Földi László: Az Irán elleni stratégia
Az Irán körül kialakult helyzet nagyon hasonlít az európaihoz. Egyikőjüknek sincs támadó stratégiája, mégis védekezésre kényszerülnek. Az ellenségünk is közös, de legalábbis hasonló, úgymint a radikalizálódó és hódító arab világ és a fegyvereket gyártani és eladni akaró hadiipar.
2019. július 5. 11:41

„A stratégia a cselekvések egy hosszú távú terve egy bizonyos célért: a győzelemért. Más szóval – mivel eredetileg a hadviselésben használták – a háború megnyerésének a művészete.” A stratégia e sommás definíciója is bizonyítja, hogy e kifejezés leginkább és klasszikus értelemben támadó eljárást fed a „győzelem érdekében”.

Vagyis a NATO védelmi stratégiá­ja bizonyos fokig félreérthető, és csak megfelelő kifejezés hiányában használható a „védelem” előtag. Például a NATO legutóbbi ülésén kimondták: ha Oroszország 2019. augusztus 2-ig nem tér vissza az INF-szerződés tárgyalásához, kemény ellenlépésekre számíthat. Ez fontos és támogatandó verdikt, leszámítva azon figyelemre méltó tényt, hogy Oroszország távolmaradását megelőzte az, hogy az INF-szerződést az Egyesült Államok előzőleg felmondta. Ráadásul a NATO már ezt megelőzően deklarálta stratégiájának a lényegét, miszerint Oroszország nyugati határa mellé – Lengyelország, a balti államok, Románia területén – amerikai alakulatokat telepít teljes harci felszereléssel, abból a vízióból kiindulva, hogy innen várható támadás.

Nehezen képzelhető el, hogy Oroszország ne válaszoljon annak a NATO-nak a lépésére, amelybe néhány éve – megdöbbenést keltve – kérte tagfelvételét. Játsszunk el a gondolattal, mi lett volna, ha erre a jelentkezésre pozitív visszajelzést kap… Valószínűleg ekkor beszélhetnénk Európa szempontjából egy hatékony védelmi politikáról. Arról a stabil katonai helyzetről, hogy kontinensünkön garantálható a béke.

Természetesen a Szovjetunió történelmi bűne nehezen évül el – nyilván emiatt nem vették komolyan az utódállam, Oroszország felvételi kérelmét –, hiszen a két világrend szembenállásának idején Moszkva képviselte a stratégiát, vagyis azt gondolta, hogy a kommunizmust az egész világra ki kell terjeszteni, akár fegyveres úton is. Ebből pedig az következett, hogy felgyorsult a fegyverkezési verseny, ami a kommunista szovjet gazdaságot összeroppantotta, a nyugati világ – főként az Egyesült Államok – gazdaságát viszont megerősítette, sőt annak fejlődését a mai napig életben tartja.

E kicsit cinikus megállapítást leszámítva támogatandó a NATO-tagok, köztük Magyarország védelempolitikájának azon tétele, hogy garantálni kívánják a békét és nyugalmat tagországaik­ban. A kérdés csak az, hogy a NATO számára a kihívás valóban Oroszország-e, amely akárhogyan is elemezzük, már régóta nem a Szovjetunió. Igazság szerint védelemstratégiánk koncepciója meglehetősen egyoldalú, amit már régóta érdemes lenne újragondolni.

A NATO védelmi minisztereinek találkozóján sok más között volt egy látszólag kevésbé hangsúlyos napirendi pont. Mégpedig Irán – a volt Perzsia – kérdése. Deklarálták, hogy a kialakult helyzet nem a NATO ügye. Ugyanakkor az Egyesült Államok – mint a katonai szövetség tagja – bármit is tesz az úgynevezett iráni konfliktusban, az az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét is érinti. Miközben a dolog lényege az, hogy az igazi konfliktus nem Irán és az Egyesült Államok között húzódik, hanem a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán a szemben álló fél.

Vallási különbözőség, vezető politikai szerep megszerzése a térségben, a kőolajjal történő manipuláció lehetősége – mint gazdasági fegyver – áll a két muszlim ország ellentétének hátterében. Politikailag nehezen értelmezhető, hogy a szaúdi–amerikai szövetség történelmileg determináltabb lenne, hisz amíg Mohammad Reza Pahlavi sah uralkodott Iránban, a legszorosabb partnere az Egyesült Államok és Izrael (!) voltak. Ez akkor változott meg, amikor győzött az „iszlám forradalom” Iránban. Az uralkodót elűzték, és Irán társadalma egy kerek évszázadot lépett vissza az egyébként addig nagyon is a nyugati civilizációt követő élethelyzetből.

A gyökeres ellentét, amelyet a szaúdi vezetés tart életben szomszédjával, éppen e múltból ered, miközben az iráni társadalom még ma is sokkal toleránsabb más vallási kultúrák iránt. A jelenség figyelmeztetés Európának, és jól jelzi azt a jövőt, amely társadal­mainkra vár egy erősödő, szunnita hátterű invázió idején. Az Európába történő muszlim bevándorlás egyik azonnal jelentkező negatív megjelenési formája a szunnita–síi­ta ellentét, amely feloldhatatlan, és a végső győzelmet, stratégiát hirdeti a másik fél fölött. Az erőteljesebb és erőszakosabb oldal a Szaúd-­Arábia által pénzelt és irányított szunnita csoportosulás, amit Amerika szinte kritikátlanul támogat.

Mindezzel az a baj, hogy napirenden van egy újabb és egyáltalán nem lebecsülendő katonai konfliktus a Közel-Kelet térségében, és a többi NATO-ország, mint az Egyesült Államok szövetségesei, ebbe bele fog keveredni, akármi is a hivatalos álláspont a kérdésben. Egy ilyen helyzetben Európa biztonsága további kitettséggel kell szembenézzen, hisz nemcsak a szunnita radikálisok veszélyeztetik újabb terrormerényletekkel kontinensünket, hanem a jól kiképzett iráni milícia radikális szárnya is támadásba lendülhet Európa földjén.

Merényleteiket pedig azzal fogják indokolni, hogy mindez a NATO-támadásra adott válasz.

Sokszor megfogalmazott intelem, hogy Európa veszélyben van, mert támadás érte kultúráját, identitását és lassan a fizikai létét, megszokott élethelyzetét is. Az ellenfél nem harci szekerekkel csörtet felé, hanem olyan problémák és biztonsági kockázatok telepítésével, amelyek ellen társadalmaink nem védekeznek, sőt el sem akarják fogadni a tényt, hogy egyre nagyobb a baj. Az Irán körül kialakult helyzet nagyon hasonlít az európaihoz. Egyikőjüknek sincs támadó stratégiája, mégis védekezésre kényszerülnek. Az ellenségünk is közös, de legalábbis hasonló, úgymint a radikalizálódó és hódító arab világ és a fegyvereket gyártani és eladni akaró hadiipar. Ezért egy Irán elleni katonai fellépés nem maradhat egy közel-keleti arab–perzsa konfliktus.

Megjelenik az Egyesült Államok vezette NATO az egyik, míg Oroszország és Kína a másik fél oldalán. És akkor máris lehet indokolni, hogy miért is kell NATO-katonákat vezényelni Oroszország nyugati határához. Pedig csak Szaúd-Arábia akarja móresre tanítani a perzsákat.

Földi László

magyarnemzet.hu
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Felavatták Hunyadi János zimonyi szobrát
    Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.
  • Donáth Anna az EP-ben: Ennél már nincs lejjebb
    Donáth megfontolás nélkül elhiszi azt, hogy egész Európa szerint a Fidesz patás ördög, ezért csak ki kell mondani a bűvös szót, hogy ez a képviselő „fideszes”, és máris mindenki szörnyülködve nyomja meg a NEM gombot.
  • A zöldek eltitkolnak valamit
    Akik azt állítják, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok eltitkolnak valamit a választók elől.
MTI Hírfelhasználó