Rebrov nem "A Nagy Edző"
Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
2019. augusztus 14. 17:24

Kedden este a Groupama Arénában megbukott a nagy átigazolási stratégia. Nemcsak a vereség miatt – hiszen a Dinamó jelenleg egy klasszissal jobb, mint a magyar bajnok. Hanem a magyar csapat által rúgott nulla gól jelzi hálót szaggatóan a tévutat.

Az FTC-nek nem volt gólképes csatára.

Rebrov elküldte Bödét, akiben nemcsak az volt az érték, hogy a közönség kedvence volt, és egy profi csapatnál ez nem az utolsó szempont. Böde közönséget vonzott – és ez a hivatásos futballban az elsők között lévő érték. De ezen a tortán volt hab is.

Az, hogy Böde mérkőzéseket eldöntő gólokat rúgott.

Rebrov elküldte Lanzafamét is. Az olasz futballista minden második labdát lányos ügyetlenséggel ajándékozott oda az ellenfélnek. Ám minden második labdájával fazonos támadást formált, gólveszélyest alakított ki. És ő maga is nélkülözhetetlen gólokat rúgott, szabadrúgásból is.

A 11-esek mögé nyugodtan oda lehetett állítani.

Helyettük Tokmac gólképtelennek bizonyult, két esetben lagymatag rúgást – nem lövést – produkált, legalább az egyiket góllá kellett volna alakítania, és akkor a vereség férfias lett volna, netán izgalmassá vált volna a meccs a 95. percig.

Szihnyevicsről nem lehet rosszat írni.

Tudniillik semmit nem lehet írni róla. A méregdrágán megvett fehérorosz játékos halvány volt, alig látszott. Lovrencsics egy gyönyörű keresztlabdával vétette észre magát. Gyenge pont: a labdát egy horvát játékosnak adta, akinek közelében sem volt Fradi-futballista, a horvát csatár ellenben 20 méterre a magyar kaputól vehette át a passzt. Lovrencsics egy kísértetiesen hasonló átadást egykor a Luxemburg elleni válogatott mérkőzésen is bemutatott – akkor fájdalmas következményekkel.

Ezen a szinten ez a dilettantizmus végzetes.

Dibusz piros meze jó méretű volt, a feladat azonban nagykabátnak bizonyult. A nagykabát alatt páncélmellényt viselt, amelyről gólpasszként pattant ki a labda – és meglett a Dinamó negyedik találata. Dibusz már Zágrábban 6 méterre a kaputól odagurította a labdát egy horvát csatárnak, aki udvariasan kihagyta az ajándékba kapott helyzetet.

A kezdő Fradiban három magyar játékos volt – sok!

Sigért távol kellett volna tartani a Groupama Arénától. Bárgyú hozzáállása Zágrábban is, Budapesten is az első gólt eredményezte. Fájdalmas, hogy mind a három magyar játékos leszerepelt, a később cserként beállt Varga pedig Szihnyeviccsel vetekedett az észrevehetetlenségben. Rebrov a tekintélyes pénzbefektetés ellenére nem tudott megfelelni a várakozásnak.

Noha elődjénél lényegesen jobb teljesítményt nyújtott.

A 2014-es idény – Thomas Doll kezdése – óta a Fradi nulla a nemzetközi mezőnyben. Thomas Doll vezetése alatt az FTC a nemzetközi kupában sorra mindjárt a kezdet kezdetén elvérzett. Furcsa: Doll most egy másik csapattal sikert ért el. Megeshetett volna, hogy a továbbjutó Fradit Doll csapat verte volna ki a csoportkörből.

Még nagyobb blama lett volna Rebrovnak.

Tömegnyi magyar drukkolt az ukrán trénernek: a Fradival érje el pályája legnagyobb nemzetközi sikerét. Lehet, hogy ez megtörtént, de ennél sokszorosan nagyobb sikerre gondoltunk. Noha kétségtelen: a bolgár bajnok oda-vissza megverése nagy fegyvertény volt, a közönség rögtön megjelent a Groupama lelátóin.

A máltai csapat vérszegény legyőzése megfelelt egy kupasorozatban.

És óriási siker volt a Zágrábban elért döntetlen – az ott mutatott, ügyefogyott, csetlő-botló szerencsétlenkedés ellenére. Hogy valóban hol tartunk, ez a Groupamában derült ki. A Zágráb nyolcast is guríthatott volna a Fradinak, ám udvarias volt: még egy jogtalanul megítélt tizenegyest is fölé durrantott – a sportszerűség jegyében.

A Fradi az El-ben még valamit produkálhat.

Gólképes játékosaitól megszabadult. Az ügyes atlétáival kell megvívnia a csatákat – futballisták ellen. Vélhetően Rebrov marad székében a kudarc ellenére. Így a stabil helyben maradást érheti el a csapat, a szükséges: egy klasszissal való javulásra nincs esély a következő évben.

Real Madrid helyett Debrecen, Manchester City helyett Kisvárda…

Más bajnokságokban harmadik, negyedik szint – itt kell újra a csúcsra vergődnie a Ferencvárosnak. Zidane, Guardiola helyett Herczeg Andrással, Dajka Lászlóval megvívni a nyilatkozatcsatát. Teli lelátó helyett harmad ház előtt lejátszani az elemi hibáktól hemzsegő mérkőzéseket.

Rebrov nem „A Nagy Edző”.

Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.

A szurkolósereg helyén maradt.

Megköszönte a lelátóról a zöld-fehéreknek a hősies vergődést. Ez fölemelő látvány volt a nyögvenyelős mérkőzés után.

Illyés Gyula írta: Van csoda, tarts ki, magyar!

Kovács G. Tibor
 

gondola
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó