Hunyadiról, a keresztény világ hőséről az őszi Aracsban
„A keresztény világ legnagyobb hőse, Hunyadi János egyetemes volta az 1444. évi várnai csata után Kelettől Nyugatig új távlatokba ért, ami művelődéstörténeti értelemben hatalmas jelentőségű” – olvasható az Aracs őszi, jelképesen október 23-ai számában.
2019. november 22. 18:42

A délvidéki Aracs folyóirat főszerkesztőjének, Bata János Európa-érmes újságírónak tett föl kérdéseket a Présház.

- Főszerkesztő úr, Hunyadi János várnai csatájának egyetemes jelentősége című munkájában Diószegi György Antal budapesti művelődéskutató úgy fogalmaz: „Minden tankönyvben szerepelnie kellene, hogy a világtörténelem színpadán Hunyadi János volt a legdicsőségesebb keresztény hadvezér!” Miért félnek mind a mai napig Hunyadi Jánostól azok, akik gondosan kihagyják a tankönyvekből – és máshonnan is, ha tehetik – a legdicsőségesebb keresztény hadvezért?

​- Azért, mert harminc évvel a kommunizmus bukása után a szellemi rendszerváltás még nem történt meg. Pontosabban szólva: szellemi rendszerváltás történt, csakhogy az egyik rosszat lecserélte a másik. A kommunista internacionalizmus helyett most itt van a liberális kozmopolitizmus, ami éppen olyan kötelező tanítás történészek, irodalmárok, művészek és politikusok számára, mint ahogyan kötelező volt a nemzetközi proletariátus eszméje. Ezek az egykor volt kommunisták és az ő tanítványaik, minden híresztelés ellenére, még mindig többségben vannak azokon a helyeken és posztokon, ahol a nemzet sorsáról döntenek. Hogy lehet az, hogy Hunyadi János szobra 2019 nyarán, akkor, amikor a magyar-szerb kapcsolatok soha jobbak nem voltak, nem kerülhetett be Nándorfehérvár várába, a Kalemegdánra? A tudósítások szerint a vár műemléki védelem alatt áll, ezért oda semmit nem lehet elhelyezni, ami megbontaná az eredeti állapotot. Csakhogy a valóságban egészen más a helyzet, és most nem is a várárokban fölsorakoztatott második világháborús harckocsikra, ágyúkra gondolok, hanem azokra a kávézókra, sportpályákra, szuvenír-árusokra, amelyekbe és akikbe lépten-nyomon belebotlunk. A jámbor látogatókat, az „ősiséget és az eredeti állapotokat megőrzendő”, még dinoszauruszok és más őshüllők is várják, csap éppen Hunyadi János szobrának nem találtak helyet. Hiszem azt, nagyobb akarattal és törődéssel, a legnagyobb keresztény hadvezér szobra méltóbb helyre is kerülhetett volna, mint ahova végül is került, Zimony egyik csöndes utcájába. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, a szerb sajtóban napokig a nem túl daliásra sikeredett Hunyadi Jánosunkon szórakoztak, elmerengve azon, vajon minden magyar ilyen bárgyú-e? A szomorkás történet csúcspontja nem az volt, amikor néhány nappal a szoboravató után vicces kedvű fiatalok kilopták a kardot a hadvezér kezéből, hanem az, amikor a még viccesebb kedvű fiatalok fakardot tettek a törökverő hadvezér kezébe, mondván, ne árválkodjon ott kard nélkül, egyébként is, milyen katona az, akinek még kardja sincs! Megtették, mert megtehették. Arról viszont sehol nem olvastam, emiatt Magyarországon bárki is tiltakozott volna. Pedig tehették volna azok, akiknek a szava nagy. Csak éppen nem tették, mert nem tartották fontosnak, mint ahogy azt sem tartják fontosnak, hogy a magyar tankönyvekben benne legyen: Hunyadi a világtörténelem legdicsőségesebb keresztény hadvezére volt.)

​- „Az anyaföld, a földanya, a szülőtáj porát hordozzuk, és annak porává leszünk” – szántja be emlékezetünkbe az örök igazságot „Gyökerek fogják a szívemet” – A föld lírai metaforája és metafizikája kortárs költők verseiben című tanulmányában Bertha Zoltán debreceni irodalomtörténész. Minthogy a pusztító globálizáció elleni egyik védő erő – a család, a nemzet, a közösség, a vallás mellett – a fizikai föld, miért kell a költészet erejével is a szent rögökbe kapaszkodnunk?

​- Azért, mert írva vagyon: földnek porából vétettünk és porrá leszünk. Mi a szülőföldünk porából, éppen úgy, mint mindenki más a saját földjének porából, legyen az afrikai sivatag, amerikai esőerdő földje, vagy a préri füvét megkötő föld. Rögökbe és a rögökből, a rögök közül felnövő életbe kell kapaszkodnunk, hogy ennek a megbolydult világnak a forgószele ne sodorjon el magával idegen földekre. Nem tudom, a halál tragikuma mellett eszébe jut-e azoknak, akik szeretteik hamvait a szélbe, tengerek, folyók vizébe szórják, a szétszórattatás tragikuma. Az otthontalanság, a hontalanság tragikuma. Szemünk láttára hullik szét a világ ősi rendje, el akarják hitetni velünk – és valljuk be, sokan közülünk el is hiszik: a jó a rossz és a rossz a jó. Pedig csak a szemünket kellene kinyitnunk és föl-, majd letekintenünk, hogy lássuk: a teremtett világban a rend az úr, nem a rendetlenség. A Nap minden hajnalon fölkel, este meg lenyugszik. Ha közelebb hajolunk a földhöz, ott is azt látjuk: a fák és a füvek gyökere nem a levegőben van, hanem az anyaföldben, táplálékukat onnan merítik, a föld köti meg őket, hogy ne hánykolódjanak gyökértelenül a világban. A bogarak, de még a férgek is a világ rendje és törvényei szerint élnek, dolgoznak, meghalnak. Ez a világi rend van most veszélyben. Ez ellen a veszély ellen kellenek a szavak, melyek erejüket a földtől és a földből kapják.

​-„Az énhiány következménye a valóság vállalásának képtelensége, a valóságtól való menekülés” – írja Az egyén és a közösség kisebbrendűségi érzése című dolgozatában Sági Zoltán szabadkai pszichiáter. A Trianon után megszállt területeken a magyarság asszimilációját a Freud által fölfedezett késztetés: az azonosulás az agresszorral löki előre. A Horgoson szerkesztett nagyszerű folyóirat, az Aracs hogyan tudja megfordítani ezt a folyamatot?

​- Hogy az Aracs ezt a folyamatot meg tudja-e fordítani – nem tudom, csak bízom benne, talán hiszek is benne. Az Aracs 2001-es megjelenése óta ezen dolgozik, pontosabban ez ellen az asszimiláció ellen dolgozik. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, és ebben kiváló, a Kárpát-haza legkiválóbb gondolkodói segítenek bennünket, hogy a száz évvel ezelőtt ránk rontott gonosz erőktől megtört, megtizedelt, megalázott és meggyalázott nemzetet fölemeljük, elhitessük mindenkivel: mi sem vagyunk kevesebbek, mint bárki más, a mi életünk és halálunk sem ér kevesebbet, mint bárki másé. Munkával, kitartással, hittel, összefogással, bizalommal nagyon sok mindent el lehet érni. S ha rábízzuk magunkat a Gondviselésre, a pokol kapui nem vehetnek erőt rajtunk. De azért időnként jól jönne egy kis segítség azoktól a földi erőktől is, amelyeknek a kezében a valós hatalom van. 

preshaz.eu
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • Elbocsátották Gothár Pétert
    A Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága közleményben számolt be a vizsgálatról.
  • Az ellenzék visszahozta a megszorításokat
    A pozíciók osztogatása után rögtön megszorításokba kezdtek a baloldali vezetésű önkormányzatok, ismét megmutatva a valódi arcukat – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Deák Dániel politikai elemző. A csütörtökön kezdődő uniós csúcsról úgy vélekedett, először lehet látni majd élesben, milyen változást hoz az új bizottsági és tanácsi vezetés.
  • Mégsem szabadulhat újabb olaszliszkai lincselő
    Egyelőre mégsem szabadulhat feltételesen sem az olaszliszkai lincselés 15 év fegyházra ítélt harmadrendű vádlottja, mivel a Szegedi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú döntést.
MTI Hírfelhasználó