Brüsszel megint a "nem létező" kényszerbetelepítést erőlteti
A bevándorlásellenes Liga olasz kormánypárt elnöke, Matteo Salvini belügyminiszter korábban azzal fenyegette meg a segélyszervezetet, hogy az olasz hatóságok elkobozzák a hajót, ha az ország területi vizeire engedély nélkül belép.
2019. augusztus 9. 23:12

Liberális honfitársaink szerint sem a Soros-terv, sem pedig a menekültek unión belüli szétosztásának ötlete sem létezik. Az Európai Bizottság másképp látja.

Annika Breidthardt, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján, pénteken elmondta: az Európai Unióban elsődlegesen a tagállamok feladata a humanitárius segítségnyújtás, az életek megmentése és az, hogy sürgősen megoldást találjanak a tengeren kimentett emberek sorsát illetően, beleértve a menekültek tisztességes elosztását is.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az uniós bizottságnak nem feladata a menekültek mentése és partra szállításuk koordinálása, nem is kapott felkérést ilyen megoldás kezdeményezésére egyetlen tagállamtól sem. Ennek ellenére David Sassoli, az Európai Parlament (EP) új elnökének csütörtöki levelével egyetértve az Európai Bizottság azt kéri a tagállamoktól, hogy mutassanak szolidaritást, és mihamarabb találjanak megoldást a hajókon rekedtek számára.

„A jelenlegi helyzet ismételten azt mutatja, hogy mennyire előkészített és fenntartható megoldásra van szükség a Földközi-tenger térségében. A bizottság örömét fejezi ki a megkezdett munka miatt, és minden erejével – pénzügyi és gyakorlati eszközökkel is – hozzájárul ahhoz, hogy a tagállamok megegyezésre jussanak a menekültek sorsának tekintetben” – mondta az uniós szóvivő.

Az EP elnöke Jean-Claude Junckernek, az uniós bizottság elnökének írt csütörtöki levélben a Proactiva Open Arms spanyol segélyszervezet hajóján rekedt migránsok EU-tagállamok közti elosztását sürgette. Sassoli arra kérte az Európai Bizottságot, hogy szervezze meg az azonnali segítségnyújtást a Földközi-tengeren egy hete veszteglő hajó által kimentett migránsok számára, valamint vállaljon szerepet a menekültek „tisztességes elosztásában”.

A hajó a líbiai partok közelében fedélzetére vett 121 menedékkérővel továbbra is kikötési engedélyre vár. Információk szerint harminc gyermek és két csecsemő is van a hajón, amely a dél-olaszországi Lampedusa szigetétől nem messze várakozik. A bevándorlásellenes Liga olasz kormánypárt elnöke, Matteo Salvini belügyminiszter korábban azzal fenyegette meg a segélyszervezetet, hogy az olasz hatóságok elkobozzák a hajót, ha az ország területi vizeire engedély nélkül belép. Emellett a Proactiva Open Arms súlyos pénzbírságot is kockáztat.

Sümeghi Lóránt

888.hu
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó