Kiszúrták a szemünket 20 millió euróval
A magyar kormány 2015 óta több mint 500 milliárd forintot költött határvédelemre, ehhez képest a határvédelmi kiadásokra az Európai Bizottság által most megígért 20 millió euró, vagyis a mintegy 6,6 milliárd forint egy elenyésző összeg. Erről Hollik István kormányszóvivő beszélt Magyarország élőben című műsorunk hétfői adásában.
2019. augusztus 27. 13:09

Hollik István szerint 2017-ben teljesen józan és korrekt kérés volt a magyar kormány részéről, hogy Brüsszel fele részben járuljon hozzá a határon a kerítés építéséhez és a védelem költségeihez, hiszen nem pusztán a magyar határok, hanem az Európai Unió külső határának a védelméről is szó volt.

Ezzel eleget tettünk a schengeni kötelezettségeinknek – tette hozzá.

A kormányszóvivő kiemelte, a magyar kormány kérése után az Európai Bizottság bevándorláspárti vezetése időhúzásba kezdett, hónapokig nem válaszolt, majd informálisan elismerte a költségek harmadát, utána néhány hónapnyi ismételt hallgatás után az elismert költségek a harmadáról leestek a tizedére, a végeredmény pedig az lett, hogy méltatlan módon – ahogy fogalmazott – „kiszúrták a szemünket 20 millió euróval”, ami a határvédelmi költségek alig több mint 1 százaléka.

Persze, minden pénzt megköszönünk, mert ezt az összeget a határon szolgáló hivatásosok bérkiegészítésére kell fordítani – fűzte hozzá a politikus.

Velkovics Vilmos műsorvezető kérdésére Hollik István megerősítette, a határon szolgálók pluszként fogják megkapni a pénzt a jelenlegi fizetésükhöz.

A teljes adás IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

HírTV
MTI Hírfelhasználó