Nem lehet más a politika
Karácsony Gergely holdudvarában hemzsegnek a volt SZDSZ-esek
Karácsony Gergely családi cége 2006 és 2009 között több tíz millió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a szocialista—szabad demokrata Gyurcsány-kormánytól. A baloldal főpolgármester-jelöltje olyan SZDSZ-es politikusoktól tanult és dolgozott együtt, mint Demszky Gábor és Horn Gábor; és tanácsadói között is többségben vannak a volt liberális párt politikusai, valamint Soros György alapítványának munkatársai.
2019. augusztus 28. 09:32

„A Medián a 2002-es SZDSZ-kampányban végzett felméréseket. Ennek révén személyesen is megismerkedtem néhány SZDSZ-es politikussal. Amikor Horn Gábor államtitkár lett, fölállított magának egy kisebb tanácsadó csapatot, ahová engem is meghívott. Az volt a dolgunk, hogy az SZDSZ politikai stratégiáját valamiképpen külső szemlélőként elemezzük, formáljuk.

Nagyon élveztem, nagyon sokat tanultam ott a politikáról” – nyilatkozta a Beszélőnek 2013-ban Karácsony Gergely. Hornnak később nem elhanyagolható szerepe volt abban, hogy Karácsony lett 2017-ben az MSZP miniszterelnök-, majd 2019-ben főpolgármester-jelöltje.

 

A politikus 2010 előtt milliókat kapott a kormánytól Fotó: MTI/Kovács Attila

A néhai SZDSZ közeléből induló, jelenleg zuglói polgármester 2002 és 2008 között a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságának dolgozott politikai tanácsadóként, saját jogán, nem pedig a Medián kutatási igazgatójaként.

Ebben az időszakban – 2006–2009 között – Karácsony cége, a Social Report Bt. tíz alkalommal, összesen mintegy 21,5 millió forintos megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól, de dolgozott az ­SZDSZ-es Demszky Gábornak is.

Ennek ellenére a cégadatok szerint 2002-ben volt a bt.-nek utoljára bevétele. Az is érdekes, hogy az SZDSZ-es zsoldban eltöltött évek máig nem szerepelnek Karácsonynak a Párbeszéd honlapján található önéletrajzában. A szivárvány­koalíció főpolgármester-jelöltje a Social Report Bt. állami megbízásai idején a már említett Mediánnak is dolgozott kutatásvezetőként, ez a cég 2006 és 2010 között 716,5 millió forint állami megbízást kapott.

„Rendszeresen elmondjuk, hogy mit fogunk csinálni, de aztán lehet máshogyan” – ezt már egy interneten kallódó videón mondja Karácsony. A felvétel 2010-ben, a régi SZDSZ-esek egyik találkozóhelyén, a Budai Liberális Klub rendezvényén készült, ahol Karácsony és Pető Iván, az egykori SZDSZ ügyvivője a baloldal korabeli összeomlására próbált magyarázatot találni.

Pető részben a választókat hibáztatta, Karácsony pedig egyetértett vele, akkor sem tiltakozott, amikor liberális partnere éppen kevesellte a 2006-ban alkalmazott rendőri erőszakot. Karácsony egyébként az MSZP–SZDSZ-es kormányokkal, politikusokkal való közös munka és üzlet után, 2009-ben lépett be az LMP-be, majd onnan 2013 ja­nuárjában több társával együtt távozott, és megalakították a Párbeszéd Magyarországért nevű pártot.

Bár Karácsony kétségkívül pártszédelgő, de liberális kapcsoltai máig erősek, a miniszterelnöki, majd főpolgármesteri ambíciókat ápoló politikus tavaly debütált tanácsadó stábjának, majd „árnyékkormányának” kétharmada SZDSZ-esekből és a Soros Alapítvány egykori munkatársaiból áll. Szakértői között mások mellett ott van az MSZP–SZDSZ-korszak volt uniós biztosa, Andor László, Bozóki András egykori SZDSZ-tag, a CEU oktatója, a szintén egykori ­SZDSZ-es Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, valamint Orsós Éva, aki Soros alapítványának egyik szakkuratóriumi vezetőségének tagja volt.

Levágták az aranytojást tojó tyúkot

Az 1999-ben alapított Social Report Bt.-nek – amely végelszámolással megszűnt – 1999–2003 között Karácsony Orsolya volt a vezetője. Karácsony Gergely 2003-ban vette át a vezetést testvérétől, és egészen zuglói polgármesterré választásáig, 2014. november 11-ig beltagként viselte a tisztséget. Karácsony a cég ügyvezetését, valamint a beltagi szerepkört később Temesvári Szilviára, a Párbeszéd pártalapítványának a kurátorára bízta távozását követően, akit ezzel egy időben polgármesteri titkárságvezetőjének is kinevezett Zuglóban. – A Social Re­port Bt.-t azért vettem át, hogy lezárjuk a működését, mivel hosszabb ideje már nem folytatott tevékenységet, és az én végelszámolói tevékenységem alatt sem volt megbízása – mondta el a Magyar Nemzet kérdésére Temesvári Szilvia, aki cáfolta, hogy bármiféle összeférhetetlenség lett volna a cégben és a XIV. kerületi polgármesteri hivatalban folytatott tevékenysége miatt.

magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó