Vereségspirálban az ellenzék
A Kétfarkú Kutya párt létezése az ellenzék tehetetlenségének a kritikája is, hiszen az annyira súlytalan és sikertelen, hogy kitermelt magából egy „belső ellenzéket”, egy rendszerellenes viccpártot.
2019. augusztus 14. 10:37

A kampány kezdete előtt egyértelműnek látszik, hogy az „egyesült ellenzék” nem létezik, és az ellenzéki pártok egymáshoz képest sem és különösen a Fideszhez képest nem léptek előre. Sem a Demokratikus Koalíció, sem a Momentum nem tudott profitálni az európai parlamenti választáson elért relatíve jó eredményéből. A DK Kálmán Olgával és annak előválasztási – a párt vezetése által előre nem kalkulált – bukásával fel is élte a pártot egy pillanatra körbelengő győzelmi aurát. A Momentum pedig Kerpel-Fronius Gábor jelölésével egy Sermer Ádám-klónt vetett be azon szűk körnek, amely politikai túltájékozottsága okán mindkét figurát ismeri. Az LMP a magányos társelnökség feltalálásával, az MSZP a tökéletes észrevehetetlenségével szállt be a romeltakarításba, amelynek során a pártok természetesen egymás területére lapátolják a törmeléket.

A Jobbik eltűnt, esetükben azt az általában Amerikában tapasztalt jelenséget figyelhetjük meg, hogy az elkötelezett támogatók a kampány során elhalálozott jelöltre is szavaznak. A Jobbik gyakorlatilag megszűnt, nincs országosan ismert politikusa, aki meg egy kicsit is az, csak a liberális politikusoknak vállalható, magára kicsit is adó embernek már nem.

Az ellenzéki pártok közül csak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom profitált a választás utáni időszakból, mindkettő stabil politikai erővé vált, a Mi Hazánk lassan bekebelezi az egykori jobbikos törzsközönséget, vagyis újra létrejön egy öt százalék feletti valódi radikális jobboldali párt, olyan, amelynek viszont nincsen kapcsolódása és átjárása a szélsőbal irányába. A Kétfarkú Kutya párt léte és folyamatos, lassú erősödése pedig nagyon világos szavazói üzenetet hordoz: az Orbán Viktor elleni eszelős gyűlölet nem ellensúlyozza a hülyeséget, az alkalmatlanságot, az agresszivitást és a programnélküliséget.

Ugyanakkor létezése egyúttal az ellenzék tehetetlenségének a kritikája is, hiszen az annyira súlytalan és sikertelen, hogy kitermelt magából egy „belső ellenzéket”, egy rendszerellenes viccpártot, amire az elmúlt huszonöt-harminc évben nem volt példa. A Kétfarkú Kutya szavazói valószínűleg olyan liberálisok, akik egyszerre hisznek a szemüknek és a liberális propagandának. Látják, hogy az országnak sokkal jobban megy, és tudják, hogy ez azonnal semmivé foszlana, ha az ellenzék kerülne hatalomra. Mindezek ellenére ideológiai alapon elutasítók maradnak a jobboldallal szemben. Ez nagyon komoly lépés a szavazattal történő racionális kalkulálás irányába, benne rejlik annak a lehetősége, hogy haza­fias jellegű baloldali párt váltsa le a Brüsszelnek és a nemzetközi nagyvállalatoknak elkötelezett ellenzéket, persze nem a közeli jövőben.

Ettől függetlenül egy másik, az ellenzéknek nagyon kellemetlen folyamat is megfigyelhető: folyamatosan nő a Fidesz támogatottsága, törzsszavazói bázisa. Havonta néhány ezer korábbi ellenzéki szavazó határoz úgy, hogy politikai döntéseit ezentúl nem a liberális propaganda, hanem a hétköznapokban tapasztaltak alapján alakítja. Itt is az előbb a Kétfarkú Kutya párt kapcsán emlegetett jelenségről van szó, ezek a szavazók már nem akarják mindenáron leváltani a Fideszt és Orbán Viktort, sőt szavazni is hajlandók rá. Ez az elmúlt néhány év gazdasági növekedésének, a munkanélküliség eltűnésének, illetve az általános jövedelmi viszonyok javulásának és úgy általában a pénzügyi-politikai stabilitásnak a következménye. A helyzet romlása és a kormányképes új alternatíva megjelenése egyszerre lenne szükséges ahhoz, hogy ezek az emberek elpártoljanak a Fidesztől. Pont az ellenzék és a médiája által minden mértéken felül erőltetett elhatárolódás fordul most szembe annak kiagyalóival.

A liberálisok saját kormányzati alkalmatlanságukat mindig is a környezeti tényezőknek, az „alkalmazkodásra képtelen” magyar lakosságnak tulajdonították, a saját végtelen korruptságukkal és ostobaságukkal nem számoltak. Tényleg elhitték, elhitették magukkal, hogy az első Orbán-kormány sikerei a Bokros-csomagból következnek, sőt azt is, hogyha Bajnai Gordon egyéves válságkezelésének pozitív hatásai elmúlnak, a Fidesz azonnal összeomlik. Pedig pontosan tudták, hogy Bajnaiék híres válságkezelése nem volt különb és több, mint hogy húszmilliárd euró felvételével eltolták az általuk biztosra vett pénzügyi katasztrófát a választások utánra, és ők már hamarabb tudták azt is, hogy Merkelék Orbánnal nem lesznek olyan engedékenyek, mint velük és Gyurcsánnyal. Teljesen megdöbbentette őket a Fidesz kormányzóképessége és vitalitása, no meg persze az, hogy Orbán mennyit tanult ellenzékben és első kormányzása tapasztalataiból.

A liberálisok 2010-es veresége kalkulált esemény volt, csak abban bíztak, hogy a kétharmadot talán meg tudják akadályozni. Azóta azonban minden választáson arra számítottak, hogy végre megfordul a trend. Már a 2010-es önkormányzati választáson a 2006-os események nekik kedvező forgatókönyvével számoltak, vagyis azzal, hogy addigra a Fidesz a csodavárás utáni csalódottság miatt elveszíti a támogatói nagy részét. Ez azonban sem akkor, sem azóta nem következett be.

Az ellenzéki pártok egyike sem tette fel magának a kérdést: miért? A kormányzóképességet mint a „populizmus” negatív tulajdonságát emlegetik, és miközben egyértelműen egy ideo­lógiát akarnak megvalósítani a valóságra való mindenféle tekintet nélkül, ideológiai alapon támadnak egy sikeres kormányt. Mit gondolnak, mi jöhet ki ebből?

Ma a baloldali ellenzéknek azért vannak még szavazói, mert 1945 óta Magyarországon folyamatosan jobboldalellenes propaganda folyik, 2010-ig nem is volt számottevő jobboldali sajtó. Ez a kormányzásra alkalmatlan politikai erőket hosszú időre bebetonozta ugyan a hatalomba, de a valósággal való találkozás során fokozatosan egyre több szavazónak vált egyértelművé, hogy milyen kiáltó az ellentét az ideo­lógia és a gyakorlat között. A Fidesz 1998-as szavazatszám-növekedését még a csodavárás okozta, de a későbbi bő kétmilliós Fidesz-tábort már a kormányzati teljesítmény hozta létre, és a 2002-ben győztes MSZP-tábor mögött volt csodavárás, propaganda, médiatúlsúly és választási manipuláció. Ahogy a 2006-os MSZP-győzelem is csak ezeknek a tényezőknek volt köszönhető, de a politikai többség már azonnal belerokkant a valósággal való találkozásba, a hazugságpolitikába és a lakossági megszorítócsomagokba, így soha többé nem lehetett még egyszer összehozni, főleg nem ugyanazokkal az eszközökkel, mint korábban.

Amióta a jobboldalnak is van sajtója, továbbá harmadszor is sikerült kormányzati alkalmasságot mutatnia, a Fidesz minden választáson ötven százalék körüli eredményre számíthat. Az ellenzék ezzel szemben ugyanazt a propagandát erőlteti, amellyel 2006 ősze óta mindig veszít. Sőt, tulajdonképpen csak az „Ugyanabból még többet!” című, folyamatos vereségekhez vezető stratégiáját alkalmazza, ugyanis sem új témát, sem új módszert, sem új politikát, sem pedig új, karizmatikus és potens vezetőt nem volt képes tizenhárom év alatt behozni. Az internetet és a közösségi médiát is ugyanúgy használja, mint 2002-ben a suttogó propagandát; gátlástalan hazugságokat terjeszt velük és általuk.

Egy mondat elég ahhoz, hogy 2019 nyarán leírja a magyar ellenzék egyetlen üzenetét a választóknak: Összefogunk a Fidesz ellen! És még csak össze sem fognak.

Botond Bálint

A szerző szociológus

Magyar Nemzet
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó