Válasz Török Gábornak
Török Gábor, miután több mint négy évvel ezelőtt holttá nyilvánította a politikai elemzést, feltámasztotta hamvaiból és interjúkat ad.
2019. október 10. 18:21

Jó hír ez nekünk, elemzőknek, hogy a szakmánk mégis él, sőt a szakma doyenje ismét a fedélzeten van, még ha általában semmiben sem értünk egyet. Így van ez a mostani interjújával is, amelyben több érdekfeszítő megfejtést is olvashatunk az önkormányzati választásokról. Ezekre szeretnék most röviden reagálni, segítve Gábor visszarázódását a szakmába.

A beszélgetés első témája az eltérő közvélemény-kutatási eredmények: míg a Medián szerint mindössze 1, a Nézőpont Intézet szerint 18 százalékpont Tarlós előnye Karácsonyhoz képest. Török szerint „ilyen brutális különbségek nem szoktak lenni a kutatóintézetek számai között”, illetve, „amíg korábban inkább csak az interpretációk különböztek élesen, most már a számok is”.

A helyzet drámaiságát árnyalja, ha visszaemlékezünk a 2018-as országgyűlési választásokat megelőző mérésekre. 2018 márciusában a teljes népesség körében a Medián 29 százalékpontos különbséget mért a két legerősebb versenyző között (Fidesz: 41%, Jobbik: 12%), a Nézőpont is hasonló eredményre jutott, 32 százalékpontos különbséget mérve (Fidesz: 41%, Jobbik: 9%). Ezzel szemben a Publicus mindössze 11 százalékpontos előnyt jósolt a kormánypártoknak (Fidesz: 25%, Jobbik: 14%).  Tehát a felmérések közti eltérés tavaly tavasszal még meg is haladta a mostani különbséget.

Hasonló anomáliákat láthattunk a „választási eredményhez legközelebb eső” mérésekben. 2018 márciusában a biztos pártválasztók körében a Medián és a Nézőpont egyaránt a kormánypártok 37 százalékpontos előnyét mérte a második helyen befutó Jobbikhoz képest, míg a Publicus mindössze 25 százalékpont különbséget állapított meg. A Török által észlelt jelenség tehát nem újdonság a magyar politikában. Ettől persze még érdekes kérdés, amit felvet, hogy kinek a mérése lesz közelebb a végeredményhez.

Ezután következik az interjú számomra izgalmasabb része.

Török fájlalja, hogy a politikai küzdelemben már nem jutnak szerephez a szakpolitikai kérdések: „…az a politikusi működés, amit megszoktunk a kétezres években, akár az első Fidesz-kormány, akár a szocialista kormányok idején, hogy a kormánynak szakpolitikai tervei vannak és viták zajlanak róluk, már nem létezik.” – olvashatjuk az interjúban. A politológus szerint az olyan szakpolitikák, mint az oktatás vagy az egészségügy, nem részei többé a hatalompolitikának.

A kommunikációs küzdelemben az ellenzék valóban nem képes tartalmi állításokat tenni, így nem is tud szakpolitikai kérdéseket feljátszani. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennének napirenden szakpolitikai ügyek, mindössze arról van szó, hogy nem az ellenzék tematizálja azokat. Ebben valószínűleg szerepe van annak a mérhetetlen fantáziátlanságnak és tanácstalanságnak, ami az ellenzéket lassan egy évtizede jellemzi, és aminek következményeként egyetlen értelmes állítást sem tudtak tenni ezeken a területeken. De tegyünk egy kísérletet, és próbáljunk felidézni egy mondatot arról, mit tenne a DK, az MSZP vagy az LMP az oktatással és az egészségüggyel? Fogalmunk sincs. Ezzel szemben a Fidesznek vannak szakpolitikái. Ott van például a családpolitika, nagyon konkrét szakpolitikai irányvonallal és döntésekkel. A legtöbb választópolgár álmából felkeltve is fel tud sorolni egy sor családtámogatási intézkedést, mint például a családi adókedvezmény, a babaváró hitel, a CSOK vagy a nagyszülői gyed. Markáns elemei vannak a kormány gazdaságpolitikájának is: személyi jövedelemadó-csökkentés, nemzeti bankrendszer-építés, közmunkaprogram, államadósság-csökkentés – hogy csak néhány példát említsünk. De a sokszor kárhoztatott oktatás területén is történt néhány dolog az elmúlt években, a pedagógusok közel 60 százalékos béremelésétől kezdve a közoktatás reformján át a szakképzési rendszer megújításáig. Emellett felépült Budapesten egy vadonatúj egyetemi kampusz.

A politológus egyik fő állítása, hogy Orbán Viktorra már nincs is szükség, és igazából az se tűnne fel senkinek, ha a miniszterelnök egy évre szabadságra menne. Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved, és Magyarországra egy elszigetelt, izolált államként tekint, holott soha ennyire nem voltunk beágyazva a világpolitikába, mint most. Ha Török egy kicsit figyelne, észrevehetné, hogy a magyar miniszterelnök már nem csak belpolitikai színtéren mozog, hanem nemzetközi szintű játékossá lépett elő. Ez valahogy elkerüli a politológus figyelmét, erről nem tesz említést.  

Ehhez kapcsolódik Török másik hangsúlyosnak szánt kijelentése, amely szerint a kampányban nincs is valódi vita: „Azért, mert a Fidesz célja ez volt: alkalmatlannak láttatni az ellenfelet, aki szóra sem érdemes – így aztán nem is kell vele szóba állni. A Fidesz persze hosszú ideje így kampányol vezető pozícióból, kerülve minden érintkezést, vitát.”

Nos, vita van. Csak éppen minek vitatkozzon Orbán a brüsszeli elit hazai kifutófiúival, ha vitázhat a főnökeikkel is? A miniszterelnök azokkal a szereplőkkel vitatkozik a nemzetközi színtéren, akik a hazai ellenzéket anyagi és szellemi értelemben irányítják. Az ellenzék most épp a klímaváltozás témáját erőlteti, követve a nemzetközi trendet. Mit számít, hogy a Föld népességének 0,1 százalékát kitevő magyarságnak nagyon kicsi felelőssége és befolyása van a bolygó klímájának alakulására. És jön a gender téma, ha ügyetlenül is. A magyarországi ellenzék engedelmes diákként mondja fel a nemzetközi leckét, ha érdekli a magyar választókat, ha nem.

Az ezredforduló óta kétségtelenül sokat változott a hazai politika. A rendszerváltás után felemelkedett, vagy éppen a hatalmát átmentő és magát szakértőnek maszkírozó elitet maga alá temette a Gyurcsány Ferenc által hátrahagyott káosz, a 2008-as gazdasági válság és az ezek nyomán támadt választói elégedetlenség. Az akkori ballib megmondóemberek jelentős részének szakmai hitelességét és morális talapzatát (már ha egyáltalán volt ilyen) végképp kikezdte, hogy az utolsó pillanatig mentegetni próbálták a részben az ő asszisztálásukkal előállított csődtömeget, amit egyszerűen csak szocialista-szabaddemokrata kormányzásnak hívunk. Az pedig már csak a slusszpoén volt, hogy ezek a kudarcos emberek 2010 után rendszeresen megjósolták az Orbán-rendszer gazdasági, társadalmi összeomlását, amely, mint tudjuk, nem következett be. Sőt.

Azzal ellentétben, amit Török állít, én úgy látom, hogy a magyar politika épp 2010 után kezdett kiemelkedni azokból a meddő és provinciális vitákból, amelyek az ezredfordulót jellemezték, és amelyeket leginkább azok hiányolnak, akik akkoriban voltak befolyásos emberek.

Lánczi Tamás

politológus

mozgasterblog.hu
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
MTI Hírfelhasználó