A családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét
A július 1-jén elindított családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét, és segíti a fiatalokat az életkezdésben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Mediaworks vidéki napilapjaiban szombaton megjelent interjúban.
2019. július 13. 14:04

Novák Katalin hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy segíteni tudjon azoknak a fiataloknak, akikben „érik az elhatározás a gyermekvállalásra, és anyagi biztonságérzetet szeretnének”.

Kifejtette: a babaváró támogatás azokat a házaspárokat érinti, akik elköteleződtek a családalapítás mellett, nincs stabil egzisztenciájuk, és a saját lábukra szeretnének állni. A szabad felhasználású hitellel biztosítják a fiataloknak, hogy anyagi mozgásterük növekedjen – fogalmazott.

Hozzátette: a július 1-jén életbe lépett, a gyermek születése előtt igényelhető támogatással kivételt tettek, a júliusban született gyermekekre utólag is benyújtható az igénylés, de legkésőbb július 31-ig.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett kevésbé ismert a jelzáloghitel elengedésének a lehetősége.

Eszerint abban a családban, ahol ingatlanfedezetű jelzáloghitel van, és újabb gyermek születik, az állam a második gyermek után egymillió, a harmadik gyermek után négymillió, minden további gyermek után egy-egymillió forintot átvállal a tartozásból.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról elmondta: az autókereskedőktől érkezett jelzés arról, hogy a tesztautók vásárlására is vonatkozzon a támogatás, mivel ezekhez kedvező áron juthatnak hozzá a családok. Ismertette: a támogatandó járművek közé a legfeljebb egy éve forgalomba helyezett, maximum kétezer kilométert futott autók tartoznak.

Az államtitkár közlése szerint a családvédelmi akcióterv alapján egy nagycsaládot tervező házaspár összesen 25 millió forint vissza nem fizetendő támogatással és tízmillió forintos kölcsönnel számolhat.

Novák Katalin a családtámogatások kapcsán kitért az ellenzékre.

„Ők elvettek, mi nemcsak visszaadjuk, de több lehetőséget kínálunk, mint valaha. Az ellenzék, élén Gyurcsány Ferenccel ma ugyanolyan családellenes politikát folytatna, mint korábban. Erre nem vevők az emberek” – mondta az államtitkár
A mi költségvetésünk a családok költségvetése, jövőre két és félszer annyit fordítunk a gyermekes családokra, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés – jelentette ki.

MTI
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Bogár László: A dollár agóniája
    A hatvanas évek végére kiderült, hogy a korlátlanul a világra ömlesztett globális hatalompénz is elinflálódik. Így az európai ipari hatalmak egyre idegesebben fészkelődtek, hogy dollártömegeiket aranyra válthassák.
  • A Hunyadiak emlékezete Szegeden
    Szeged is, miként az ország egésze, ezer szállal kötődik a Hunyadiakhoz. Szeged-Alsóvároson házuk volt, számos diplomáciai, közéleti esemény kapcsán is számos alkalommal megfordult városunkban János és fia Mátyás király is.
  • A magyar-ukrán kapcsolatok javulásában vagyunk érdekeltek
    Magyarország azt szeretné, ha az ukrán hatalom úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint erőforrásra, amely Ukrajnát erősíti, és elősegíti a magyar-ukrán kapcsolatok rendezését.
MTI Hírfelhasználó