Érthetetlen, hogy mit is akar az Egyesült Királyság, mit akar Johnson miniszterelnök, mit akar a törvényhozás.

Olvasom, hogy a londoni alsóház - a Konzervatív Párt számos képviselőjének támogatásával - a múlt hónap elején elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amely megtiltja az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépését az Európai Unióból a brexit október 31-i határnapján.

A törvény lényege az, hogy ha október 19-ig - a brexit szempontjából kritikus jelentőségű, október 17-18-án esedékes EU-csúcs másnapjáig - a brit parlament nem járul hozzá egy új brexitmegállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

Johnson nem akar tovább halasztani, s most egyesek remélik, hogy erre akár börtönbe zárással is rá lehet venni. De az nem merül fel a honatyákban, hogy Johnson kérhet, amit akar, az Unió nem köteles úgy táncolni, ahogy a britek fütyülnek? Most van egy új brit javaslat, amiról még nincs hivatalos brüsszeli álláspont, de kétely az már van, s arra sincs garancia, hogy annak esetleges EU elfogadása esetén meglesz az érvénybelépéshez szükséges londoni parlamenti döntés. A brit politika a kilépést se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Saját alkalmatlanságát pedig nem akarja elismerni azzal, hogy népszavazásra viszi a kérdést. A brexitpártiak ezt különösen ellenzik, hiszen a népszavazás akár a maradás mellett is dönthetne.

A valódi populizmus - nem az, amit egyes politikusok kudarcaik magyarázataképp ellenfeleikre próbálnak kenni - felmérhetetlen bajt okoz. Ne feledjük ezt, miközben kínunkban nevetünk a brit politika vergődésén. Az nem baj, hogy valaki úgy gondolja, hazájának jobb volna az Unión kívül lennie. A populizmus azzal kezdődik, hogy ezt a véleményét hamis adatokkal támasztja alá, és úgy viszi be az országot egy népszavazásba, hogy a polgárok nincsenek tisztában a következményekkel. A valódi populista becsapja az embereket, talán önmagát is. A populista hazug és kártékony, mint a kommunista.

A jövő hét fő eseménye nálunk a vasárnapi önkormányzati választás. Osztom Tarlós István nyugalmát, nincs bennem félelem, feltéve, ha az otthonmaradás veszélyét el fogjuk kerülni. Amúgy már az 1990-es önkormányzati választás előtt rámutatott Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő, hogy ilyenkor mindenki talál egy olyan értelmezést, hogy győzelemnek nyilvánítsa az eredményt, bármi is lesz.

Ezt a szellemi játékot azóta is játsszák sokan. Tehát nem az a kérdés, hogy ki győz, hanem az, hogy működőképesek lesznek-e a hazai önkormányzatok. Az ellenzék megnyilvánulásai felettébb emlékeztetnek a brit populisták kijelentéseire. Kevés igazsághoz sok hazugságot kevernek. A legnagyobb hazugság pedig az összefogásnak nevezett taktikai játék. Ott, ahol sikerül, azok, akik visszaléptek, milyen árat követelnek majd a győztestől? Az összefogás cementje: győzzük le a Fideszt. Ha sikerül, a cement már nem tart, s a győztesek egymással, s nem a polgárokkal fognak foglalkozni. Hiszen már ma is magnetofonnal járnak bizalmas tárgyalásokra.

Gondolja meg tehát mindenki, hogy érdemes-e egy olyan káosz felé haladni, mint amibe az angolok lavírozták magukat.

Surján László

A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke