Ezer székely leány napja - Az anyaországból is sokan vettek részt
Több száz székely ruhás gyerek, fiatal és felnőtt gyülekezett szombat reggel a csíkszeredai Szabadság téren. A népviseletbe öltözöttek Székelyföld több pontjáról érkeztek szervezetten, hogy részesei lehessenek az újrakezdés utáni 30. Ezer Székely Leány Napjának.
2019. július 8. 10:37

Székely ruhás leányok és legények népesítették be a csíksomlyói nyerget szombaton, ahol az évente hagyományosan megrendezett Ezer székely leány napja alkalmából majd háromezer népviseletben érkezőt regisztráltak – írta a Székelyhon.ro. Azt viszont már a Maszol.ro oldalról tudjuk, hogy a legfiatalabb résztvevő Csúcs Sára volt, akit szülei háromhetesen öltöztettek székely viseletbe. A legidősebb, ahogy az elmúlt években többször, idén is Kovács Anna volt, aki 83 évesen jött el a rendezvényre.

A települések táblái alatt a Hármashalom-oltárhoz felvonuló csoportok ezúttal a csíksomlyói pápalátogatás alkalmából idén májusban felállított kapun haladtak át. Jöttek csoportok többek között Csíkszékről, Udvarhelyszékről, Gyergyószékről, Háromszékről, illetve Kaposvárról, Makóról és Hajdúnánásról, de jelen volt egy diákcsapat Óbudáról is. A jövő évi rendezvény tiszteletbeli házigazdája Csíkdelne lesz, mivel a lakosságszámhoz viszonyítva onnan érkeztek a legtöbben.

 

Színes ruhában töltötték meg kicsik és nagyok, fiatalok és idősek a csíksomlyói nyerget Fotó: MTI/Veres Nándor

A székely leányokat 1931-ben hívták először Csíksomlyóra, a rendezvényt később hosszú időre betiltották – írta a székelyhon.ro. Az esemény 1990-es újraindítása óta idén már harmincadik alkalommal gyűltek össze a hagyományőrzők a csíkszeredai Szabadság téren.

Résztvevők indulnak Az ezer székely leány napja rendezvényre, a csíksomlyói hegynyeregbe (MTI/Veres Nándor)

Az ezer székely leány napja a csíksomlyói hegynyeregben 2019. július 6-án. MTI/Veres Nándor

hirado.hu - Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány 11 pontos akcióterve
    A kormány 11 pontos akciótervének intézkedései és az új hitelprogramok (gyármentő garancia- és hitelprogram) biztosíthatják a recesszió elkerülését Magyarországon a teljes foglalkoztatottság megőrzése és a családok megvédése mellett; hosszú távon azonban új gazdaságstratégiai modellre is szükség van - hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán.
  • Moszkva komoly ajánlat esetén kész a tárgyalásra
    "Ha most komoly javaslat érkezik arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne megállítani ezt a konfliktust úgy, hogy közben teljesüljenek a mi teljesen jogos követeléseink, természetesen készek leszünk tárgyalni" - mondta Lavrov a Jevgenyij Primakov néhai miniszterelnök és külügyminiszter emlékének szentelt fórumon.
  • Elutasította az Alkotmánybíróság az ellenzéki indítványt
    Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította: "nem alaptörvényellenesek azok a rendelkezések, amelyek meghatározzák a még elégséges szolgáltatások pontos tartalmát a köznevelési intézményekben megtartott sztrájk esetén".
MTI Hírfelhasználó