A világosi fegyverletétel 170 éve történt
1849. augusztus 13-án adta meg magát az Arad vármegyei világosi vár alatt, a szőlősi mezőn az utolsó ütőképes magyar haderő, a teljhatalommal felruházott Görgei Artúr vezette feldunai magyar hadsereg Rüdiger (Rigyiger) orosz lovassági tábornoknak, ezzel elbukott a szabadságharc.
2019. augusztus 13. 18:49

A magyar honvédsereg 1849 tavaszán visszafoglalta az ország nagy részét, majd április 14-én az országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. I. Ferenc József, a fiatal osztrák császár büszkeségét félretéve, gyengeségét beismerve május elsején Oroszországtól kért segítséget. I. Miklós cár kétszázezres sereget küldött Magyarországra, ekkora orosz haderő még a napóleoni háborúk idején sem járt külföldön.

A szabadságharc sorsa megpecsételődik

A június 17-én kezdődött intervenció megpecsételte a szabadságharc sorsát, a két ellenségtől is fenyegetett honvédsereg visszavonulva újabb és újabb területek feladására kényszerült.

A Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás Görgei Artúr honvéd tábornok valós alakját és megítélésének változásait mutatja be, előtérben az 1848–49-es szabadságharc és forradalom csatáit bemutató makett (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Fjodor Vasziljevics Rüdiger már júliusban fegyverletételre szólította fel a fővezér Görgei Artúrt, aki a küldötteket a kormányhoz utasította. A kormány abban reménykedve, hogy kiegyezhet az oroszokkal, az ország sérelmeit és a fegyveres harc jogosságát megindokoló iratot fogalmazott meg, és augusztus elején az 1848-as alkotmány szavatolása fejében a koronát is felajánlotta egy orosz nagyhercegnek. A cár azonban minden politikai tárgyalást megtiltott az orosz főparancsnok Ivan Fjodorovics Paszkevics hercegnek, így az a követeket nem fogadta.

A magyar hadvezetés úgy döntött, hogy nem erőszakol ki csatát a Haynau vezette osztrák sereggel, hanem minden erőt a Tisza–Maros szögében von össze, így egyszerre vonta magára az orosz és az osztrák főerőket. A visszavonuló Görgei manővereivel az intervenciós erők egyharmadát, négyszeres túlerőben lévő ellenséget kötött le. Aradra augusztus 9-én érkezett meg, aznap, amikor a fővezérré kinevezett Bem József Temesvárnál csatát vállalt a császáriakkal, és döntő vereséget szenvedett.

Görgei és Kossuth Lajos utolsó találkozója augusztus 10-én feszült légkörben zajlott, mert Görgei az aznapi minisztertanácson közölte: ha Temesvárnál csatát veszítenek, leteszi a fegyvert. A vereség híre hajnalban érkezett meg, és Kossuth kormányzóként a reggeli órákban Görgeit nevezte ki fővezérnek, és felhatalmazta a tárgyalások folytatására Paszkeviccsel. Görgei ezzel nem elégedett meg, mert a fegyverletételt legális formák között akarta végrehajtani. Némi alkudozás után augusztus 11-én délben Kossuth és a kormány lemondott, a politikai és katonai teljhatalmat Görgeire ruházták.

Jelenet az 1849. április 26-án vívott győztes csata emlékére rendezett bemutatón a Monostori erődben, Komáromban 2016. április 24-én (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A haditanács a fegyverletétel mellett dönt

Az aradi haditanács a fegyverletétel mellett döntött, mégpedig úgy, hogy az osztrákok és az oroszok által is szorongatott sereg az utóbbinak adja meg magát. A 29 889 fős, 9839 lóval, 144 löveggel rendelkező feldunai hadsereg, amelynek utánpótlása gyakorlatilag megszűnt, a gyalogságnak puskánként mindössze másfél lőszere maradt, augusztus 12-én a világosi síkra vonult. Görgei levelet írt Rüdiger tábornoknak, aki hajlandónak mutatkozott a fegyverletételi ajánlat elfogadására. „A háború nem vala cél, csak eszköz a haza megmentésére… én leteszem a fegyvert, hogy békés polgártársaimat, kiket ezentúl megvédeni gyönge vagyok, mentsem meg legalább a háború iszonyaitól” – írta Görgei az orosz tábornoknak, és azt is jelezte: bízik a cár nagylelkűségében.

Görgei tisztikarával augusztus 13-án átlovagolt az orosz táborba, majd kiadta a parancsot a fegyverletételre.

Az orosz szemtanú szerint a gyalogosok, miután tisztelegtek, szomorúan levették magukról hadfelszerelésüket, és puskájukat gúlákba állították. A katonák búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták ezredzászlójukat. A huszárok, megállítván lovukat, megölelték azokat, és zokogva búcsúztak tőlük.

Kegyetlen volt az osztrák megtorlás

Az oroszok a magyar katonákkal emberségesen bántak, de Paszkevics határozottan közölte: amnesztiában senki sem reménykedhet. A magyar honvédsereg utolsó egységei augusztus során adták meg magukat, Pétervárad és Komárom vára szeptemberben, illetve októberben tárgyalás útján került császári kézre. Az osztrák megtorlás kegyetlennek bizonyult, hiába kért I. Miklós könyörületet I. Ferenc Józseftől.

Ifjabb Vastagh György Görgei Artúrt ábrázoló szobra (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. Október 6-án Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt, Aradon a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő 13 főtisztjét végezték ki, összességében mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre.

A közvélemény a szabadságharc bukásáért Görgeit tette felelőssé.

Maga Görgei azt remélte, hogy a győztesek csak őt végzik majd ki. Az oroszok azonban presztízskérdést csináltak abból, hogy mivel nekik adta meg magát, megkíméljék életét, így a tábornokot „csak” Klagenfurtba internálták, míg 13 társa Aradon mártírhalált halt. Görgei életének hátralévő 67 évében igazi katonához méltó nyugalommal, méltósággal viselte az igaztalanul rásütött áruló bélyeget.

*******************************************

Világos

„Szívszorító volt az utolsó csapatszemle – írta naplójában ma 170 éve bizonyos Drozdov főhadnagy, cári tiszt. – Görgey a lovával serege elé lépett. Beszélni kezdett volna, de egy hangot sem tudott kipréselni magából. Tompa zokogás tört fel melléből, mire a harmincezres sereg levegőeget betöltő ’Éljen Görgey!’ kiáltással, könnyezve válaszolt vezérének (…) ’Isten veled, Görgey!’ – ismételte az egész sereg.”

Kossuth? Ő már két napja a török határ túlsó oldalán van álruhában, valahol a menekülők közt. Fejében talán már fogalmazódik a szeptemberre keltezett vidini levél. „Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn.” Igen, ezt írja majd a volt kormányzó, aki egy hónappal előtte lemondó nyilatkozatában még maga ismerte be az elkerülhetetlen véget. (A szabadságharc utolsó heteiben Kossuth tisztán érzékeli: míg hatalma gyengül, a katonái által körülrajongott tábornok tekintélye egyre nő. Ráadásul az orosz csak Görgeyvel hajlandó tárgyalni, a „lázadó” kormányzót figyelembe sem veszi.)

És Kossuth szeptemberben odáig jut, hogy a haza hóhérjának nevezi Görgey Artúrt, a nemzet bálványkatonáját, aki nem küldte a biztos halálba seregét a kozák túlerővel szemben. De most még 1849. augusztus 13-át írjuk. A világosi síkon áll a megrendült sereg, néhány kilométerre Aradtól, ahol októberben majd bitófák állnak… „A honvédek egymás karjába roskadva zokogtak – folytatja az idegen krónikás –, némelyik századnál darabokra vágták a csapatzászlót, és egymás között szétosztották.”

Ennyi maradt a szabadságból. Hol vétettünk, Istenem?

Pilhál György (Magyar Nemzet)

hirado.hu - MTI
MTI Hírfelhasználó