Nagyon féltjük Olgát
2019. június 9. 00:32

Nem kérdés, hogy pozitív fegyvertény, hogy Kálmán Olga belépett a politikába. Aki politikával foglalkozik, kiváltképp ellenzéki politikával az pontosan tudja, hogy mennyire fontos, hogy hiteles, friss arcok jelenjenek meg a küzdőtéren.

Mégis az a helyzet, hogy lehet hogy túl korán és eléggé megkérdőjelezhető módon jelent meg Olga a politikában. Emiatt pedig nagyon féltjük, hogy idő előtt elkophat egy olyan név is az ellenzéki oldalon, mint Kálmán Olgáé.

Az a helyzet ugyanis, hogy jelölő pártja a DK nagyon nem elegánsan intézte mindezt. Mondjuk ki, volt egy megállapodása a pártnak Karácsony Gergellyel, mely szerint őt támogatják az előválasztás alkalmával. Maga Gyurcsány Ferenc mondta azt: „Meg fogjuk verni Tarlós Istvánt Karácsony Gergely vezetésével”

Terjed az interneten, hogy csak az első fordulóra volt politikai támogatás, de ez nem igaz. Még az EP választások után is ezt nyilatkozta a DK elnöke. Sokan mondják, hogy a Momentum rúgta fel a megállapodást, de beszéljünk nyíltan: egyrészt az sem volt elegáns, de azért egy nímandot indít a párt.

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a cikk a DK ellen szól vagy Karácsony Gergely mellett sietek leszögezni: Kálmán Olga kiváló jelölt.

Viszont ez a herce-hurca körülötte és a jelöltsége körül nagyon sokat árthat, mind a személyének, mind politikai terveinek. Emiatt pedig végtelenül féltjük, hiszen rengeteg hiteles arc hiányzik a magyar politikából, rengeteg hiteles hang. A DK ellen sem szól a dolog, hiszen a párt semmi mást nem tett, csupán a legjobbat kívánja Budapestnek. De valahogy mintha el lett volna kapkodva az egész bejelentés.

Azt érzem egy picit, hogy a DK soha sem látott EP sikere után túl gyorsan túl nagy sikert akar aratni, ami nem baj, de tény: hamar munka ritkán jó. Egész egyszerűen ez nem lett ügyesen megkomponálva.

Veszélybe kerülhet Kálmán Olga kampánya – nagyon féltjük Olgát

balramagyar.hu
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Sopronban más fesztivál is volt
    Bármekkora is ez a most dübörgő soproni VOLT fesztivál, volt itt egy másik „fesztivál” is, az még nagyobbat szólt. Ebben meg is egyezünk Soproni Horváth Lajos barátommal, kollégámmal, mielőtt nekivágunk az időutazásnak, és elindulunk a „terepre”.
  • Egy bankár rejtélyes halála
    Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”, akire, mivel a gazdaság nem tartozott a fő szakterületéhez, égetően szüksége volt.
  • Varga Judit lesz az igazságügyi miniszter
    Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, miután a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben – derült ki szerda délután.
MTI Hírfelhasználó