Kezdődik a Maccabi Európa Játékok Budapesten
A szervezők szerint ez Magyarország legnagyobb multisport eseménye. Nem csak európai zsidó sportolók, hanem más földrészekről is érkeztek Budapestre, körülbelül háromezer résztvevőre számítanak – számolt be az M1 Híradója.
2019. július 29. 11:30

Minden készen áll a kezdésre, a következő tíz napban Budapest lesz a házigazdája a 15. Maccabi Európa Játékoknak. Negyven országból csaknem háromezer versenyző érkezik, akik 24 sportágban küzdenek meg egymással.

A szervezők szerint magyar érmek elsősorban a küzdősportokban és vízilabdában várhatók, de bridzsben, vívásban és futsalban is sikeres magyar szereplésben bíznak. A központi helyszín a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa, ahol például a kosárlabda, tollaslabda, vagy a pingpong meccsek zajlanak majd. A szervezők a sportversenyek mellett vallási és kulturális programokkal is készülnek. Közép- és Kelet-Európa első közösségi központjaként, a Bálint Ház is bemutatkozik.

Fritz Zsuzsa igazgató szerint a hazai zsidóság számára kiemelkedő jelentőségű az, hogy Budapesten rendezik a játékokat. A 15. Maccabi Európa Játékok augusztus 7-ig tartanak. A hivatalos megnyitó kedden az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz, ahol fővédnökként Áder János köztársasági elnök mond majd beszédet.

M1
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó