Tízmilliókkal tervezhetnek otthonteremtésre a családok
Akár több tíz millió forintot fordíthatnak a gyermekes párok saját otthonukra a családvédelmi akcióterv új támogatási formáival. A vissza nem térítendő milliókkal és a kamattámogatott hitellel bizonyos esetekben 35 millió forinthoz is hozzájuthat egy család. A babaváró támogatás 75 százalékának önerőkénti beszámítása pedig azt is lehetővé teszi, hogy egy 37,5 millió forintba kerülő ingatlant úgy vásároljon meg egy család, hogy nincs saját tőkéje.
2019. július 10. 11:40

Július elsejétől nemcsak a nagycsaládosok, de már a kétgyermekes – vagy ennyi utódot tervező – párok is több tíz millió forintot kaphatnak otthonteremtési célra. Korábban az új lakást tervező nagycsaládosok vehettek igénybe kiemelt támogatást, de tavaly decemberben a kétgyermekeseknek is lehetővé vált a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé kedvezményes, tízmillió forintos hitelt felvenni – akkor még szintén csak új építésű lakáshoz. A családvédelmi akcióterv elindulásával azonban új lehetőségek nyíltak meg a saját otthonhoz a gyermekes vagy gyermekeket tervező fiatal párok előtt.

Vissza nem fizetendő hitel

Jóllehet nem kizárólag lakásvásárlási célra használható fel, de az otthonteremtés szempontjából valószínűleg legtöbbeket érintő újdonság a babaváró támogatás elindulása. Múlt héten Novák Katalin családügyi államtitkár arról számolt be, hogy jelentős az érdeklődés a babaváró iránt, amelyet a legtöbben otthonteremtésre szeretnének fordítani. A szabad felhasználású, akár tízmillió forint összegű hitelként igényelhető konstrukció már egy gyermek születésénél azt jelenti, hogy a teljes futamidőre kamatmentesen, csak húsz év alatt visszatérítendő pénzhez jut a család – ez még az államilag támogatott, legfeljebb háromszázalékos csokos hitelnél is kecsegtetőbb lehetőség. Nem beszélve arról, hogy a második gyermek születésekor a tartozás harminc százalékát, a harmadik születésekor a teljes tartozást eltörlik: utóbbi esetben válhat a babaváró olyan támogatássá, amelynek adott esetben tízmillió forintjából egyetlen fillért sem kell végül visszafizetni.

Ugyancsak több tízezer család lakáshoz jutását segíti, hogy július 1-jétől a csokos hitelt már használt lakás vásárlására is igénybe lehet venni. Ez három gyermek esetén azt jelenti, hogy 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást (csok) és 15 millió forint kedvezményes kölcsönt (csokhitel) lehet felvenni, két gyermeknél pedig az 1,43 mil­liós támogatás mellé tízmillió forint támogatott hitelt.

Falusi felújítások

Szintén e hónap elején indult el a Magyar falu program részeként – a családvédelmi akciótervhez kapcsolódva – az úgynevezett falusi csok. Ennek lényege, hogy meghatározott körben – országszerte 2486, az elmúlt években csökkenő lélekszámú, ötezer főnél kisebb településen – a csok amúgy új lakásra szóló kiemeltebb összegei használt lakás vásárlására, sőt felújítására, bővítésére is felhasználhatók. Vásárlás, majd az adott ingatlan felújítása-bővítése esetén a teljes összeg, vagyis például három gyermek esetén tízmillió forint falusi csok igényelhető. Amennyiben csak ingatlanvásárlásról vagy kizárólag meglévő ingatlan felújításáról van szó, a jelzett összegek felét lehet megkapni: ez egy nagycsaládnak ötmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent. A falusi csok mellé a kamattámogatott hitelt hasonló módon lehet igénybe venni: felújítással kombinált vásárlás esetén a teljes hitelre jogosultak, csak felújítás vagy csak vásárlás esetén a hitel összege kétgyerekeseknek 5, háromgyerekeseknek 7,5 millió forint lehet.

A falusi csok jelentősége igazán abban mutatkozik meg, hogy a meglévő – nem túl jó állapotú – vidéki ingatlanállomány felújítására nagyon jelentős összegeket fordíthatnak a családok. Egy falusi ház korszerűsítésére egy háromgyermekes család összesen akár 22,5 millió forintot kaphat (ötmillió forint csok plusz 7,5 millió forint csokos hitel plusz tízmillió forint babaváró), ráadásul 2020. január 1-jétől a kistelepüléseken ötmillió forint erejéig vissza lehet majd igényelni a felújítási költségek áfatartalmát.

Sokan a babaváró támogatást is ingatlanvásárlásra fordítják Fotó: Mirkó István

Kombinált lehetőségek

Ha az akcióterv elemeit együttesen nézzük, kijelenthető: egy családnak soha ilyen lehetőségei nem voltak a saját otthonhoz. Új lakás vásárlásánál vagy építésénél, illetve kistelepülési ingatlan vásárlásánál és felújításánál a nagycsaládosok akár 35 millió forinttal számolhatnak. Ez a (falusi) csok 10 plusz 15 millió forintjából és a babaváró 10 millió forintjából tevődik össze. Ebből ráadásul kedvező esetben 20 millió forint eleve vissza nem térítendő támogatás, de a gyermekek születésével még a csokos hitelből is előtörleszthető egy plusz négy millió forint. Így összességében úgy kaphat 35 millió forintot az édesanya első várandóssága idején igénylő házaspár, hogy mindössze tízmillió forintot kell visszafizetnie kedvezményes hitel formájában. Ha valaki használt lakás vásárlásában gondolkozik, hasonló minta szerint 27,2 millió forinttal számolhat (2,2 millió csok plusz 15 millió csokos hitel plusz 10 millió babaváró).

A családvédelmi akciótervnek pedig talán éppen ez a legfontosabb szerepe: ebből az összegből megfelelő méretű (kétgyermekes családnak legalább 50, háromgyermekesnek 60 négyzetméteres ingatlanba kell költöznie a csokkal) és minőségű lakásra való összeghez juthat hozzá a család gyakorlatilag az ország bármely pontján – beleértve a megyeszékhelyeket, sőt még Budapest külső kerületeit is.

Ha valaki a babaváróval számol, annak az is óriási segítséget jelent, hogy 75 százalékban önerőként beszámítható. Mivel jogszabályi előírások miatt lakáshitelnél legalább húsz százalék önerőt fel kell tudni mutatni, ez azt jelenti, hogy akár egy 37,5 millió forintos ingatlan megvásárlása oly módon is lehetővé válik, hogy a házaspárnak egyetlen fillér saját tőkéje sincs.

Leírt tartozás

Az akcióterv részeként a második gyermek születésekor egy-, a harmadiknál négy-, majd minden továbbinál újabb egy-egymillió forintot előtörleszt az állam a család fennálló jelzáloghitel-tartozásából. Ezzel a lehetőséggel – bár első ránézésre soknak tűnhet a többféle, sokmilliós hitel – egy nagycsalád lényegében minimálisra csökkentheti a tartozását. A babaváró hitel esetükben eleve vissza nem térítendő támogatássá alakul a gyermekek érkezésével. Ugyanakkor a csokos vagy más, piaci hitelből is ötmillió forintot le tudnak írni a gyermekek születésével. A nullaszázalékos babaváró pedig amúgy is kiváló lehetőséget nyújt korábbi, magas kamatozású lakáshitelek elő- vagy végtörlesztésére.

magyarnemzet.hu
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
MTI Hírfelhasználó