Carola Rackete, a jakobinus
Az elsők, a francia jakobinusok is jobb világot akartak teremteni, de mivel a valóság nem engedelmeskedett az ideáiknak, terrorral próbálták mégis engedelmességre szorítani.
2019. augusztus 25. 23:12

Amit a társadalomtudósok majd száz éve mondanak már, lassan a napi politika szintjére is eljut: minden eszmei harc mélyén a szavak feletti uralomért folyó küzdelem rejlik. Aki eldöntheti, hogy egy társadalmi jelenség milyen szavakkal írható le, az urává is válik ennek a jelenségnek.

Csak egyetlen példa: a baloldal a legújabb kori népvándorlás résztvevőit következetesen „menekülteknek” nevezi. A cél nyilvánvaló: egy menekülttel szemben erkölcsi kötelezettségek vannak, különösen olyan közösségben, amelynek sok tagja maga is megtapasztalta a menekültlétet. Ha a népvándorlókra a „menekült” kifejezés válna elfogadottá, ezzel el is dőlne a velük szembeni magatartásról folytatott vita. A jobboldal ezzel szemben az értéksemleges „migráns” gyűjtőkifejezést veti be, hiszen ennek nincs morális vonzata, nyitva marad a tér a további vitára. Mára, nem kis részben a baloldal nyelvi háborújának következtében, a „migráns” kifejezés negatív színezetet kapott, ami paradox módon a jobboldal pozícióit erősíti.

Ebben a konkrét nyelvi ütközetben tehát, legalábbis Magyarországon, a jobboldal áll nyerésre. Vannak olyan szavak, amelyeket sikerült magabiztosan uralnia, ilyen például a nemzet vagy a család. A baloldal ismételt kísérleteket tesz e két szó pozitív csengésének koptatására, de ezek a kísérletek meglehetősen erőtlenek, ráadásul majdnem lehetetlenné teszik, hogy a baloldal később legalább részben önmagához kapcsolja őket. Legújabban a „keresztény” kifejezést kezdték a jobboldal ellen fordítani, a kudarcot vallott „igazi konzervatív” mintájára az „igazi keresztény” fogalmat próbálják bevezetni, és ezáltal a szót elragadni a jobboldaltól – eddig csekély eredménnyel. A baloldal nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy a különféle jobboldali pártokat „szélsőjobboldali” jelzővel illesse, ezzel negatív összefüggésbe helyezze, ám ez a törekvés nagyon átlátszó, ezért éppúgy nem hatékony, mint a jobboldal időnkénti halvány kísérletei a „szélsőbal” kifejezés használatára.

Vannak azonban olyan nyelvi hódítások is, amelyeket a jobboldal egyelőre nem is érzékel, így nem tudja, hogy szembe kellene szállnia vele. Az utóbbi ötven évben a baloldal legnagyobb, történelmi léptékű nyelvi hódítása a „liberalizmus” szó birtokbavétele volt az egész nyugati világban. Szinte a teljes euró­pai politikai színtér, a szélsőbaltól a szélsőjobbig ellenvetés nélkül tudomásul vette, hogy a liberalizmus, annak minden pozitív tartalmával és másodlagos jelentésével, nyelvi holdudvarával együtt a baloldalé. Ez ügyben a jobboldalban együttműködő partnerre talált, amely belement a csapdába, a liberalizmus kifejezést elrúgta magától, sokszor egyenesen szitokszóként használja, amivel még jobban a baloldalhoz köti.

Holott ennek semmi alapja sincs. A liberalizmus önmagában sem nem baloldali, sem nem jobboldali. Egyes vonatkozásaiban az egyikhez kapcsolható, más vonatkozásai­ban a másikhoz; vagy éppen ellentétben áll egyikkel vagy másikkal. Ezért van az, hogy baloldali liberalizmus éppúgy létezik, mint jobboldali. Az utóbbira talán a legjobb példa Bethlen István, 1921 és 1931 között Magyarország miniszterelnöke, aki ráadásul arisztokratikus, konzervatív liberalizmust képviselt rendkívül sikeresen, a dualizmus kori magyar szabadelvű politikusok méltó utódaként.

Hogy a liberalizmus különbözik a baloldaliságtól, azt akár a francia forradalom elhíresült hármas jelszava alapján is tetten érhetjük. Szabadság – igen, ez liberális eszme. De már az egyenlőséget a liberalizmus legföljebb a törvény előtti egyenlőség formájában fogadja el, egyébként egy valódi liberálisnak eszébe sem jutna, hogy az arra nem méltók számára a méltókéval egyenlőséget követeljen. Az egyenlőség követelése, azaz az egyenlősítés merőben baloldali eszme, amelynek kártételeit a bolsevizmusból jól ismerjük. A testvériség pedig már végképp nem liberális gondolat, sokkal inkább kereszténydemokrata, a baloldal onnan emelte be a saját eszmerendszerébe. A liberális azt igényli, hogy békén hagyd, cserébe ő is békén hagy téged. Ebből következik a legfontosabb tanulság: a liberalizmustól fundamentálisan idegen a társadalommérnökösködés, az eszmei alapú beavatkozás a társadalmi folyamatok menetébe. A liberalizmus nem akarja átformálni a világot, csupán mindenki számára elérhetővé igyekszik tenni a szabadságot a maga útjának megválasztására.

Az a társadalmi magatartás viszont, amelynek leírására a baloldal a liberális kifejezést megszerezte, egészen más megnevezést igényel. A leghelyesebb, ha első megjelenése után jakobinizmusnak nevezzük.

Miről van szó? A szüleik után jómódú, de legalábbis középosztálybeli fiatalemberek, akiket nem szorít a megélhetés kényszere, akik elég műveltek hozzá, hogy sok mindent már tudjanak a világról, de nem elég műveltek és tapasztaltak, hogy tudják, mi mindent nem tudnak még, nos, ezek a fiatal emberek nekilátnak, hogy erőnek erejével átalakítsák a világot olyanná, amilyennek szerintük lennie kellene.

Nagyon fontos megértenünk, hogy a jakobinizmus nem egy konkrét eszme vagy cél szolgálata, hanem magatartás, a világhoz való viszony, amely új és új eszmékben talál megnyilvánulást. Ugyanolyan fontos azt is látnunk, hogy nem a tőke gonosz hatalmának kiszolgálásáról van szó. A tőke természetesen keresi a céljai elérését elősegítő társadalmi szereplőket, és a jakobinusokban gyakran meg is találja őket, ilyenkor közvetlen vagy közvetett módon segítségükre van. A lényeg mégsem ez, hanem az erőszakos világmegváltoztató szándék, amely mögött a jakobinusoknak az a már-már vallásos hite áll, hogy az ő dolguk helyrehozni azt, ami elromlott.

Az elsők, a francia jakobinusok is jobb világot akartak teremteni, de mivel a valóság nem engedelmeskedett az ideáiknak, terrorral próbálták mégis engedelmességre szorítani.

Jakobinusok voltak mind a kommunisták, és szerencsésnek mondhatja magát az a nép, amelynek nem kellett elszenvednie álmaik megvalósítását.

De Carola Rackete, a német hajóskapitány is jakobinus, aki azért szállított migránsokat Olaszország partjai­hoz, hogy megtörje az olasz kormány ellenállását és szabad utat nyisson a szerinte szükséges népvándorlás előtt. Biztosak lehetünk benne, hogy nem pénzért csinálta, amit tett, hanem meggyőződésből, és ma is sokakkal együtt hiszi, hogy a világ jobbá tételéért cselekedett. Jakobinusok azok az egyetemisták, akik elüldözték a professzorukat, mert az nem volt hajlandó semleges nemet használni a fiúkra és a lányokra. Jakobinusok, akik a sínekre fekszenek, hogy ne lehessen fűtőanyagot szállítani az atomerőművekbe. Jakobinusok, akik senki által meg nem választva követelik, hogy az történjék, amit ők akarnak.

A jakobinusok legerősebb fegyvere a szó, a meggyőzés ereje, amellyel rövid távon akár egész népeket meg tudnak bolondítani. Ezzel a fegyverrel kell hát velük szembeszállnunk, a szavak feletti uralmat kell visszaszereznünk tőlük, hogy nagy kárt ne tehessenek. Így például a mai jakobinusoktól, migránsfuvarozóktól, családlebontóktól, harmadik, negyedik, hatvanhatodik nemet bevezetni akaróktól, konzervatív nézeteket vallókat meghurcolóktól, nem létező jogokat követelőktől, a nemzetet meghaladni akaróktól és templom­rombolóktól szerezzük vissza a liberalizmus szót, és nevezzük őket annak, amik: jakobinusoknak, Robespierre, Trockij és Che Gue­vara örököseinek. A liberalizmust, annak legalább két évszázados örökségét ne féljünk visszaszerezni a baloldaltól, amely minden jogalap nélkül ragadta magához. Hiszen mi is valljuk a törvény előtti egyenlőséget, az általános és titkos választójogot, a képviseleti demokrá­ciát, a nemek egyenjogúságát, mindenki jogát a szabadságra és a boldogságra törekvésre, valljuk a gondolat és a szólás szabadságát. Pontosabb úgy mondani, hogy mi valljuk igazán.

Az emberi társadalom az univerzum legbonyolultabb rendszere. A tapasztalat megtanított arra, hogy aki ebbe a rendszerbe erőszakkal, a puszta rációra hagyatkozva beavatkozik, mindig nagyobb bajt okoz, mint amit orvosolni próbált.

A jakobinusok ezt a leckét nem hajlandók megtanulni, újra és újra rárontanak a világra, hogy átformálják azt. Nekünk, konzervatívoknak az a dolgunk, hogy amennyire lehet, megvédjük tőlük. Ezt a küzdelmet a nyelv eszközeivel, szavakkal kell vívni. Ideje felvértezni velük magunkat.

Bencsik Gábor

A szerző újságíró

Magyar Nemzet
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Hazug és álhumánus az európai baloldal
    Álhumánus és hazug az európai baloldal által képviselt migránsbarát politika. Nem csak azért, mert saját politikai céljaikra használják fel az egyébként valóban kiszolgáltatott embereket, de egyúttal egy hamis szerepben is tetszelegnek azáltal, hogy azt sugallják, meg tudjuk oldani Afrika összes problémáját – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hölvényi György.
  • A cigányság érdekeiért tüntetett Demszky, Iványi és Mécs
    A cigányság érdekeiért tüntettek civil szervezetek vasárnap Budapesten Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! jelszóval.
  • Besúgóként tette gördülékennyé karrierjét az Oscar-díjas „Képesi”
    Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy látja: ha Szabó István megkapja és át is veszi a díjat, ez azt jelenti, hogy egy olyan életművet díjaznak harminc évvel a kommunizmus bukása után, amelynek szerves része a besúgói tevékenység. Az elismert rendező sosem kért bocsánatot.
MTI Hírfelhasználó