Lomnici: A bevándorlást a velejéig áthatja a korrupció
Talán túlzás nélkül lehet állítani, hogy egymás után buknak le embercsempészéssel próbálkozó közel-keletiek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első ilyen ismert eset a később terrorizmussal is meggyanúsított Hassan F.-é volt, ő egy nőt akart más nevére kiállított úti okmánnyal kijuttatni az országból. Egy hete egy iraki nő a barátnője fiát vitte volna Németországba a saját gyereke útlevelével, pár napja pedig egy szír férfi akart a saját fián kívül 5 másik – egyébként afgán, iraki és iráni – gyereket szír útlevéllel kijuttatni – hangzott el az M1 Szemtől szembe című műsorában.
2019. június 24. 10:23

Arra a felvetésre, hogy ezek az emberek miként jutnak fel egy repülőgépre úgy, hogy a személyazonosságuk nem egyezik a papírjaikon lévő adatokkal, Horváth József, a polgári és katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese azt felelte: a hatóságok örülnek, hogy megszabadulnak egy csoporttól, így hanyagul végzik a munkájukat és felületesen ellenőrzik üket. Megjegyezte: ennél is rosszabb forgatókönyv, ha tudatosan engedik el őket, mondván, ezek az emberek csak a terhükre vannak. Európa nyugati felébe küldik a problémát – tette hozzá. Mindkét verzió a szándékosságra épül – hangsúlyozta.

Lomnici: Az eset kimeríti a korrupció fogalmát

Akkor is korrupcióról lehet szó, ha ellenszolgáltatás nélkül engedték fel a bevándorlókat a repülőgépekre – hívta fel a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Mint mondta, valakik jogtalan előnyre tesznek szert ezekkel a taxiztatásokkal, ami kimeríti a korrupció fogalmát. Az egész migrációt a velejéig áthatja a korrupció, az unió pedig nem foglalkozik a problémával. Az egyezmények csupán üres szavak, semmilyen jelentőségük nincs – hangoztatta. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán megkísérlik-e kiszűrni a biztonsági kockázatot, például a biometriai adatok ellenőrzésével – fogalmazott Lomnici, majd felvetette, akár kiskorúak is lehetnek a csempészettek között.

A mostani rendszer nem tudja kiszűrni a bűnözőket

A budapesti rendszerről Horváth József úgy gondolja: az elmúlt hónapokban jól vizsgázott, hiszen Hasszán F.-et is kiszűrte. Arról is beszélt, a vallomások szerint a migránsok sokszor csupa jószívűségből akarják átcsempészni Nyugatra, családegyesítés címén, ezek a történetek azonban sokszor mesék, elég csak a heterogén állampolgárságukra gondolni. A szervezett bűnözés legmélyebb bugyraival állunk szemben – hangsúlyozta, utalva a szervkereskedelemre, a gyermekprostitúcióra és az egyéb sötét lehetőségekre.

A jelenlegi rendszer teljesen alkalmatlan, hogy kiszűrje a menedékkérők kapcsolatba kerülését az emberkereskedőkkel – állapította meg, majd elmondta: többen is úgy jutottak be az unió területére, hogy nem jogosultak a menekültstátuszra, a tartózkodási engedély kézhez kapása után viszont szabadon repülhetnek a tagországok között és senki sem kérdezi meg tőlük, hogy miért mennek haza és miért visznek vissza magukkal olyan gyermekeket, akikről a személyazonosságukat sem lehet tudni – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.

Bármelyik bevándorló áldozatul eshet az emberkereskedőknek

Lomnici felhívta a figyelmet az embercsempészet és az emberkereskedelem közt lévő elmosódott határokra. Mint mondta, nincs garancia, hogy egy fiatal nő, aki embercsempészek segítségével elindul az Európai Unió irányába, később nem válik emberkereskedők áldozatává. A velejéig átjárja a bűnözés a migrációnak nevezett folyamatot – hangoztatta. A menekültek túlnyomó többsége nem tud legális módszerekkel eljutni az EU területére – mondta. Beszélt az Europolról és a Frontexről is, szerinte a szervezetek komoly büdzséjük ellenére csak mérsékelten hatékonyan védik az Európai Unió belső viszonyait, majd emlékeztetett a nyilvánosságra került Frontex-felvételre is, ahol a bűnözők szervezetten játsszák ki a hatóságokat.

M1
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Felavatták Hunyadi János zimonyi szobrát
    Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.
  • Donáth Anna az EP-ben: Ennél már nincs lejjebb
    Donáth megfontolás nélkül elhiszi azt, hogy egész Európa szerint a Fidesz patás ördög, ezért csak ki kell mondani a bűvös szót, hogy ez a képviselő „fideszes”, és máris mindenki szörnyülködve nyomja meg a NEM gombot.
  • A zöldek eltitkolnak valamit
    Akik azt állítják, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok eltitkolnak valamit a választók elől.
MTI Hírfelhasználó