Kósa: Megbukott az ellenzék egy az egy elleni stratégiája
A tízezernél több lakosú 169 település közül csak 31-ben sikerült az egy egy elleni felállást megvalósítania az ellenzéknek, melynek így megbukott ez a stratégiája – közölte a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke hétfőn az M1-en.
2019. augusztus 26. 13:15

Kósa Lajos azt mondta, az ellenzék célja az volt, hogy az összes ilyen településen közös polgármesterjelöltet állítson, de csak 53 helyen van egyáltalán bármilyen ellenzéki együttműködés, ami kevesebb, mint 30 százalék. Ezzel szemben a kormánypártok elérték célkitűzésüket, hogy az ország négyötödében lehessen fideszes polgármesterre szavazni: 9,8 millióból ugyanis 7,8 millióan olyan településen laknak, ahol indul fideszes polgármesterjelölt az önkormányzati választásokon – emelte ki. Hozzátette, a Fidesz-KDNP célja, hogy építkezzen, ezért kampányuk üzenete: „tegyük jobbá falvainkat, városainkat, otthonunkat!” Ezt azonban csak összefogással lehet elérni – közölte a kampányfőnök.

Kósa Lajos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjei közül a miskolci Alakszai Zoltán után Tarlós István adta le másodikként a szükséges támogató aláírásokat, és a héten várhatóan mind az 1200 polgármesterjelöltjük és a több mint 6700 önkormányzati képviselőjelöltjük le fogja adni.

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • EU-csúcs: Charles Michel már tárgyalt Orbán Viktorral
    Órákon belül kezdetét veszi az állam- és kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója Brüsszelben, ahol az országvezetők a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésről (MFF) próbálnak majd megállapodni.
  • Gyurcsányék ismét hátba támadták az MSZP-t
    A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz csatlakozik két MSZP-s polgármester is – számolt be róla az Index. Mivel a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott, ezért a XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének is megszűnik MSZP-s párttagsága.
  • London meg tudná rendezni az idei olimpiát Tokió helyett?
    Shaun Bailey konzervatív polgármesterjelölt szerint London meg tudná rendezni az idei olimpiát és paralimpiát, ha a koronavírus-járvány miatt Tokióból el kell mozdítani a sporteseményt.
MTI Hírfelhasználó