Karácsony Gergely lovasszobránál
De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
2019. október 12. 02:45

Ismét választások előtt állunk, ami a nagykönyv szerint a demokrácia ünnepe. Az is, hiszen a demos, a demokrácia alkotó eleme végre megszólalhat és véleményt nyilváníthat. Önkormányzati választás lesz, bár ezt a legtöbb európai országban helyhatósági választásoknak nevezik. Helyesen, hiszen itt helyi, lokális ügyekben kell döntenie a mindenható népnek.

Nincs is ezzel baj, nálunk is évtizedek óta működik a rendszer. A kistelepüléseken magától értetődő a helyzet, hiszen itt az emberek ismerik egymást, mindenki tudja, hogy Jóska alkalmas és rátermett, Béla meg egy szélhámos politikai lovag, sőt még azt is tudják, hogy kinek az apja hódolt be a téeszesítéskor a kommunistáknak, vagy ki volt a nagy ellenálló. Szóval itt nagyjából rendjén megy a dolog.

Más a helyzet a tízezernél nagyobb településeken, nem véletlen, hogy a választási rendszer és mechanizmus is némileg más, nem beszélve a százezres és milliós nagyvárosokról. Itt már nincs az az emberi közeg és ismertség, közeli emberi viszony, ami a kis falvakat jellemzi, itt már más szempontok dominálnak.

Például a pártok. Ezzel sem volt különösebb probléma az elmúlt évtizedekben, működött a választási rendszer, mára azonban ez is megváltozott. Az egykori domináns pártok megszűntek, vagy elporladtak (kivétel persze a ma is kormányzó (Fidesz-KDNP), az újabbak pedig botladoznak, néhányukról (LMP, Momentum) még az sem mondható el, hogy pártként viselkednek. Nem beszélve a Jobbikról, amiről egy egyszerű kisvárosi szavazó azt sem tudja, hogy a régi, radikális nemzeti, a Vona-féle néppárti, vagy a mostani, Gyurcsánnyal kollaboráló alakulatról van-e szó.

Valahogy azért összejött, de végül szét is bomlott a nagy ellenzéki összeborulás. Összejött, mert a nagy stratégák figyelmen kívül hagyták az előbb említett európai meghatározást, hogy itt helyhatósági választásokról van szó. Belehajszolták a lihegő politikusokat és pártjaikat, és ezzel a szavazóikat is, hogy leváltjuk a kormányt. Kiengedték a gőzt, hogy minden ellenzéki szavazat Orbán ellen szól.

Ez nem csupán politikai és szakmai tévedés, hanem erkölcsi is.

De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.

De 2019 ősze a főpolgármester-választásban is őrületet hozott. Azt felesleges említeni, hogy színházigazgatóknak általában színészek, vagy színházi szakemberek pályáznak. Főzeneigazgatónak pedig karmesterek. Főépítésznek pedig általában építészek.

De itt más a helyzet. Erre a felelős posztra két, nehezen minősíthető kihívó is van a legcsekélyebb városvezetési ismeret nélkül. Jó, ez csupán őket minősíti.

De itt van egy harmadik, az ellenzék utolsó reménye.

Vajh ki ő és merre van hazája? Nehéz kérdés. Illetve könnyű kérdés.

Állítólag politológus, az SZDSZ-ben nevelkedett a nemzetrontó Magyar Bálint mellett. Aztán jött az LMP, (az SZDSZ is meg az LMP is állítólag az MSZP ellen), de aztán otthagyta, krokettált az Együttel, majd jött a Párbeszéd Magyarországért. Aztán elhagyták a második szót, maradt a Párbeszéd. Ez is bájos, az Együtt mindig egyedül volt, Párbeszéd meg sosem beszélt senkivel, de ez most mindegy.

Aztán felsütött a napfény, fiatal hősünk az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett. Ezt is elvállalta, mindegy hogy korábbi pártjai épp a szocialisták ellen alakultak. Mondom, ez mindegy, legalábbis neki. De beütött a krach, a csúfos vereség. És eltelt egy esztendő, és fiatal hősünk most főpolgármester akar lenni. (Megkérdezhetnénk azért néhány pszichológust,  hogy a pályaválasztás iránt érdeklődve valami éretlen gimnazista azt mondaná, hogy miniszterelnök, vagy főpolgármester, tökmindegy, igencsak csodálkozna.)

Megkérdezhetnénk, de nem kérdezünk meg.

A mostani kampány finisében vagyunk, ne is bántsuk. Hagyjuk, hogy miket mondott, hagyjuk a zuglói polgármesterségét, hagyjuk, hogy fogalma nincs a jogalkotás és a jogalkalmazás különbségéről, hagyjuk rá, hogy zöld Budapestet akar, miközben egy kezdő politológus-hallgató se tudja kisilabizálni, hány fát vágott ki és ültetett a főváros ellenében, hagyjuk a parkolást, hagyjuk az összes ócska zűrzavaros ügyet.

Emlékezzünk egy már elfeledett dologra: tavaly azt mondta, hogy miniszterelnökként hétfőn biciklivel megy be a parlamentbe és már szerdán aláírja az isztambuli egyezményt.

Ez a kijelentés sajnálatos módon több sebből is vérzik. Ha netán a Jóisten ennyire elhagyta volna szép hazámat, és ez az infantilis gimnazista nyert volna, hétfőn még akkor sem lett volna miniszterelnök. Az ügyvezető kormány legalább egy hónapig regnált volna, meg kell várni a hivatalos választási eredményt, az államfő aztán kormányfői megbízatást ad, a kormány megalakul, a parlament elfogadja és leteszi az esküt. És attól kezdve tényleg miniszterelnök. De ez legalább egy hónap. Úgyhogy gimnazistánk hiába biciklizgethetett volna. Arról nem beszélve, hogy a szigorú biztonsági és protokolláris szabályok miatt ez sem olyan egyszerű, hiszen nem az ő döntése.

Az isztambuli egyezményről már ne is szóljunk. Szerdán alá sem írhatta volna, hiába ígérte, arról nem beszélve, hogy ez is egy smafu.

Számos európai ország nem írta alá, mert egy zavaros és sunyi egyezmény. Telve persze jól hangzó és mindenki számára elfogadható és kívánatos lózungokkal, hogy a nők védelme, a nők elleni erőszak elleni fellépés meg egyebek, de aztán a végén ott sunyít a gender óvatos elfogadása a család ellen.

Ezért nem támogatta sok ország, de gimnazista még-nem-miniszterelnökünk már szerdán aláírta volna.

Most, a kampány finisében azt mondta, hogy eljött a mi időnk. Fegyvertársa, GY-né Dobrev Clarissima meg hozzátette, hogy Orbánék meg menjenek a pokolba.

Világos beszéd ez, gyerekek. Ha egy éretlen és gerinctelen hajlongó meg egy ótvaros őskommunista ilyen határozott, akkor azért mi is elgondolkodhatunk.

Mert ha nem tesszük, akkor mi megyünk a pokolba.

(szék)
  • Karácsony Kommün
    Hát igen, nagy pártokhoz, vagy egy fővároshoz azért komoly vezetők is kellenek, kellenének. S ha nincsenek, jön a szakadék.
  • A populista, akit Brüsszel szeret
    Brüsszel irtózik a populizmustól. A demokratákat sorra címkézi a populista jelzővel. De az infantilis populizmust, amelyet Brüsszel bábjai gyakorolnak, kedveli.
MTI Hírfelhasználó