdéseket.

Így reagált a Momentum jelöltje és Tarlós István

A momentumos Fekete-Győr András hétfőn jelentette be, hogy a Magyarországot agyhalottozó Kerpel-Fronius Gáborral vágnak neki a június közepén esedékes előválasztásnak. Karácsony egyelőre hallgat, délutánra bejelentett sajtótájékoztatóját lemondta.

Kerpel-Fronius Facebook-reakciója pedig a következő: Azt mondtam az egyik legelső interjúmban, hogy a verseny jó. A feladatunk az, hogy az előválasztás során megtaláljuk azt, aki az ellenzék közös jelöltjeként a legnagyobb eséllyel győzheti le Tarlós Istvánt. Erre akkor van a legnagyobb esélyünk, ha minél több jelölt színvonalas vitában méri össze az erejét. Üdvözlöm a Demokratikus Koalíció mai bejelentését, hogy Kálmán Olgát elindítja a főpolgármesteri előválasztáson. Sok sikert kívánok neki és nagy elszántsággal tekintek a viták elé.

Az atv.hu szerette volna megtudni Tarlós István főpolgármester véleményét a hírről, de ő csak annyit mondott: A helyzetről nincs véleményem.

A főpolgármester sajtófőnöke, Szűcs-Somlyó Mária viszont azt mondta, hogy ez egy bohózat, egy vicc. Szerinte ami az ellenzéki oldalon folyik, „kezd olyan lenni, mint 2014-ben”.

Magyar Nemzet
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó