Paul Lendvai bácsi meztelen
Alexander Wrabetz, az osztrák köztévé vezére számára fontos az objektív, kiegyensúlyozott tájékoztatás. Akkor miért csak Kádár János kedvenc nyugati újságírója szemüvegén és hallókészülékén keresztül lát, valamint hall bennünket és hazánkat? Miért nem kíváncsi az érem másik oldalára? Velünk azonban nem készít portréműsort. Sem a születésnapunkon, sem máskor.
2019. szeptember 11. 10:50

Nem akartam ünneprontó lenni, mert nem illik, főleg, ha egy tehetséges, idős bácsi egészségben, tiszta elmével, megéri a 90. életévét. Márpedig lett volna mit írnom, de nem tettem. Én nem akartam olyan lenni, mint a bácsi. Haragtartó, gyűlölködő, ellentmondást nem tűrő, sértegető, egykori hazáját pocskondirozó.  Aztán támadt egy ötletem: mi lenne, ha őt idézném, ha úgy mutatnám be, ahogy ő beszélt néhány hete az ATV-ben Helmut Kicklről, a volt osztrák belügyminiszterről? Az talán megengedhető, hiszen ahogy hallgattam, csontig hatolt a felismerés, magának állított tükröt: „Egy kulcsemberről van szó… Ez az ember nem nyerne meg egy szépségversenyt. Ez… a legokosabb, a legravaszabb, a legveszélyesebb…”

Paul Lendvairól van szó, aki két hete szétünnepeltette magát születésnapja alkalmából.  Egyik stúdióból, illetve szerkesztőségből ment a másikba be, aztán mesélt, emlékezett, ahogy csak ő tud és méltatta magát. Az életútját, az életművét, és persze reklámot vert legújabb könyvének: ő mindenkit ismer, ő korszakalkotó volt, ő maga a megcáfolhatatlan múlt és mindenki hazudik, mindenki veszélyt jelent a demokráciára, a jogállamiságra, mindenki rossz, aki nem úgy gondolkodik, ahogy ő, aki nem úgy látja a világot, ahogy ő, és aki szerint nem úgy folyt a történelem, ahogy ő elmagyarázta a jelenkornak.

Miért születik ez az írás most? Alexander Wrabetz, az osztrák köztelevízió vezetőjének minap tett kijelentése miatt. Szerinte aggodalomra ad okot a közszolgálati televízió helyzete Magyarországon, mert az túlságosan egyoldalú, nem hívnak meg ellenzéki politikusokat a stúdiókba, és a köztévének nincs önálló hírszerkesztősége.  Aztán jön a leghangzatosabb puffogtatás: ami a magyaroknál mindennapos, Ausztriában elképzelhetetlen.  Szerintünk, meg nem! De idézzük csak fel, mi történt például 2012 őszén? Az ORF Paul Lendvai Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától c. filmjét sugározta, ami óriási felháborodást keltett az ausztriai magyarok között, hiszen az minden volt, csak nem kiegyensúlyozott és objektív. A magyar kormány tizenegy ellenzőjével szemben egyvalaki képviselt más álláspontot, Martonyi János, akkori külügyminiszter, aki alig fél perc erejéig jutott szóhoz. Alexander Wrabetz akkor nem aggódott. Csak a vállát rántotta meg a tiltakozásokra, ő Paul Lendvai pártján állt. Annak a Lendvai pártján, akinek nagy szerepe van abban, hogy hazánkkal szemben Ausztriában ellenséges hangok születnek.

Az ember értetlenül áll bizonyos dolgok, tények előtt, a magyar származású, osztrák publicista személye kapcsán főleg! Ha csak a fele igaz lenne a Bécsben keringő pletykáknak, már az is aggasztó! Ennek körbejárását javasoljuk az ORF-vezérnek. Paul Lendvait az állambiztonsági szervek ugyanis Cole Michael fedőnéven tartották nyilván beszervezési jelöltként, majd jó társadalmi kapcsolatnak nyilvánították. Lendvai nem volt a szó szoros értelemben ügynök, de az tény, hogy súgott ide, súgott oda, Kádár János kedvenc nyugati újságírójának számított, bejárogatott a bécsi magyar nagykövetségre, ahova az 56-os menekültek a lábukat sem merték betenni, vagy, ha menniük kellett, akkor az osztrák hatóságoknak előre jelezték, figyeljenek már oda, hogy kijussanak onnan. Elvégre ismerték a rémhíreket az eltűnt honfitársakról… Tehát, amíg mások elkerülték a bankgasse-i  épületet, addig Lendvai vidáman, fütyörészve időzött ott. Ugyanúgy, mint az Ilona Stüberlben, a kis magyar vendéglőben, ahol összeszedte az információkat az emigrációról. Az igazi menekült, akinek volt mitől félnie, illetve féltette a magyar honban hátrahagyott családját, nem járt hazai ízeket kóstolni, mert nem akart Lendvaival összeakadni. Lendvai félelmet generált. Ezt beismerés helyett mendemondákkal magyarázta, minden könyvébe jutott belőlük több tucat. Többször sérelmezte, hogy a budapesti utcákon ismeretlenek neki is beszólogatnak származására utalva, és ugyanúgy, mint Konrád Györgyéket, a harmincas évekre emlékeztető antiszemita és személyes mocskolódással támadják. Tagadhatatlan, hogy Lendvai szülőhazájában – vagy, ahogy ő nevezi: az eltékozolt országban - széles körben nem igazán népszerű, ezt elismerjük, de nem azért mert zsidó, hanem mert torzít, vádaskodik, cinizmusa határtalan, árt, ahol csak tud, lejárat bennünket, és rossz hírünket kelti.

Alexander Wrabetz, ha már annyira aggódik az egyoldalú tájékoztatás miatt, miért nem keresi fel Bécsben azokat, akik megmutatnák az érem másik oldalát is. Miért csak Paul Lendvai szemüvegén és hallókészülékén keresztül lát, valamint hall bennünket és az országot? Miért nem kérdezi meg tőle, hogy ha ő a kommunista rendszer üldözöttje volt, ahogy magáról állítja, akkor miért mozgott otthonosan a nagykövetségen Grósz Károly bécsi látogatása során (is!) és miért fogadta értetlenkedéssel - a követség meghívását első ízben elfogadó - emigráns magyarok delegációjának a kommunista propagandával szemben álló megnyilatkozásait?

De azt is megkérdezheti, hogy miért váltott ki felháborodást, de főleg fájdalmat a magyarság körében, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett éppen ő állt a színpadon? Az más kérdés, hogy összepasszolnak, egy követ fújnak, de Paul Lendvai visszaemlékezéséből nem kérünk. Az ő forradalma nem a mi forradalmunk. Az ő emlékezései nem a mi emlékezéseink. Az ő hősei nem a mi hőseink. 1962 nyarán egy jelentésben így írtak róla: "Polgár Dénes újságíró 1958-ban Bécsben járt, visszaérkezése után baráti körben arról tett említést, hogy Lendvai egyéni érvényesülése érdekében volt barátait is hajlandó kiszolgáltatni és bajba hozni… Lendvai karrierista, törtető személy."

Lendvai 90. születésnapján az osztrák közszolgálati TV-ben külön portréműsorban szerepelt, ki más, mint, maga, a vezér, Wrabetz kérdezett alá mézes-mázasan, szavaival koronát emelt fejére és hagyta, hogy elhiggye magáról az idős bácsi: a királynak szép, új ruhája van.

Mi, a TV előtt ülők, pedig csak némán néztünk magunk elé, és vártuk, hogy egy bátor kisgyerek, mint a mesében, kiabálni kezdjen: Paul Lendvai bácsi meztelen!

(malga)

gon
Címkék:
MTI Hírfelhasználó