A liberós polgármester be akarja záratni
2019. november 10. 00:41

Most tessék figyelni. Ebből ugyanis nem lesz médiavihar. Az Európai Unió nem indít Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást, az ENSZ-ben sem szólal fel a főreferens, nem vonulnak utcára tömegek az európai fővárosokban. Bécs és Berlin főpolgármesterei sem adnak ki nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy befogadják az üldözötteket.

Mindezt úgy fogják az újbolsevik városvezetők lenyomni a torkunkon, hogy még mi kérjünk elnézést. Érdemes lesz figyelni. Hogyan működik a liberális világmédia, ha az ő érdekében történnek a dolgok, és hogyan nem működik a jobboldali média, ha az ő érdekkörébe tartozó dolgok sérülnek meg.

A legendásan aljas Index.hu remekül becsomagolta a hírt: „az ellenzéki Párbeszéd adta az új polgármestert az I. kerületben, emiatt lezárulhat a jegybank doktori iskolájának hosszú ideje húzódó ügye. A jegybanktól már elvették az épület használatának engedélyét, de nem költöztek ki onnan, továbbra is használják. Eddig úgy tűnt, zavartalanul, azonban október 13-án ellenzéki polgármestere lett az I. kerületnek. Az RTL Híradójának V. Naszályi elmondta, a jegybank valóban engedély nélkül használja az értékes épületet, de ha meglesz az új jegyzője a kerületnek, megszüntetik a jelenlegi törvénytelen helyzetet.”

Vagyis bezárják azt az egyetemet, ami ugyanazt a típusú képzést adja, mint a CEU. Merthogy nincs engedélye. Egyébként volt, de a bíróság visszavonta, mivel a szomszédok pert indítottak a gyönyörűen felújított épület ellen, mondván, a felújított tűzfal nem szigeteli elég jól a hangot. Eddig jól szigetelte, de most már nem. Értjük, ugye? A dúsgazdag Nemzeti Bank felújít egy romos épületet… és ahol ennyi pénz van, ott miért ne volna még egy kicsit több?

A gond az, hogy van itt egy másik hír is: „Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a karmelita kolostorban fogadta a magyarországi campust létrehozó kínai Fudan Egyetem delegációját… 2017-ben a Magyar Nemzeti Bank és a Fudan Egyetem együttműködési megállapodást kötött, amelynek egyik célja, hogy a Fudan Egyetem campust létesítsen Magyarországon is. Ennek helyszíne az egykori budavári városháza Úri utcában található, felújított épülete, amely Bölcs Vár néven több tudásközpontnak is helyet ad. Magyarország és Kína a felsőoktatási együttműködés ösztönzése érdekében 2018 őszén megállapodott a Fudan Egyetem magyarországi tevékenységének támogatásáról, különösen a gazdaság- és társadalomtudományok, valamint az informatika képzési területein.”

Igen, jól sejti az olvasó, ez az épület az az épület. A liberós polgármester most be akarja záratni az MNB egyetemét, ahová behoznák a világ egyik legmenőbb kínai egyetemének campusát is. De ez nem jó, mert Matolcsy György fasiszta, Orbán Viktor fasiszta, Kínában elnyomják az emberi jogokat, tehát be kell zárni. A CEU jó, mert ott az újbolsevik agitátorokat, propagandistákat és terroristákat a liberális demokrácia nevében képezik ki…

És akkor a poén: „A CEU-val ellentétben a kínai Fudan Egyetem könnyedén jöhet Magyarországra… Miközben a CEU-ról nincs államközi megegyezés, és nem is úgy néz ki, hogy lesz, a keddi Magyar Közlönyben megjelent egy miniszterelnöki határozat, amely szerint Orbán Viktor egyetért a Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozásával” – írta az Index.

„Könnyedén”? Az aljasságnak nincs határa.

Bencsik András: Hazudni könnyedén kell

demokrata.hu
Címkék:
  • Reneszánszát éli a gyógynövénytermesztés Magyarországon
    A gyógynövények gyűjtésének, termesztésének és feldolgozásának több évszázados hagyományai vannak hazánkban. Az egészségtudatos életmód elterjedésével a gyógynövénykészítmények reneszánszukat élik.
  • Helyrehozzák hét évtized rombolását a budai Várban
    A kormány kinyilvánított célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek. Ennek nyomán költözött a miniszterelnök és hivatala a Sándor-palota mellé, s a Várban kap helyet a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium is. A kormányzati épületek megújításával, racionalizálásával párhuzamosan zajlik a budai Vár műemléki rekonstrukciója is.
  • Cseh Katalin alaposan túllőtt a célon
    Az elmúlt egy-két év fejleményei azt mutatják, hogy a Magyarország érdekeivel szemben megengedhetőnek vélt politikai eszközök is változnak.
MTI Hírfelhasználó