I. Hangzatos „üdvözlés”..!
KDNP: a 3. Magyar Nemzeti Imareggeli margójára MSZP: napi gondok, bajok DK: újabb koncepciós per, ezúttal Varju László képviselő ellen Párbeszéd: aktuális ügyekről
2019. november 6. 17:27

Klasszikus műfaj a napirend előtti felszólalás, sportnyelven szólva bemelegítés az érdemi munkára. A Házszabály szerint csak országos ügyekben szabadna, illene napirend előtt szólni, de ki mondja meg, mi számít annak, s mi nem, - elvégre mérlegelni csak az elhangzása után lehet. A mondandók azonban előre elhatározottak, pártállástól függően szidalmazók, elmarasztalók avagy elégedettséget, büszkeséget kifejezők.

Nem volt meglepetés, hogy a napirend előtti szónoklók ugyanazt e héten is egészen másként látták, másként értékelték.- Kellemes tallózást! 

 

A 3. Magyar Nemzeti Imareggeli margójára

VEJKEY IMRE, (KDNP): - Képviselőtársaim! Először a csendé legyen a szó! Tisztelet, ima és fejhajtás az 1956-os szabadságharcunk hőseinek. (Pillanatnyi szünet.) Köszönöm, hogy emlékeztünk rájuk, és imádkoztunk értük!  

- Hölgyeim és Uraim! Most engedjék meg, hogy beszámoljak önöknek a harmadik magyar nemzeti imareggeliről, melyet a 2019. október 24-26. közötti három napon rendeztünk meg. Teleki László társelnökömmel és Balog Zoltán alapító miniszter úrral közösen küldött meghívásunkat sokan elfogadták, 26 országból közel 200-an jöttek el kongresszusi emberek, szenátorok, egyes országok nemzeti imareggelijének a vezetői, a világ működésére ráhatással bíró emberek, mert úgy gondolták, hogy együtt kell munkálkodnunk az Úr dicsőségére. Vagyis eljöttek a világ minden tájáról, hogy ugyanabból a szőlőtőkéből, Jézus Krisztusból táplálkozzunk, és az ő dicsőségére gyümölcsöt teremjünk! Itt volt körünkben Wes Anderson Washingtonból, az amerikai imareggelik vezetője, elnöki főtanácsadó; Robert Ilatov Jeruzsálemből, a knesszet volt tagja, miniszterelnöki főtanácsadó; Rudolf Decker Németországból, a CDU-CSU doyenje, volt képviselő, a német parlamenti imacsoport alapítója és örökös tiszteletbeli vezetője; Timo Soini Finnország volt miniszterelnök-helyettese és volt külügyminisztere; Michael Leary Londonból, a Christian Embassy igazgatója, Leo van Dösburg Brüsszelből, az Európai Keresztény Politikai Mozgalom igazgatója; Gudrun Kugler asszony Bécsből, parlamenti képviselő, a családok pártfogója, az imareggeli osztrák főszervezője; Kyoichi Tanaka úr, a japán császár delegáltja, a japán nemzeti imareggeli vezetője. De, hölgyeim és uraim, mindezen magasrangú vendégek ellenére a legfontosabb vendégünk mégis a „Világ Királya” volt.

- Hölgyeim és Uraim! A harmadik magyar nemzeti imareggeli központi témája a teremtett világ védelme, az emberiség védelme és ezáltal a család volt. Vagyis nem kevesebbre vállalkoztunk, mint arra, hogy a lélek által Isten művének a megóvására hívjuk fel a világ figyelmét! Rávilágítottunk arra, hogy a nyereségvágy, a mohóság és a szeretetlenség pusztítja a teremtett világot, pusztítja az emberi kapcsolatokat és a családokat. Rávilágítottunk arra is, hogy a modern technikai világ növekvő lelketlensége nemcsak az egyén személytelenségére, hanem a létezés alapjának a megkérdőjelezésére is tör. A nagyvilágban a gazdaság és a politika egyre kevésbé áll az élet szolgálatában, és egyre kevésbé áll a társadalom alapsejtje, a család szolgálatában. A halál kultúrája dívik, már nem a közjó, nem a nemzedékeken átívelő igazság számít, hanem a valóság helyett csak a hamis és manipulált virtuális valóság. Az emberiség legfőbb problémája az, hogy eltávolodott Istentől! A legnagyobb gondjaink nem fizikai, hanem spirituális, vagyis lelki és szellemi természetűek. Az egész teremtett világ azért szenved, mert az emberek nem Isten képmását tükrözik vissza. Mit látunk mi a másik emberben, akár itt, az alsóházi ülésteremben is? Csak a pénzt és a hatalmat? Vagy csak az ezek megszerzésére való törekvést? Vagy esetleg látjuk a másik istenarcúságát is?

- Hölgyeim és Uraim! A gyűlölet rossz tanácsadó. A kapott szabadsággal és talentumokkal élnünk és nem visszaélnünk kell. Fel kell ismernünk emberi hatalmunk korlátait, alázatosabbnak kell lennünk, hogy egy egységes és egészséges bolygót tudjunk hagyni gyermekeinkre és unokáinkra. Ne feledjék: az emberiség többre hivatott annál, mint amit ma magunk körül látunk!

- Hölgyeim és Uraim! Végül engedjék meg, hogy a rendezvény záróimáját megosszam önökkel. Urunk, szembesítettél bennünket a természet pusztulásával. Szembesítettél azzal is, hogy az ember és ember közötti kapcsolatok és a családok miképpen pusztulnak, és azt mondod, alig van már lejjebb. De azt is mondod, hogy soha nincs késő, mert az elveszett értékeink visszaszerzése nem lehetetlen, csak a te utadra kell visszatalálnunk. Keressétek Istent, és szívetek újraéled! (Taps a kormánypártok soraiban.)

***

RÉTVÁRI BENCE, (Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára): - Képviselő Úr! Sokan Magyarországon is, akik követik a parlament munkáját, talán joggal vetik fel, hogy miért nem látnak több olyan ügyet, amelyben minden választott képviselő egyet tud érteni. És ez nemcsak Magyarországon felvetett jogos választói igény, hanem a világ számtalan országában ez megfogalmazódik. Kellenek olyan értékek   ez az emberek elvárása szinte minden országban  , amelyek a politikai megosztottságon felül állnak, amelyek egyesíteni tudnak embereket, még akkor is, ha különböző pártállásúak, és a hétköznapjaikban a vita az élet természetes része. A kereszténység lehet egy ilyen érték mindnyájunk számára, amely összeköthet bárkit, bármilyen pártállású is. Az imareggelik talán kevésbé ismertek Magyarországon, pedig nagyon hosszú történetre nyúlnak vissza. Amerikából indult ez a kezdeményezés, hiszen Eisenhower amerikai elnök is azt látta, hogy a republikánusok és a demokraták között nagyon megromlott a viszony, és kellett valamit keresni, ami a két szemben álló politikai pólus között hidat képezhet, és ekkor Douglas Coe-val, az imareggelik alapítójával közösen létrehozták az azóta is működő kongresszusi imareggeliket. Sőt, ezek nemzetközi szintet is elértek, és ekkor jött létre a nemzeti imareggeli, a National Prayer Breakfast.  

- Először 1953-ban volt nemzeti imareggeli. Február első csütörtökén tartják ezt az Egyesült Államokban, és azóta minden amerikai elnök ezen részt vesz. Ezen a közös keresztény imádságon ott volt Trump elnök, de elődje Obama is, elődje George Bush, ifjabb Bush is, Bill Clinton is, és minden elnök részt vett ezeken az imareggeliken. Most már több ezer vendég jelenlétében zajlanak az Egyesült Államokban, 65 esztendő alatt sok-sok ezer ember megfordult ezeken. Bár különböző országokból érkeznek, különböző pártállásúak, lehet, hogy a saját országaikban egymással szemben álló pártokat képviselnek, de itt, az imareggelin mégis közösen imádkoznak, közösen fohászkodnak a békéért, a szegények megsegítéséért, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért. Büszkék lehetünk arra, hogy magyar politikusok most már rendre meghívást kapnak ezekre az amerikai imareggelikre.

- Ahogy Amerikában is egy republikánus és egy demokrata politikus a társelnöke az imareggelinek, Magyarországon is így volt: Vejkey Imre kormánypárti és Teleki László ellenzéki képviselő volt az, aki társelnökként elindította az imareggelit, Balog Zoltán volt miniszter, országgyűlési képviselő pedig alapítóként viselte gondját, és vitte előre az első magyar nemzeti imareggelit. Tavaly már 16 országból közel 200 hazai és külföldi vendég vett ezen részt, sőt arra a ritka diplomáciai alkalomra is sor került   köszönhetően Vejkey elnök úr közbenjárásának is  , hogy az amerikai kongresszus elnöke külön levélben köszöntötte az imareggelit. Erre ritkán kerül sor, mondjuk akkor, amikor Carter elnök ilyen köszöntőt küldött a Szent Korona 1978-as, Magyarországra visszaszállítása kapcsán. Itt volt tavaly Beata Szydło volt lengyel miniszterelnök,Brownback rendkívüli elnöki meghatalmazott és nagykövet, továbbá Pete Marocco amerikai külügyminiszter-helyettes. A magyar nemzeti imareggeli hat éve működik. Mindez itt és más országban is arra hívja fel a figyelmet, hogy a hit nem lehet csupán magánügy. A kereszténység nem szorítható ki a közélet, a jog és a politika bástyáin kívülre! Mi 40 évig olyan időszakot éltünk meg, amikor nemcsak hogy a jog, hanem a hétköznapi élet falain kívülre is akarták szorítani a hitet. Ennek az időszaknak még egy nehéz öröksége, hogy nehezen tudunk a hitről a közösségi tereinkben, akár politikai vagy közéleti mezőkben beszélni. De ez az imareggeli, Amerikában és a világ minden országában, arra hívja föl a figyelmet, hogy igenis a keresztény hit megvallásának és kifejezésének helye van a politika világán belül is; a parlamenti viták során is, olyan alkalmakkor, amikor közös pontot keresünk képviselők és képviselők között, ez megtörténhet.Így van ez 1981 óta Ausztriában a Gebetsfrühstück szervezésében, így van Kanadában minden évben a National Prayer Breakfasten, így van Nagy-Britanniában a National Parliamentary Prayer Breakfasten, ahol 700 parlamenti képviselő fordult már meg, és számtalan más, nemcsak európai, hanem afrikai országban is. Azt hiszem, hogy sokak számára felemelő és egyedi élmény volt az is, amikor tavaly a Parlament Felsőházi üléstermében több tucat országból érkező több száz ember imádkozta el az Úr imáját, és így próbált valamit tenni egy boldogabb és békésebb világért. Köszönjük minden szervezőnek, köszönjük minden résztvevőnek, hogy ezt komolyan gondolta, komolyan vette, és hozzátett valamit egy jobb világért! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Napi gondok, bajok

TÓTH BERTALAN, (MSZP): - Képviselőtársaim! 63 évvel ezelőtt, november 4-én kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése, Magyarország megszállása, amelyet követően sok száz szabadságszerető embert kivégeztek, tízezrek kerültek börtönbe, és a forradalom során több ezren adták az életüket a szabadságért. Nemzeti gyásznappal emlékezünk erre az eseményre, de a mai napot nézve, a mai aktualitást nézve valóban nemzeti gyásznap van! Sajnos ma odáig jutottunk, hogy a mai elnyomó hatalom, Orbán rendszere ugyanazt teszi, amire 63 éve nemet mondtak a magyarok. Üldözi a vélemény szabadságát, kontrollálja a sajtót, megsérti a jogegyenlőséget, tiporja a jogbiztonságot, tagadja a szolidaritást! Az elnyomás eszközei finomodtak és modernebbek lettek, de a lényeg ugyanaz: az ellenfelek megfélemlítése, gyalázása, morális megsemmisítése, félelem-, gyűlöletkeltés, bűnbakképzés és manipuláció, korrupció minden mennyiségben!

- Képviselőtársaim! Láthatjuk, hogy sem Áder, sem Orbán nem értette meg október 13-a üzenetét. Nem értették meg hogy elég volt a fideszes kiskirályok hatalmi tobzódásából, elég volt a korrupcióból, elég volt az ostoba, hazug propagandából! Ha ugyanis megértették volna az üzenetet, Áder János kezdeményezésére ma, egy újabb november 4-én nem kellene dönteni két, a magyar demokrácia aláásásában tevékenyen szerepet vállaló fideszes káderről, Poltról és Handóról. Ők azok, akik az elnyomó rendszer hű katonáiként tevékenyen részt vettek a jogállam lebontásában és a demokrácia leépítésében! Máshol ezért büntetés, de Orbán rendszerében új megbízatás vagy alkotmánybírói kinevezés jár.

- Képviselőtársaim! Mi valljuk, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere nem hülyeség, hanem olyan a demokráciának, mint a levegő az embernek. Ha nincs, ha nem működik, megszűnik, meghal! Ha pedig a demokráciában nem működik a hatalmi ágak szétválasztásának rendszere, felszámolják a fékek és ellensúlyok rendszerét, ott egyeduralom, önkényuralom jön létre, megszűnik a demokrácia! Éppen ezért arcpirítónak tartjuk, hogy olyan ember kerülhet újra a vádhatóság élére, aki nem független az állampárttól. Polt Péterrel az élen az ügyészi felső vezetés és néhány bizalmasa ugyanis az elnyomó fideszes hatalomnak nem is kiszolgálója, hanem legfontosabb pillére! A rendszer alapvető működésének jellemzője az, hogy a maffiamódszerekkel folytatott állami korrupciót az ügyészség elősegíti azzal, hogy nem tesz semmit. Polt Péter bűnpártoló, ezért nem is fogjuk támogatni sem őt, sem Handó Tünde kinevezését.

- Képviselőtársaim! Valóban nemzeti gyásznap, a szabadság és a demokrácia gyásznapja a mai, hiszen nemrég járt Magyarországon Putyin orosz elnök, és érkezik Erdoğan török elnök, a miniszterelnök meghívására! 1956 novemberében a nyugati világ szemet hunyt Magyarország megszállása felett. És ma a miniszterelnökünk nemhogy szemet huny, hanem kifejezetten támogat egy olyan katonai akciót, amely egy, a szabadságát féltő, szerető nép elnyomásáról, ártatlan tagjai irtásáról, megöléséről szól. Ugyanis megint van a világban egy olyan hatalmi egyezség, amely szemet huny e felett. Nem beszélek másról, mint hogy a magyar miniszterelnök szembe köpi az 1956-ös hősöket azzal, hogy kifejezetten támogat egy ilyen beavatkozást. Itt a Parlament épületében mondta el: mi azzal a probléma, hogy Szíriába szíreket telepítenek be? Akkor azzal sem volt probléma, amikor svábokat telepítettek ki, és magyarokat telepítettek Magyarországra? Az sem volt probléma?

- Képviselőtársaim! Ez a szabadság gyásza, ez az, amivel szembe köpi a forradalom emlékét, azzal, hogy egy agresszort támogat, és ez ellen kell tiltakoznunk! Október 13-a üzenet kellett volna hogy legyen, hogy megértsék a magyar emberek szavát! (Taps az MSZP soraiból.)

***

RÉTVÁRI BENCE, (Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára): - Frakcióvezető Úr! Nem tud kilépni a saját gondolkodási gyűrűjéből a Magyar Szocialista Párt, évtizedek nem voltak erre elegendők… 2010 óta nincs olyan fél év, hogy önök ne temetnék el a magyar sajtószabadságot…(Gréczy Zsolt: Már el van temetve!)…miközben a hírportálok az önök vitorlájába fújják a szelet. Az RTL Klub híradója szintén az önök javára szerkeszt híreket. Az ATV szintén nem vádolható kormánypárti elfogultsággal. És ezután ön feláll itt a parlamentben, azt mondja, hogy Magyarországon nincsen sajtószabadság, és az ellenzéknek nincsenek lehetőségei, - csak a legolvasottabb hírportál, a legnézettebb tévéhíradó és a legnézettebb hírcsatorna!

- Képviselő Úr! Ha ekkora lenne a jogbizonytalanság Magyarországon, mint amiről ön itt a bevezetőjében beszélt, akkor mégis miért jönne ennyi befektető Magyarországra? Miért bővülne ennyire a gazdaság? Miért épülne ennyi lakás, ha az emberek nem éreznék, a magyar cégek és külföldi cégek nem éreznék egyaránt, hogy igen, Magyarországon lehet tervezni? Pont most van kiszámíthatóság, nem mint az önök idejében, 2010 előtt, amikor hónapról hónapra Gyurcsány Ferenc újabb 10 pontokat, meg 50 pontokat, meg 40 pontokat hirdetett, amiben egy közös volt: egyiket sem tartotta be!

- Képviselő Úr!A leghatározottabban visszautasítom azt is, hogy ön azt mondja, hogy a szolidaritás ne lenne jellemző a mostani kormányzatra. Hála Istennek, Magyarországon a társadalmi kirekesztődésben és nélkülözésben lévő embereknek a száma olyan alacsony szintet ért el az önök által közkedvelt OECD kimutatásai szerint is, amire legalább egy évtizede nem volt példa. Milliós nagyságrendben tudtak emberek a létbizonytalanságból végre a biztosabb, kiszámítható, középosztályi életformába előrelépni, és ez e kormány adópolitikájának és gazdaságpolitikájának köszönhető. Az önök segélyekre épülő országával szemben mi 800 ezer ember számára tudtuk megteremteni a lehetőséget, hogy munkát tudjanak vállalni.

- Képviselő Úr! Ön teljes mértékben félreértelmezte a választók üzenetét: azzal a felhatalmazással beszél itt, az mintha az önök pártja többséget szerzett volna önkormányzati választásokon holott a ciklus félidejéhez közelegve a választók jóval több mint 50 százaléka a különböző önkormányzati listákon és polgármester-választásokon a kormányt biztosította a bizalmáról. Kevés kormánypárt, kormánypárti szövetség mondhatja el magáról, hogy a ciklus felénél is ilyen mértékű támogatása van. Ön teljes mértékben félreértelmezte a választók üzenetét: egy nem létező magaslatról beszél úgy, mintha az első helyen lenne. Amikor önök vesztettek az önkormányzati választáson, akkor illegitimnek mondták az önkormányzati választási törvényt, most, hogy pár helyen sikerült visszaszerezniük olyan pozíciót, amelyeket még 2006-ban is nagyjából birtokoltak, most hirtelen legitim lett az önkormányzati választási törvény.

- Képviselő Úr! Amit pedig a legfőbbügyész-jelöltről mondott, teljes mértékben szintén visszautasítjuk.Göncz Árpád volt az első köztársasági elnök, aki őt először legfőbb ügyésznek javasolta. Esetleg ön Göncz Árpáddal sem értett egyet ebben a döntésében így utólag? Az ő emlékét sem tiszteli képviselő úr? Azért támadják önök politikai érvekkel, mert semmifajta szakmai érvvel nem tudják támadni, hiszen kevesebb, mint a felére csökkent 2010 óta a bűncselekmények száma?! Bármilyen európai uniós kimutatást néz, abban egyértelműen az látható, hogy a magyar büntetőhatóság működése sokkal hatékonyabb, beleértve azt is, hogy az OLAF által kezdeményezett ügyekben sokkal magasabb 45 százalékos a vádemelési arány, mint az uniós átlag, amely 36 százalék. Ezeket persze önök nem mondják, csak politikai támadást intéznek ellene! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Újabb koncepciós per, ezúttal Varju László képviselő ellen

GRÉCZY ZSOLT, (DK): - Tisztelt Ház! Áder János a múlt héten ismét legfőbb ügyésznek jelölte Polt Pétert. Megfelelőbbet, úgy értem, a Fidesz számára megfelelőbbet aligha választhatott volna, talán csak Visinszkijt, Sztálin főügyészét, de ő már nem él. Polt úr nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől! Ez az ügyészség az elmúlt kilenc év során százával tussolta el azokat a koncepciós ügyeket, amelyekben félő volt, hogy a vizsgálat kormánypárti politikusok érintettségét is feltárhatja. Nem látott bűncselekményre utaló jelet a trafikmutyiban, a belvárosi önkormányzati ingatlanmutyiban, a letelepedési kötvényekben, a Quaestor Matolcsy jóváhagyta fiktív kötvénykibocsátásában, 260 milliárd közpénz kimentésében az MNB alapítványaiba, az FBI és az Interpol körözte Ghaith Pharaon vízumában, az azeri baltás gyilkos kiengedésekor azeri számláról érkezett hétmillió dollárban és a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios- és Microsoft-botrányokban sem! Nem sikerült bizonyítékot találnia az Orbán-kormány moszkvai agrárattaséja, az orosz prostituáltaknak és bűnözőknek több ezer schengeni vízumot juttató Kiss Szilárd ellen sem. Korábbi képviselőtársunk, Molnár Csaba mondta el egy interjúban, hogy csaknem negyven ügyben kezdeményezett nyomozást Polt Péternél, aki azonban egyik esetben sem talált bűncselekményre utaló jelet. Minden kimutatás szerint hazánk az Európai Unió legkorruptabb országa, az ügyészség mégis mindössze három, a közvéleménynek koncként odadobott kis hal, Farkas Flórián, Mengyi Roland és Simonka György képviselők ellen emelt vádat.

- Tisztelt Ház! Az ügyészség a politikai nyomásgyakorlás és bosszú eszközévé is züllött! Emlékezzünk a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László ellen, a Szilvásy György és Laborc Sándor ellen vagy a Székely Árpád, Fekszi Márta és társaik ellen a moszkvai kereskedelmi kirendeltség ügyében indított koncepciós perekre. Ezeknek a meghurcolt és végül felmentett embereknek egyetlen bűnük volt: a Gyurcsány-kormány idején töltötték be vezető pozícióikat. (Németh Szilárd István: Az volt a bűnük, hogy hazaárulók!) Tátrai Miklós és Császy Zsolt elmondta, hogy azért kellett börtönbe vonulniuk, mert nem voltak hajlandóak hamis tanúvallomást tenni a politikai bosszú legfőbb célpontja, Gyurcsány Ferenc ellen. Czeglédy Csabának talán minden bűne az, hogy volt mersze sok pert megnyerni az MSZP és a DK képviseletében, a nevetséges vádakkal bíróság elé állított Varga Béla hadbíró, dandártábornoknak pedig hogy megtagadta Szilvásy György előzetes letartóztatásba helyezését.

- Tisztelt Ház! A Kúria ítélete kimondta, hogy bátran lehet Polt Péter ügyészségét fideszesnek nevezni. Nos, ez a fideszes ügyészség gyanúsítja most Varju Lászlót garázdasággal és súlyos testi sértéssel. Mint emlékezetes, tavaly december 16-17-én néhány ellenzéki képviselő, köztük Varju László is, behatolt az MTVA székházába, ahova egyébként be kellett volna hogy engedjék őket a képviselői igazolványuk felmutatásával, és egy ellenzéki nyilatkozat beolvasását kérték. A képviselőket az országgyűlési törvényben foglalt felhatalmazásuk ellenére a biztonsági őrök akadályozták az épületen belüli szabad mozgásban, és erőszakkal próbálták őket eltávolítani. Itt jegyzem meg, hogy ugyanezt a céget, amelyik a biztonsági szolgálatot ellátta, azóta kirúgta a Magyar Televízió; lehet, hogy a kettőnek volt is köze egymáshoz. Az óbudai bíróság ítéletében kimondta, hogy a képviselők jogszerűen tartózkodtak az épületben, és a velük szemben alkalmazott erőszak törvénytelen volt! Ennek az erőszaknak volt áldozata Varju László, akit egy filmfelvétel tanúsága szerint hét biztonsági őr tepert le a földre, csavarta a kezét, lábát, sőt egyikük még rá is ült. Varju László tehát, és ezt szögezzük le újra, jogszerűen tartózkodott az épületben, és mivel az ellene intézett támadás jogtalan volt, védekezése a Btk. szerint jogos védelemnek minősül. Akkor sem lenne büntethető tehát, ha a védekezés során csakugyan sérülést okozott volna a rá támadók egyikének; erről egyébként az elmúlt egy évben semmilyen hír nem jött, hogy bárkinek bármilyen sérülése lett volna; hat az egy ellen különben is nehezen lenne kimutatható.

- Tisztelt Ház! Nem hittem, hogy Polt Péter bármivel meg tud még lepni, de ez a pofátlan pimaszság, hogy a hétszeres túlerő által legyűrt, mentők által elszállított képviselőt vádolják meg testi sértéssel, mégiscsak meghökkentő! Varju Lászlót önök nyilván ki fogják adni, a független bíróság pedig fel fogja menteni. Ezzel Polt Péternek is tisztában kell lennie! Akkor hát mégis miért? Nos, a válasz egyszerű: Orbán Viktor megüzente, hogy az MTVA kizárólag az övé, másnak onnan mennie kell, Polt Péter pedig semmi mást nem tett, csak átadta az üzenetet. Ezt az üzenetet mi pedig nem vagyunk hajlandóak átvenni! Varju László ártatlan… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Meg Czeglédy is!)… és ezt be is fogjuk bizonyítani! (Taps a DK soraiban.)

***

DÖMÖTÖR CSABA, (Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára): - Képviselő Úr! Azt nem is szeretném minősíteni, hogy Czeglédy Csabát mentegeti. Ami a másik felvetett ügyet illeti: nem szoktuk részletesen kommentálni azokat az ügyeket és eljárásokat, amelyek a Ház elé kerülnek, mondjuk, azért, mert mentelmi jog felfüggesztéséről van szó, most sem tenném, ez a hatóságok dolga. Csak annyit szeretnék tisztázni, hogy az alapelv, a számunkra fontos alapelv változatlan: a törvényeket mindenkinek be kell tartani, függetlenül attól, hogy milyen párthoz tartozik az illető és milyen a politikai meggyőződése! Ha Varju László nem sértette meg a törvényeket, akkor majd tisztázza magát, ha pedig megsértette, akkor annak következménye lesz. Nem érdemes a mentelmi jog mögé bujdosni!

- Képviselő Úr! Azért hadd kérdezzem már meg: ön szerint rendben van-e az, hogy politikusok rontanak be szerkesztőségekbe? Vagy rendben van az, hogy felmerül a gyanú, hogy egy politikus a választás rendje ellen kísérel meg csalást? Nos, ha fennáll a gyanú, hogy az önök képviselői törvénytelenséget követnek el, akkor ne minket kérjenek számon, hanem őket! Azt azért tudomásul veszem, hogy az eléggé nehéz lesz abban a pártban, ahol Gyurcsány Ferenc a vezető. Egyébként meg könnyen felmegy a vérnyomása az embernek, ha önök szónokolnak demokráciáról és jogállamiságról. Mert mégiscsak önök kerítették körbe kordonokkal ezt az épületet; önök lövettek a békésen tüntető tömegbe; önök voltak azok, akik ahelyett, hogy ezért bocsánatot kértek volna, még ki is tüntették a felelősöket. Ezek alapján hogyan is kérhetnek önök számon bárkit is? Ha logókban kellene leírnunk az önök politikáját, akkor a demokráciafelfogásuknak gumilövedék, a szakpolitikájuknak egy ragadós kéz, az ideológiájuknak pedig egy vörös csillag lenne a logója! Nem szeretnénk újra  ezeket látni. (Arató Gergely: Most a Fideszről beszélsz, ugye?)

- Képviselő Úr! Ha már itt vagyunk, akkor szeretnék még egy dologra reagálni. Azt, hogy az ország mire számíthat önöktől, jól mutatja az a politika, amit az elmúlt hónapokban felmutattak, például az a politika, amit Gyurcsány Ferenc felesége folytatott Brüsszelben. Ennek egyrészt az a lényege…(Arató Gergely: Dobrev Klára, jegyezd meg a nevét, úgy hívják!   Az elnök csenget.)… hogy a magyar kormány jelöltjeit folyamatosan fúrják Brüsszelben. Nem nagyon tudunk mondani még egy olyan tagállamot, ahol az ellenzéki képviselők ilyen vehemenciával gáncsolják a saját országuk jelöltjeit. (Szabó Timea: Nem! Csak a tieiteket! Csak az Orbán-jelölteket!)

- Tisztelt Ház! November 4-e van, és nem tudunk nem arra gondolni, hogy a baloldal semmit sem változott: hamarabb állnak a külföldiek oldalára, mint a saját országukéra! Ráadásul van egy másik súlyos elem is az önök brüsszeli politikájában: újra azért kampányolnak, hogy Magyarország ne kaphasson uniós forrásokat…(Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ne hazudj!)… a kormány ne tudjon dönteni azok szétosztásáról. (Közbeszólás az ellenzék soraiból.   Az elnök csenget.) Erre is nehéz szavakat találni, azért nehéz, mert ha.. (Szabó Timea: Féltek!)… ez megvalósulna, annak nem a kormány, nem a Fidesz, hanem az egész ország lenne a kárvallottja. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van!) Egyrészt: ha a kormány, ha az ország nem kap uniós forrásokat, akkor az egyáltalán nem azt jelenti, hogy a baloldali vezetésű városok azt megkapnák, sokkal inkább olyan országokba… (Szabó Timea: Tiborcz István nem fogja megkapni!)…menne a pénz, ahol nincs ilyen típusú ellenzéki aknamunka. Másrészt, ha önök a baloldal vezette önkormányzatokhoz áramoltatnák a pénzeket, az csak azt bizonyítja, hogy politikai alapon akarják azokat szétosztani, ezzel éppen a baloldal kerül szembe a sokat hangoztatott alapvető uniós értékekkel. Gyurcsány Ferenc felesége…(Arató Gergely: Dobrev Klára!)…egyszer már vezette az uniós forrásokat koordináló ügynökséget…(Szabó Timea: Szégyelljétek magatokat!)… az ismert eredménnyel. Családi cégük több száz milliós megrendelést is kapott Brüsszelből, de úgy látszik, hogy ez nem elég! Ez nem elég; újra az uniós forrásokra fáj a foguk, amit politikai alapon akarnak szétosztani! Ez az ügy semmi mást nem bizonyít, csak azt, hogy a politikájuk mozgatórugója most sem az ország gyarapodása, hanem a megszerezhető konc és hatalom! (Szabó Timea: Ezt tényleg mondja egy fideszes…?)

- Tisztelt Ház! A mi politikai közösségünknek sok feladata van, de most keletkezett még egy feladata: nem szabad hagynunk, hogy visszajöjjön az a posztkommunista klán, amelyik egyszer már majdnem térdre kényszerítette ezt az országot!  (Arató Gergely: A Fideszről beszélünk, ugye? - Taps a kormánypártok soraiban.)

Aktuális ügyekről

SZABÓ TIMEA, (Párbeszéd): - Képviselőtársaim! Holnap új időszámítás kezdődik Budapesten: Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével holnap tartja alakuló ülését az új fővárosi képviselő-testület. Holnaptól végre hivatalosan is vége Budapest kilenc éve tartó elnyomásának, holnaptól vége a fideszes haverok kiváltságainak, holnaptól Budapest újra mindenkié! Holnaptól vége a gyűlöletkeltésnek, az ellenséggyártásnak, holnaptól egy összetartó és szolidáris várost építünk. Holnaptól vége a szegénységben élők kilenc éve tartó üldözésének, holnaptól a kiszolgáltatott társaink végre segítséget kapnak és nem büntetést. Holnaptól vége a kilenc éve tartó hazug propagandagyártásnak, holnaptól végre az igazsághoz férhetnek majd hozzá az emberek. Holnaptól vége a kilencévi térkövezésnek, holnaptól mi fákat fogunk ültetni Budapesten!  

- Képviselőtársaim! A Fővárosi Közgyűlés holnap olyan fontos határozatokkal kezdi meg a munkáját, amelyek megmutatják, hogy Karácsony Gergely egy emberséges és élhető jövőt kínál a budapestieknek. Ez az élhető jövő a klímaváltozásra való felkészüléssel kezdődik, éppen ezért hirdeti ki holnap az új főpolgármester a klímavészhelyzetet. Amíg önök gúnyolódnak a klímaváltozáson, addig az Európai Bizottság egy felméréséből kiderül, hogy minden magyar ember aggódik a klímaváltozás miatt, hiszen pontosan tudják, hogy húsz év múlva az a világ, amit most ismerünk, nem létezik majd. A Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely szerencsére ennél felelősségteljesebb politikát folytat, és azonnal megkezdi a klímavédelmi intézkedések kidolgozását!

- Szintén holnapi döntés lesz a rabszolgatörvény betiltása minden fővárosi intézményben. Amíg Orbán Viktor és önök még mindig az emberek agyondolgoztatásában hisznek, addig Budapest és a szabad városok megmutatják, hogy lehet úgy is városokat vezetni, hogy nem hajszoljuk infarktusba vagy rákos betegségbe az embereket, az agyonstresszelt munkavállalókat, hanem emberhez méltó életet biztosítunk minden dolgozónak! Aztán napirenden lesz az egyik legégetőbb probléma, az egészségügy is. Karácsony Gergely megígérte, hogy addig nem épül stadion Budapesten, amíg nem lesz minden kerületben CT és MR, és ehhez tartja is magát! A fővárosi testület holnap elfogadja ezért Karácsony Gergely javaslatát, hogy azonnal kezdődjön meg az egészségügy fejlesztése. Aztán Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselőjeként nekem különösen fontos a Római-part sorsa is és holnap végre ebben is rendet teszünk. Az emberek akarata fog érvényesülni, hiszen nem lesz mobilgát a Római-parton. Nem hagyjuk, hogy fideszes ingatlanspekulánsok kivágják a fákat, és tönkretegyék családok tízezreinek a pihenőhelyét! Végül holnap Karácsony vezetésével elfogadják a civilek „Ez a minimum!” átláthatósági programját is. Vége a fideszes átláthatatlan közbeszerzéseknek, a követhetetlen vagyonosodásoknak a fővárosban!

- Képviselőtársaim! Ez csak néhány az első lépések közül Budapest új életében. De ez a néhány lépés is pontosan azt mutatja, hogy innentől nem a fideszes politikusok gazdagodása, hanem az emberek jóléte lesz az első! Tudjuk persze azt, hogy Orbán Viktor már most azon gondolkozik, hogy hogyan tudja szétverni Budapest új vezetését. Tudjuk, hogy megőrül attól a gondolattól, hogy az új emberséges és szolidáris vezetés 2022-ben az ő kormányzásának is a végét jelentheti majd! Tudjuk, hogy Orbán Viktor pontosan arra játszik, hogy éket verjen az egyesült ellenzéken. Úgyis összevesznek majd, úgysem lehet ezt a koalíciót összetartani   gondolja Orbán. Hát, van egy rossz hírünk Orbán Viktornak: ez az egység nem fog szétesni, mi nem fogunk egymásnak esni! Nem fognak tudni éket verni közénk, mert a választók mögöttünk állnak, és egyértelműen letették a voksukat e mellé az egység mellé. Igen, lesznek nehézségek, biztosan lesznek olyan kérdések, amelyekben nem fogunk teljesen egyetérteni, és igen, néha biztosan nehezebb lesz összetartani ezt a csapatot. De üzenjük Orbán Viktornak, hogy százszor is inkább vállaljuk az egymás közötti nézeteltéréseket, amelyeket meg fogunk oldani, mint azt, hogy még négy évig, 2022 után az ő zsarnokságában kelljen élnie ennek az országnak! Ez a gondolat fog minket vezetni az elkövetkezendő két évben, öt évben és tíz évben, ez fogja vezetni a választóinkat és a mi munkánkat is. Nincs az a nézeteltérés, amelyik fontosabb lesz annál, mintsem hogy 2022-ben leváltsuk ezt a gyűlöletkormányt, és egy emberséges, boldog országot teremtsünk! És ezt meg is fogjuk csinálni, fideszes képviselőtársaim! (Taps a Párbeszéd soraiban.)

***

DÖMÖTÖR CSABA, (Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára): - Képviselő Asszony! Hogy mire lehet önöktől számítani a jövőben, minden másnál jobban mutatja, hogy mit tettek és mit nem tettek az elmúlt napokban! Kezdődik az egész ott, hogy sok helyen az volt az újonnan megválasztott vezetők első gondolata, hogy hogyan is lehetne megkerülni a testületet?! Ez történt Zuglóban, de Óbudán is egyszerűsíteni akarták az ingatlaneladáshoz szükséges döntéseket. Annyira jellemző, hogy ha lehetőségük van rá, akkor azonnal rámennek az ingatlanértékesítésekre! Ez annyira, de annyira 2006!  

- Képviselő Asszony! Mit említett ön? Átláthatóságot? Egy héttel ezelőtt mondta az újonnan megválasztott zuglói polgármester azt, hogy eddig sem volt és ezután sincs tervben, hogy ingatlanokat értékesítsenek, miközben ugyanazon a napon jelent meg a Népszavában egy rakás hirdetés ingatlaneladásokról úgy, hogy azokat a zuglói önkormányzat adta fel. Ennyiben áll az önök átláthatósága! De nemcsak ebben lopakodik vissza a múlt! Nézzük meg, mondjuk, a főpolgármester-helyetteseket! Lesz belőlük vagy öt. Öt! (Szabó Timea: Hát, ez katasztrófa!) Öt felügyelő Karácsony Gergely mögött és fölött, köztük egy olyan MSZP-s vezető, aki a Hagyó-korszakban a közbeszerzési bizottság vezetője volt. A közbeszerzési bizottság vezetője! Volt egyetlen szava a négyesmetró-beruházás kapcsán, ahol kitalicskázták a pénzt? Aztán jön vissza Gy. Németh Erzsébet is, ő is helyettes lesz, ő frakcióvezető volt a Demszky-érában. Frakcióvezető! A Kiss Ambrus nevű helyettes már 2003-ban közel volt aGyurcsány-Bajnai-Medgyessy-tűzhöz, tanácsadó volt a Miniszterelnöki Hivatalban, de volt Kiss Péter kabinetfőnöke, és az Őszöd utáni időkben államtitkár is. Itt is van egy szépen kifejlett megújulás, már csak Hagyó Miklós parizere hiányzik!

- Képviselő Asszony! Beszéljünk egy másik jelenségről is, arról, hogy olyan dolgokat terveznek, olyan döntéseket terveznek, amiről a kampányban egy szó nem volt. Egy szó nem volt! Hát volt arról szó, hogy nem támogatják a több száz milliárdos újbudai szuperkórházat? Volt erről szó? Egy szót nem mondtak erről. A XI. kerületi polgármester meg akarja ezt fúrni. Úgyhogy ha holnap napirendre veszik az egészségügyi dolgokat, akkor legyen szíves, kezdjék azzal, hogy konzultálnak az újonnan megválasztott baloldali polgármesterekkel, mert úgy látszik, hogy ők nem akarnak új szuperkórházat.(Szabó Timea: Meg fogjuk tenni!) Az összes többi fejlesztés ügyében is arra biztatom önöket, hogy alakítsák ki az álláspontjukat, mert a kormány hiába akar nagy fejlesztéseket Budapesten, ha ezt az újonnan megválasztott vezetés meg akarja akadályozni! Ez ugyanúgy vonatkozik a Liget Budapest-beruházásra, mint a sportlétesítményekre vagy a közlekedési fejlesztésekre is.  

- Képviselő Asszony! Önök gyakran kampányolnak bürokráciacsökkentéssel. Azt már említettem, hogy a Városházán ötre nő a főpolgármester-helyettesek száma. Óbudán három helyett öt helyettes lesz. A XI. kerületben duplázódik a polgármester-helyettesek száma, s a hírek szerint Terézvárosban is dupla annyi lesz, többek között Karácsony Gergely korábbi titkárságvezetője is kap egy ilyen alpolgármesteri helyet. És ez még csak a kezdet! Ennyit arról, hogy mennyire hatékony a városvezetői gyakorlatuk. Csak az számít önöknek, hogy minden szereplő kapjon pozíciót; ahány logó, ahány pártlogó, annyi tisztség és annyi kifizetés!

- Képviselő Asszony! Van még egy dolog, ami szerintem fontos: visszatért az ideológiai hadviselés! Karácsony Gergely azt ígérte, hogy azokat is szeretné képviselni, akik nem szavaztak rá. Ehhez képest megindult az ideológiai gőzhenger! Mondják már meg, hogy mit ártott Szent István ahhoz, hogy ne akarják a szobrát kiállítani a róla elnevezett parkban?! Mit ártott? Kérdezem egyébként a Jobbikot is, hogy érzik magukat ebben az új koalícióban? És nem áll meg itt a történet! Szólásszabadságra hivatkoznak, de a ferencvárosi újonnan megválasztott polgármester személyesen akarja felügyelni a kerületi lapot, s van olyan fővárosi napilap, amit el akarnak lehetetleníteni!  (Szabó Timea folyamatosan közbeszól.   Az elnök csenget.) A kultúra szabadságát hirdetik, de már most megüzenték igazgatóknak, hogy ha új pályázatok lesznek, ők biztosan nem nyernek. Ennyit az önök pályáztatási gyakorlatáról. Szóval mindent összefoglalva: az önök szabadsága azt fogja jelenteni, hogy csak és kizárólag baloldali és liberális körök jutnak majd levegőhöz. Tényleg visszatér a Demszky-korszak! Ezt tudomásul vesszük, csak ne hivatkozzanak arra, hogy mindenkit képviselnek! A demokráciát pedig, legyenek szívesek, ne Gyurcsány Ferenc árnyékából hirdessék! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Bartha Szabó József
  • Szomorú séta ezzel a Gergővel
    Azt, hogy máris zöldebb és szabadabb lett a főváros, szép szülővárosom, nem kérdés, azt csak a hülye nem érzi.
  • Karácsony Kommün
    Hát igen, nagy pártokhoz, vagy egy fővároshoz azért komoly vezetők is kellenek, kellenének. S ha nincsenek, jön a szakadék.
  • Nemzeti stadiont kap a magyar labdarúgó válogatott
    Már csak két nap van hátra az újjászületett Puskás Ferenc Stadion megnyitásáig. Pénteken a Magyarország-Uruguay meccsel avatják fel az új, többfunkciós Puskás Arénát. Csaknem 68 ezer ember szurkol majd a nyitómérkőzésen, ahol egyúttal a 2018-ban visszavonult Gera Zoltánt is elbúcsúztatják, a Real Madrid pedig sztárvendégeket küld az ünnepélyes megnyitóra.
  • Karácsony mérlege: öt ígéretből nulla
    Karácsony Gergely egy hónapja, a választás előtti napon öt olyan vállalást tett, amelyet ígérete szerint hivatalba lépése első napján teljesíteni fog. A Fővárosi Közgyűlés november 5-i alakuló ülésén az öt intézkedésből egyet sem sikerült maradéktalanul végrehajtani, megvalósítani.
  • Gajda Péternek buknia kell
    Gajda Péter újraválasztott kispesti szocialista polgármesternek buknia kell, mert ennek az embernek a pozícióban tartása súlyosan veszélyezteti a közmorált és a közvagyont.
MTI Hírfelhasználó