Matolcsy György: bátor változtatást a magyar egészségügyben!
A jegybankelnök rövid publicisztikában vette górcső alá az elmúlt 30 évet és a következő évtizedeket. Szerinte sokkal bátrabban kell változtatni.
2019. augusztus 5. 16:39

Publicisztikát tett közzé a Növekedés.hu portálon Matolcsy György jegybankelnök Geopolitika, technológia, pénz címmel. Írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke 30 éves távlatban teszi fel a kérdést: miért is ne lehetne jobban megválaszolni a három címbeli kihívást a következő időszakban, mint az elmúlt 30 évben?

Úgy látja, az elmúlt 30 évben azért nem sikerült felzárkózni a Nyugathoz, mert döntő időkben rossz vagy még rosszabb döntéseket hoztak. 1990 után sokkterápia jött a fokozatos átalakítások helyett, 2002-ben hibás fordulat ment végbe, 2004-től kockázatos növekedési pályára állt az ország, amiből már 2008-ban baj lett, így 2010-ig hiába próbált bármit is tenni a kormányzat. 2010 után aztán szerinte rendbetették a költségvetést, 2013-ban pénzpolitikai fordulat jött, így "2019-re 10 fontos területen már első helyezést értük el Európában, sőt a világban is". 

A bukás okait elemezve úgy látja, a '90-es évek sokkterápiájához le kellett értékelni a magyar vagyont, 2002-ben pedig egy egész évtizedet elveszített szerinte az ország az elveszített választással, miközben a regnáló kormány nem értette meg, hogy a megoldás a forint, és eladósodásból fedezni a növekedést vétek. Leszögezte, "nem erőltetjük az euróhoz a csatlakozást, nem kérünk a külső megszorítási tanácsokból és kiszámítható pénzügyi környezetet tartunk fent".

A geopolitikai kihívásokat is szerinte most már érti a kormány: számol az amerikai érdekkel, kivédi az unió túlzásait, falat húz a migráció elé, V4-es szövetséget épít, elismeri Oroszország helyét Európában, összeköttetést teremt Kínával. Kevésbé értik még azonban például a technológia új kihívásait. "Még nem értjük, hogy teljes versenyképességi fordulat nélkül a hozzánk érkezett import tőke csak szigetként működik tovább, mert nincs hová kötődnie. Nem értjük, hogy a világ élvonalába (első 200 közé) tartozó egyetemek nélkül az új technológia nem képes tartósan mozgatni a felzárkózást. Nem értjük, hogy az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni. Ezért sokkal bátrabb változást és változtatást sürget.

InfoStart
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó