Ha laza f*szi vagy, megnyerted a fiatalokat!
Bízzunk-e abban, hogy a jóízlés győzedelmeskedik majd? Nem javaslom. Ugyanis a kormánygyűlölők már most tapsolnak a lábvízben állva, szotyolázva.
2019. október 23. 10:41

Tordai, Jakab, de már Gyurcsány is felismert egy újfajta korszellemet, és egyelőre bejönni látszik nekik, hogy az élére álltak. Vajon megengedhető-e 2019-ben leírni a címben szereplő kifejezést? Határeset, de talán már igen. Azért határeset, mert a média sok más funkciója és missziója mellett mintát is kéne nyújtson. Meg is tesszük, ahol csak lehet. PC-skedünk, modoroskodunk, szóvirágokkal írjuk körbe a súlyosabb állítások jelzőit, igyekszünk megfelelni, de megváltozott a világ.

Mindeközben egy másik, mintaként küldetést teljesítő hivatás egyik tagja „A Lónak a fa***t” táblát emelget az Országházban, megtestesítve ugyan a köznyelvet, de aláásva egyúttal a parlament tekintélyét (már ami abból megmaradt miattuk 2019-re). Na, és itt kezdtem el gondolkozni. Beszélek-e magam is így a barátaimmal? „Mi az, hogy?! Nagyon is!” A parlamenti padsorok közé való? Nem. A médiába való? Ízléssel igen, de amúgy általában nem. Azonban, ha a politikusi szakma alulról verdesi azt a listát, mely lista a szakmák bizalmi indexét hivatott rangsorolni, és melynek tetején jellemzően a tűzoltó és az orvos, alján pedig az ügyvéd és a politikus áll, akkor ehhez a verbalitáshoz fognak nyúlni, ugyanis nincs semmi vesztenivalója egy ellenzéki politikusnak. És akkor megállapíthatjuk, hogy ma már esély sincsen permanens teljesítménnyel, szisztematikus munkával, néha hibákkal rendelkező, de alapvetően jobbító szándékú országépítéssel egy kormánypárti politikusnak maga mellé állítani a fiatalokat, illetve azok egy nem lebecsülendő hányadát.

Felnőtt a rendszerváltás után születettek első generációja. Nem néznek tv-t, nem olvasnak print lapokat, nem hallgatnak rádiót. Már a zene miatt sem, mert lemezeket se vesznek, már le sem töltenek, hanem online platformokon tanyáznak. Az elsődleges és szinte egyetlen hírfogyasztási csatorna az okoseszközükön van, azaz telefonon, tableten, sőt már a karórájukon fut végig az ingerküszöbüket elérő hírek sora, melyeket válogatás nélkül zabálnak, mindegy, hogy valódi vagy fake news-e az a news. Forráskritikát várunk el a médiafogyasztóktól? Ugyan! Remélem, nem lóg bilibe a kezünk!

A mai húszas-harmincasok ugyanolyan rezgéssel fogadnak be egy aranyos állatos videót, egy kihagyott tizenegyest, egy ismeretterjesztő anyagot a nutella pálmaolaj-tartalmáról, mint egy bármilyen előjelű politikai performanszot. Eddig azt sejtettük, hogy utóbbi nem hatja meg őket annyira, hogy abból kifolyólag rögtön urnához is vonulnak, de tévedtünk. Woody Allen ’77- es klasszikusában, minden idők egyik legjobb filmjében, az Annie Hallban cinizmussal emeli jelenetbe a sekélyességet. És ez a sekélyesség a modernkori ember sajátja. Velünk van generációk óta, és egy relatív jólét még inkább felerősíti sokakban, köztük sok fiatalban a nemtörődöm sekélyesség hitvány érzését.

Szokták mondani, hogy választásokat nem a hithű vagy éppen a proteszt szavazók, hanem a bizonytalanok döntik el. A bizonytalanok népes táborát pedig elkezdte gyarapítani a fenti fiatalok tábora, azaz a „tökmindegy”-esek, a „nem érdekel”-esek, a „majd lesz valahogy”- osok és a „pont leszarom”-osok. Őket hogyan lehet megszólítani? Megoszlanak a vélemények, de a következők kombinációjával leginkább: humorral, önkritikával, botránnyal, fetrengéssel, nagypofájúsággal, vagabundsággal, ájtatossággal, következetlenséggel, szemtelenséggel, illetve trágársággal.

Mondhatjuk, derék Hadházy Ákos ezekből nem sajátított el sokat, de az ájtatosság és a fetrengés mellett most ő is begyurcsányosodott, és „lóf***ozással” megtrollkodta a miniszterelnököt és a parlament ülését.

Bízzunk-e abban, hogy a jóízlés győzedelmeskedik majd? Nem javaslom. Ugyanis a kormánygyűlölők már most tapsolnak a lábvízben állva, szotyolázva. A fiatalok apolitikus rétege pedig bátor, laza, menő csávónak tartja azokat, akik pofátlanok, akik patkányoznak, akik kistérségi Daniel Craigként (Varju László), deszantosként fetrengenek portásmodorban, akik az arcába állnak a főpolgármesternek, csak azért, mert… mert csak. Mert a mindenkori kormányban látja a mindenkori politikust, és a mindenkori ellenzékben látja a saját sekélyes és sivár énjét. Épp csak azt nem gondolja át, hogy minden ilyen performansz azt jelöli meg célként, hogy valaki idegileg kiboruljon, hogy csattanjon el az első pofon, hogy jöjjön ki végre egy kormánypárti politikusból az ösztönlény.

A Böszme egyre gyakrabban mutatkozik a borgőzön kívül fiatalok gyűrűjében is, demonstrálva hihetetlen lazaságát, ami védjegye volt politikusként, miniszterelnökként, illetve portéműsorokban is, otthonába engedve tv-stábot, vagy éppen Friderikusz beköltözős műsorában vendégként ripacs módon adomázva a hivatásáról és az istenadta népről.

Tordai és Jakab a partizán, mindenre elszánt bozótharcos felkelők, Fegyőr a még mindig készülő Jedi-lovag, Fletó meg a bölcs Yoda mester, aki maga köré gyűjti a fiatalokat. Alakul a Star Wars-univerzum, csak éppen most hiteti el magáról a sötét (tényleg sötét) oldal, hogy ők a jó ügyért küzdő, tiszta lelkű felkelők. Mi, akik láttuk a Csillagok háborúja összes részét, nem vagyunk megetethetőek ezzel a trükkel. De sok fiatal igen. Nekik nem létezik őszödi beszéd. Nekik netadó, No-limpia és unalmas, nyakkendős parlament létezik.

Őket igyekszik bekebelezni a „laza f*szik társasága”, mert ők nem akarnak és nem is fognak érteni a nyakkendős beszélgetős műsorok üzenetéből, akkor sem, ha értelmiségiek. Őhozzájuk is kéne szólnunk a jövőben.

Lentulai Krisztián

A szerző a Karc FM főszerkesztő-helyettese

Magyar Nemzet
  • Karácsony Kommün
    Hát igen, nagy pártokhoz, vagy egy fővároshoz azért komoly vezetők is kellenek, kellenének. S ha nincsenek, jön a szakadék.
  • A populista, akit Brüsszel szeret
    Brüsszel irtózik a populizmustól. A demokratákat sorra címkézi a populista jelzővel. De az infantilis populizmust, amelyet Brüsszel bábjai gyakorolnak, kedveli.
MTI Hírfelhasználó