Hunvald György megméretteti magát
Hunvald György bejelentette: független polgármesterjelöltként akar indulni Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választáson.
2019. augusztus 5. 13:34

Kilépett az MSZP-ből az előző héten - jelezte a volt szocialista polgármester a Facebook-oldalán közzétett hétfői írásában. ▾hirdetés Az ellenzéki politikus azt írta, hogy az ellenzéki oldal legesélyesebb jelöltjének tartja magát a VII. kerületben. Kiemelte: ötezer helyi választópolgár az év első öt hónapjában aláíróíveken kérte, hogy induljon független polgármesterjelöltként. Ősszel az lehet a VII. kerület új polgármestere, aki 6500 szavazatot kap - tette hozzá.

Hunvald György kitért arra is, hogy az MSZP-ben elfogadták és megértették a kilépéséről hozott döntését. Hangsúlyozta, azért tért vissza a "helyi politika fősodrába", mert "meghurcolt politikusként" szerette volna, ha a választók "rehabilitálni" tudnák egy választáson. "Néhány ellenzéki párt" azonban kizárta a lehetőségét is annak, hogy akár csak közös ellenzéki képviselőjelöltként indulhasson. "Gyakorlatilag a politikai halálomat akarták elfogadtatni velem" - írta. Modern, innovatív és zöld programmal indul, amelyet a következő hetekben hamarosan bemutat; mellébeszélés helyett egyértelmű és határozott válaszokkal készül, például a bulinegyeddel összefüggő problémákra is - írta.

Hunvald György 2010 körül mintegy két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban, és eddig jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A 2016 júniusában kezdeményezett perújítási eljárásban az ügyészség idén június végén letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte hűtlen kezelés miatt a volt polgármesterre. A vádhatóság több mint tíz évvel ezelőtti megbízások, illetve munkaszerződések miatt kéri a megbüntetését. Az ügyészség szerint a vádlott VII. kerületi polgármesterként színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, barátaival, és ezzel mintegy 45 millió forint kárt okoztak Erzsébetvárosnak.

MTI
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Több párt is követheti a Fideszt, ha távozik az Európai Néppártból
    Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken, miután előző nap az Európai Parlament a néppárti képviselők szavazatainak segítségével a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot fogadott el.
  • Könnyfakasztó érveléssel rukkolt elő a főtanácsnok
    Az EU bizottsága még 2018-ban támadta meg az uniós bíróság előtt a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló magyar törvényt.
  • Tovább erősödhet a migrációs nyomás
    Az Európai Uniónak szembe kell néznie azzal, hogy úgy a Száhel-térség instabilitása, mint a líbiai konfliktus, könnyen a migrációs nyomás kiújulását és további erősödését okozhatják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.
MTI Hírfelhasználó