Regélő évszámok a sírkereszteken
A hétköznapok szintjén megszoktuk, hogy az emberi életet időben kiterjedő, ám véges szakaszként fogjuk fel. Hiszen ezt jelzi a sírkereszten nyugvó két évszám, a születés és az elhalálozás dátuma is.
2019. október 30. 21:08

Fölöttébb különös lény az ember. Mégpedig részben azért, mert bármennyire törekszik is arra, hogy az átláthatóság, a racionalitás határozza meg az életét, a legfőbb pontokon mégis misztériumok szegélyezik azt. S e misztériumok közül is kiemelkedik kettő, a születés és a halál, az élet kezdő- és végpontja. A születésünkről egyet s mást megtudhatunk mások elbeszélése alapján, saját halálunk kapcsán azonban még erre sem nyílik lehetőség. Életünk elejére és végére nincs rálátásunk, mindkettő az ismeretlenség és a sejtések homályába vész.

E napokban elhunyt embertársainkra, halottainkra emlékezünk. Ilyenkor, rövid időre kizökkenve a mindennapi élet kerékvágásából, végigfut bennünk a gondolat, vajon mi köt minket, élő embereket elhunyt embertársainkhoz, szeretteinkhez. Pusztán csak az elidőző, tisztelet- és szeretetteljes emlékezés az, ami kapocs közöttünk? Vagy mélyebb a kötődés? E kérdésekre keresem most a választ.

A múlt század fontos filozófiai felismeréseinek egyike, hogy az emberről nem beszélhetünk úgy, mint a mindenség bármely más szerves vagy szervetlen, élő vagy élettelen dolgáról. A hajdani görögök, némi túlzással, még úgy tekintettek az emberre, akár a kozmosz bármely más dolgára, aki abban mégis kitűnik, elkülönül, hogy ott működik benne valami, aminek ők a logosz, az ész elnevezést adták.

A keresztény felfogás alapvető újítása viszont az, hogy az embert testből, lélekből és szellemből álló, ám mégis egységes személynek tekinti. A modern felfogások ez utóbbi gondolatot viszik tovább az imént említett irányba.

Annak, hogy az embert ne pusztán dologként fogjuk fel, egyik legfőbb eszköze az értelem. Az ember talán legcsodálatosabb képessége az, hogy értelemteremtő, értelemhordozó, ám értelmet egyúttal megvonni is képes lény. Az értelem, általánosan szólva, a világra, a dolgokra vetett fény. Nélküle sötétség uralkodna a Földön, még akkor is, ha az napfényben fürödne.

A szeretet mellett az értelem az egyik leghatalmasabb összekapcsoló erő; ez köti össze az embert a többivel, a dolgokkal, a mindenséggel. S az értelem fogja össze egyetlen eleven organizmussá az egész emberiséget, élőket és holtakat egyaránt. Ezért is fontos a holtakhoz fűződő viszony.

A hétköznapok szintjén megszoktuk, hogy az emberi életet időben kiterjedő, ám véges szakaszként fogjuk fel. Hiszen ezt jelzi a sírkereszten nyugvó két évszám, a születés és az elhalálozás dátuma is.

Az emberi élet azonban nem szorítható teljes egészében a fizikai idő korlátai közé. S épp az értelem az, amely kiemeli e korlátok közül. Az emberi élet véges, ámde értelme túlnyúlik rajta, mondhatni, új életre kél, amíg csak világ a világ. Nézzük meg mindezt közelebbről.

Ha egy embertől végső búcsút veszünk, legyen szó akár a legközelebbi szerettünkről, akár valamely távoli, ismeretlen hírességről, gyakran feltesszük magunknak a kérdést, vajon értelmes életet élt-e. Ekkor a már lezárt életfolyamra gondolunk, mérleget ennek alapján vonunk, jogosan. Az életértelem azonban túlmutat e szűk határokon.

Példának okáért I. (Szent) István királyunk fizikai élete már réges-régen lezárult, ám életének értelme azóta is formálódik, folytonosan alakul, mégpedig annak függvényében, hogy a magyar nép az eltelt századok során mennyire maradt hű a Szent István-i örökséghez vagy mennyire távolodott el tőle. E kettős mozgást nevezzük az ő élete vonatkozásában értelembeteljesítésnek vagy értelemmegvonásnak. Szent királyunk életéhez, halálához tehát nem csupán a kegyeletteljes emlékezés aktusában kapcsolódunk, hanem egész életgyakorlatunkkal.

De ugyanez vonatkoztatható egy ma már teljesen ismeretlen, névtelen középkori jobbágyra is. Lehet, hogy életét a félállati körülmények, az elnyomás és a véres háborúk ­miatt legnagyobbrészt a teljes értelmetlenség töltötte ki.

Ám ha a mai ember azon fáradozik, hogy igazságosabb, értékeit gondozó, tisztelő, emberhez méltó világot alakítson ki maga körül, akkor az ő reménytelenül küzdelmes, nyomorúságos életébe utólag is képes értelmet belevinni. Hogy az illető nem élt hiába. Mondhatnánk azt is, mi, élők ezzel tartozunk neki és valamennyi sors verte szerencsétlennek.

A múlt század történelme tele van olyan emberek tízmillióinak életével, akiknek nem adatott meg, hogy érezhessék, haláluk egy értelembeteljesítő élet záróaktusa, mert nyomorultul – sokszor gyermekfejjel – pusztultak el a lágerekben, a gulágon, atom- vagy napalmtámadásban. A közvetlen életfolyamat szintjén nehéz itt bármiféle értelembeteljesülésről beszélni.

De ha a mai ember azon munkálkodik, hogy igazabb, emberségesebb világot teremtsen, akkor az ő életüknek is valamilyen értelmet adhat utólag. Hisz nélkülük nem lennénk mi sem. Ha pedig elmulasztja ezt, ha lehetőségeit eltékozolja, akkor az utólagos értelemadást nem csupán az ő életüktől vonja meg, hanem azok teremtményeit is kiüresíti, akiknek egykor megadatott az értelemmel telített élet.

S mindennek megvan a maga személyes vetülete is. Amikor világra jöttünk, szüleinkben minden bizonnyal ott munkált a vágy, hogy többre vigyük náluk, hogy életünk gazdagabb és értelmesebb legyen annál, mint amilyenben nekik volt részük. Hozzájuk is hűtlenné válunk, ha életünket léha, nemtörődöm módon tékozoljuk el, különösképp akkor, amikor ők már csendes holtak; és e hűtlenség beárnyékolhatja az emlékezés mégoly fényes márványkövét is.

E napokban halottaink mellett emlékezünk azokra a hősökre is, akik életüket adták az ’­56-os forradalom és szabadságharc győzelméért. Áldozatos halálukat évtizedeken át a teljes értelemmegvonás övezte, hiszen jeltelen sírokban földelték el őket, hírüket bemocskolták, róluk nem csupán beszélni, hanem megemlékezni is tilos volt.

Egy ideig úgy tűnt, hogy nem volt értelme annak, amiért életüket adták. Az, hogy mára ismertté váltak, nevüket tisztelet és megbecsülés övezi, nemcsak az utólagos értelemadás szép példája, hanem egyúttal rávilágít arra is, hogy az egyik legfontosabb értelemadó horizont a haza.

S ugyanez a helyzet mindazok esetében, akik a korábbi évszázadok során áldozták életüket a hazáért, a nemzetért. Utólagos kegyeletsértést követnénk el ellenük, ha most, az úgynevezett globalizáció korában, a nemzeti szuverenitást sutba dobva idegen erők kezére játszanánk át a hazát, amelynek fennmaradásáért ők – híres emberek és névtelenek – egykoron a vérüket hullatták.

Merthogy „szolgaföldben nem nyughattak”. De mi sem. Mindez arra világít rá, hogy az elhunytakra vonatkozó értelemadás aktusa az élők egyik legfontosabb kiváltsága. Ezt megszerezni és gyakorolni nehéz, elveszíteni viszont annál könnyebb; s ennek mindnyájunkat felelősséggel kell eltöltenie.

Csejtei Dezső

A szerző filozófiatörténész, egyetemi tanár

Magyar Nemzet
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Polgármestert és jövőt választanak Győrben
    – A kabinethez hatékonyan tudom közvetíteni Győr érdekeit, hiszen mások mellett a pénzügyminiszterrel és a belügyminiszterrel is egyeztettem az újfajta gazdasági kihívások és a közbiztonság kérdéseiről, de legfőképp a megoldások lehetőségeiről – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje. Dézsi Csaba András jelezte, ha a ő nyeri meg a választást, akkor a közgyűlésben meglesz a többsége ahhoz, hogy végrehajtsa városépítő programját.
  • Egy vezérlő elvünk van, hogy helyreálljon a normalitás
    Sajnos az Európai Néppártban sokan vannak, akik liberálisabbak akarnak lenni a liberálisoknál is, a néppárt eltolódott balliberális és a bevándorláspárti irányba. A Fidesz azonban keresztény-konzervatív párt marad, nekünk nem a fejléc, nem a házszám a fontos, hanem az értékalapú azonosság és a magyar emberek érdeke – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Varga Judit igazságügyi miniszter.
  • Szúrja a szemét a székely kapu Újpest balos többségének
    Hetek óta egy székely kapu borzolja a kedélyeket Újpesten. A székely kaput Újpest testvértelepülése, Csíkszentgyörgy adományozta a kerületnek, amelynek az előző, fideszes többségű vezetése már megtalálta és ki is jelölte méltó helyét.
MTI Hírfelhasználó