Ahelyett, hogy zöldeket beszélnénk
A napokban egy fiatalok közt zajló vitára bukkantam a közösségi oldalakon. A szélsőséges nyári időjárás kapcsán a klímaváltozás kérdéséről szólt a vita.
2019. szeptember 9. 15:47

A napokban egy fiatalok közt zajló vitára bukkantam a közösségi oldalakon. A szélsőséges nyári időjárás kapcsán a klímaváltozás kérdéséről szólt a vita. Az egyik álláspont szerint a döntéshozók, a másik álláspont szerint pedig az egyes ember felelőssége nagyobb a klímaváltozás szembetűnő jelenségeiért. Ez késztet most arra, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) alapító-tiszteletbeli elnökeként röviden áttekintsem mindazt, ami az elmúlt negyed században az intézkedésektől a jogalkotáson, a stratégiaalkotáson át az intézményi garanciák kiépítéséig történt.

Az is motivált még, hogy a honi politikában sokan mintha az EP-választás kampánya során fedezték volna föl a zöld színt. Most kezdik, úgymond, érteni a komplex ökológiai problematika fontosságát, holott, aki kicsit is előbbre lát az orránál, az tudja, hogy a globális világ problémái rendszerszerűek, ezért aztán a válaszokat is rendszerszerűen kell megadni. A gazdasági, társadalmi és környezeti kérdések szorosan összefüggenek, tehát a reflexiókat is ily módon kell megfogalmazni. Ebben a háromszögben a gazdaság eszköz a társadalompolitikai kérdések megoldásában, a környezet pedig – ha tetszik, ha nem – korlátként jelenik meg. Utóbbi korlátos mivoltát jól jelzi, hogy ma már 1,7 bolygónyi erőforrást használunk fel, s az idén jú­lius 29-én léptünk át azon a határon, amelyen túl már a következő generációktól veszünk el erőforrást. Vagyis ez év augusztustól már utódaink sorsát nehezítjük meg.

Ha minden földlakó észak-amerikai színvonalon szeretne élni, négy és fél bolygóra lenne szükségünk. Csak hát a Teremtő csupán egyet adott, miközben ezt is kiszipolyozzuk, így szűkítjük a következő generációk lehetőségeit. A depresszióba esés veszélye nélkül kellene önvizsgálatot tartanunk, s föltenni a kérdést: megteszünk-e mindent, amit kell és amit lehet legalább a saját területünkön?

A rendszerváltozás után elsősorban a jogalkotás EU-konform alapjainak megteremtése volt a feladat. Ekkor születtek meg azok a törvények és végrehajtási szabályok, amelyek – különösen a környezetvédelem, a természetvédelem, az állatvédelem terén – lerakták a korszerű szabályozás alapjait. Létrehoztuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy koordinálja az ágazatközi egyeztetést, az ötéves környezetvédelmi programokkal pedig a középtávú tervezés és a közös tudás megteremtése volt a cél. Amikor beléptünk az EU-ba, létrejött a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának státusa, továbbá a parlamentben az NFFT megalakításával biztosítottuk, hogy a szakmai, társadalmi, civil, egyházi szervezetek, érdekképviseletek és köztestületek között párbeszéd jöhessen létre.

Az alaptörvény megszületése még az addigiakhoz képest is korszerű szabályozást biztosított. Megteremtette a jogok és kötelezettségek egyensúlyát, külön kitérve arra, hogy a szabályozás célja az együttműködés a világ valamennyi népével és országával, amely érdekelt az emberiség fenntartható fejlődésében.

Nemzeti hitvallásként rögzíti a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit, célul tűzi ki, hogy közös örökségünket megóvjuk, hogy gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. Az Alapvetések pedig arról szól, hogy a természeti erőforrások, a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, fenntartásuk, védelmük, megőrzésük kötelezettség a jövő nemzedékek számára.

Az egyik legjelentősebb lépés azonban a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által 2013-ban megalkotott, a parlament által jóváhagyott Fenntartható fejlődés keretstratégia volt. Ez az emberi, gazdasági, társadalmi, természeti erőforrásainkkal való gazdálkodás hosszú távú céljait és feladatait határozta meg, s azt célozta, hogy a fenntarthatóság kérdésében hozzájáruljon a nemzeti egyetértés kialakításához. Ezzel a lépéssel két évvel előztük meg az EU ez irányú hasonló lépését.

Keretstratégiánk pontosan rögzíti, hogy az egyes személyeknek, családoknak, üzleti vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, kormányzati/önkormányzati szerveknek mik a felelősségi körei ezen a területen. Továbbá milyen értékeket, célokat szükséges követniük, amelyek – egyúttal az alaptörvénynek is megfelelve – biztosíthatják a fenntartható társadalmat. A stratégia megvalósulását a kétévente tett előrehaladási jelentés kíséri figyelemmel. Az első ilyen jelentés 2015-ben készült.

A keretstratégiát elfogadó határozat egyedülálló módon azt is tartalmazta, hogy a megalkotandó törvényeket – beleértve a költségvetést – vizsgálni kell a fenntarthatóság szempontjából is. Ezért lett az egykori Környezetvédelmi Bizottságból – elnevezésben is igazodva ehhez – a Fenntartható Fejlődés Bizottsága. Előírás az is, hogy a keretstratégiával valamennyi készülő s megalkotandó egyéb stratégiának, koncepciónak harmonizálnia kell. Azt is meg kell említenem, hogy a Központi Statisztikai Hivatal milyen elkötelezett munkát végez azzal, hogy kétévente külön kiadványában foglalja össze a fenntartható fejlődés mérését szolgáló indikátorokat, ezzel is elősegítve a visszacsatolást.

Joggal jelenthető ki tehát, hogy ezeken a területeken az elmúlt évtizedben kiteljesedett az intézményrendszer kialakítása, beleértve a civil párbeszédet, a jogszabályi hátteret és a jövőkép megalkotását is. Kiálljuk a próbát nemzetközi összehasonlításban is. Vajon azok, akik ma a zöldebbnél is zöldebbnek mutatva magukat hangoskodnak, képesek lenné­nek-e hasonló teljesítményre, ha netán valaha is kormányzati pozícióba jutnának? Erősen kétlem, mint ahogy persze a kormányzati pozíciójuk sem tűnik valószínűnek.

Ezek után nézzünk néhány konkrét példát azokra az akciókra, amelyek széles körű társadalmi összefogással zajlanak, és amelyek azt igazolják: túl vagyunk már azon, hogy csak óhajokat fogalmazzunk meg. Sokszor elhangzik, milyen fontos az oktatás, a szemléletváltás. Nos, évenként rendeznek úgynevezett ökológiai témaheteket, amelyeken egyre növekvő iskolai létszámot regisztrálhatunk.

Elindult továbbá egy kezdeményezés – néhány meghatározó Nógrád megyei értelmiségi részéről –, amellyel a fenntartható fejlődés mint multidiszciplína jelenne meg a felsőoktatásban, ami, megjegyzem, Nógrád regionális szerepét, egyben a térség jövőjét is nagyban átírhatná. Az energiatakarékosság és a hatékonyság területén az évtizede működő Virtuális erőmű program fogja össze a gazdálkodókat és az intézményeket. Ma már létezik az ország hatodik virtuális erőműve is, amit a megtakarításokból közösen „építettünk”. S ha a fenntarthatóság negyedik pillérét, a kultúrát is tekintjük, megállapítható, itt is lehetséges előrelépés.

Végül, ami engem illet, remélem, a vajúdó EU-ban felismerik – mert felismertetjük! –, hogy nemcsak az itt élő nemzetek, de egész Európa szempontjából milyen fontos, sőt elengedhetetlen egy Kárpát-medencei fenntartható fejlődési stratégia megalkotása. Geopolitikai helyzetünkből fakadóan, továbbá nemzeti érdekeinknek megfelelően ezt erőteljesen szorgalmaznunk kell, annál is inkább, mert ez a reményeink szerinti nemzetek Európájának is új keretet adhat.

Jó lenne tehát, ha ezekben a kérdésekben a divatos lózungokat harsogók részéről több (megújuló!) energia jutna a tényleges cselekvésre, az előrehaladásra, mint a hangoskodásra!

Szili Katalin

A szerző miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke, az NFFT alapító, tiszteletbeli elnöke

Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó