Techóriások a kormányok ellen
Digitális szuverenitás: XXI. századi államiság a globális adatpókok hálójában.
2019. december 10. 11:16

Egy relatíve új, de annál furcsább kifejezés terjed ma Európában: digitális szuverenitás. A szuverenitás – sokat vitatott – fogalma hagyományosan leginkább egy terület és népesség feletti fő hatalmat jelent, de ez az internet határok nélküli világában első látásra nehezen értelmezhetőnek tűnik.

Attól azonban, hogy személyek meghatározott körének tevékenysége határokon átívelő jellegű, még szolgálhatja ez a tevékenység egy állami vagy akár egy nem állami főhatalom szuverenitását.

A digitális szuverenitás akkor is valóság, ha az államok valami oknál fogva sokáig nem vettek róla tudomást. Pont mint a húsz évvel ezelőtt készített, akkoriban nehezebben átélhető Mátrix című filmben: attól, hogy nem tudjuk pontosan, mi az a mátrix, mindig érezhetjük, hogy „mindenütt van, körülvesz minket”. Nem véletlen, hogy a szuverenitás új, digitális felfogásáról egyre több szó esik.

A kérdés ugyanis a mindennapjainkban jelentkezik, méghozzá egyre többféleképpen. Egyrészt az állam állampolgárokról meglévő tudása ma már alapvetően digitálisan rendszerezett, és egyáltalán nem mindegy, hogy ehhez avatatlan kezek hozzáférhetnek-e. Másrészt az állami döntéshozatal előkészítésére és megvalósítására is nagyrészt a virtuális térben kerül sor, ami szintén súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz.

Harmadrészt az állampolgárok napi ténykedésükkel adatot termelnek, amely – közhelyszerű módon – a XXI. század nyersanyagának számít. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a – sokszor érzékeny – információk kikhez kerülnek, illetve hova kerülnek tovább, hol hasznosulnak. Negyedrészt, és ez az előző ponttal is összefüggő kérdés, a nagy technológiai cégek ma már a világ leghatalmasabb vállalatai közé tartoznak, így hatalmuk egyes államokéval vetekszik.

Vagy éppen egyes államokéval összeadódik. Nem árt ugyanis arra is tekintettel lenni, hogy ezen technológiai cégeknek – bár egyes vezetőik a határok és nemzetek nélküli glóbusz technokrata-misztikus pótvallását hirdetik – egyelőre nagyon is van nemzetállami hovatartozásuk.

Amerikai közösségi oldalon keressük rég nem látott ismerőseinket, svéd zeneszolgáltató oldalon töltjük le kedvenc bandánk legújabb számait, kínai videómegosztó portálra készít néhány másodperces tartalmakat a tizenéves rokonunk – hogy csak néhány példát soroljunk a nagy technológiai cégek működésére és állami hovatartozására.

Ezért aztán nem meglepő, hogy amikor ezen vállalatok közös európai megadóztatásáról van szó, az adóparadicsomnak számító tagállamok mellett éppen a svédek nem támogatják a közös fellépést. Az a napokban megjelent hír is sokatmondó, miszerint az Egyesült Államok kereskedelmi válaszlépéseket tervez Franciaország ellen, az utóbbi által a négy nagy amerikai informatikai óriáscégre (Apple, Amazon, Facebook, Google) kivetett digitális adó miatt. Az Egyesült Államok 63 termékkategóriára vethet ki százszázalékos vámot, vállalatai védelmében.

Az a tény azonban, hogy most államok állnak a digitális óriások mellé, még nem jelenti azt, hogy utóbbiak nem kezdhetnek később szuverén államépítésbe. Korunk nagy technológiai cégei valójában nagyon sajátos üzleti logikával dolgoznak. Az nem annyira meglepő és a piacgazdaságokban bevett, hogy többen közülük felvásárolták a saját – akár csak lehetséges, ígéretes – kihívóikat. Mindemellett azonban a kezdetben csak egyféle szolgáltatást kínáló cégek újabb és újabb tevékenységekbe kezdtek, mint például az Amazon nevű webáruház.

A terjeszkedésük tehát ma már nemcsak azt célozza, hogy egyetlen szolgáltatással egyre több fogyasztót érjenek el, hanem azt is, hogy egyre több szolgáltatással álljanak elő. Ennek során persze azonnal versenyelőnnyel indulnak, hiszen felhasználhatják a fogyasztóikról, azok üzleti szokásairól korábban gyűjtött adataikat. Az üzleti logika sajátosságát pedig az a tény adja, hogy a cégek által indított keresztszolgáltatások sokszor ugyan nem nyereségesek, de igazából – bármilyen meglepő – nem is ez a lényeg.

A techóriásoknak ugyanis nemcsak az azonnali bevételek, hanem inkább a fogyasztók röghöz kötése és bevonzása, a begyűjtött adatok körének szélesítése, az algoritmusaik minőségének folyamatos javítása a célja.

A technológiai vállalatok ugyanis egyre inkább egyfajta töltőállomásként, platformként működnek. Ezek a platformok más cégek által „bérbe vehetők”, és azt biztosítják, hogy mondjuk egy elegáns bútorokat áruló kisvállalkozás optimálisan szervezze meg a tevékenységét, valamint mindig eljusson a saját vevőköréhez.

Innentől pedig csak idő kérdése, hogy az egyre növekvő techplatform orvost, iskolát, őrző-védőt is ajánljon nekünk, fogyasztóknak. Egy ilyen folyamat adott pontján pedig természetes módon felmerül a szuverenitáskérdés, azaz hogy a Facebook-, Amazon-, Google-köztársaság miért is ne anyakönyvezhetne minket és miért ne szervezhetné lakóit virtuális államokba?

Végeredményben elmondható, hogy mivel a nagy technológiai platformcégek elsődleges célja egyre inkább a határtalan adatgyűjtés, nehezen látszik elkerülhetőnek, hogy ezek a kolosszusok előbb-utóbb összeütközzenek az adatok terén szintén érdekelt hagyományos szuverénekkel, az államokkal.

Valójában ennek előszele, hogy az adatvédelemre régóta kényesen figyelő európai országok már napjainkban is éles csatákra kényszerülnek ezekkel a cégekkel, méghozzá nemcsak versenyjogi vagy információs jogi, de adózási és nemzetbiztonsági ügyekben is.

Ma pedig úgy állunk, hogy a demokratikus közélet és a választások befolyásolásán keresztül inkább a technológiai cégek bírnak hatalommal az országok felett, mint fordítva. Nyilván a szuverenitásra nem kevésbé jelentene veszélyt az, ha az adott techóriás nem tudna önállósodni, és a szervereiknek otthont adó ország szerezne általuk (fő) hatalmat más államok lakói felett.

Mindez, a technológiai cégek túlhatalma és a digitális szuverenitás kérdése világszerte egyre többeket foglalkoztat. Shoshana Zuboff, a Harvard professzora szerint például a „megfigyelő kapitalizmus” korában élünk, amelyet a technológiai szakértők főpapsága felügyelet nélkül irányít az emberek magatartásának befolyásolásával.

Shoshana Zuboff - youtube

Zuboff abban bízik, hogy egy ellenmozgalom szerveződik majd a szabadság védelmére, ahogy az a kapitalizmus korábbi társadalmi vadhajtásainak kezelésekor is történt.

Erre rímel, hogy Martin Schallbruch tudós-informatikus, a német Digitális Társadalom Intézet vezetője egyenesen azt javasolja, hogy a bismarcki társadalombiztosítás mintájára bizonyos digitális közszolgáltatásokat biztosítson az állam már meglévő német és európai platformok megerősítésével.

Martin Shallbruch - youtube

A helyzet az, hogy Magyarország jobb esélyekkel indul a digitális szuverenitásért zajló küzdelemben, mint amit ilyen félelmetes távlatok felvázolása után hihetnénk. Ugyanis hazánk 2010 óta a szuverenitásharcok egyik európai mintaállamává vált. Legyen szó a multik közteherviselésbe való erőteljesebb bevonásáról, a bankok megadóztatásáról és a devizahitelezés kárainak részleges áthárításáról vagy éppen a rezsicsökkentésről, Magyarország mindig elsőként törte az utat a nemzetközi érdekhálózatok dzsungelében.

Szintén így történt ez a Brüsszel és Magyarország közötti, a bevándorlás ügyében kicsúcsosodott szuverenitásküzdelem során. Ebbe az irányba mutat, és a platformalapú adatgyűjtés elé is korlátokat állíthat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt pénteken napvilágot látott döntése, amellyel 1,2 mil­liárd forintra büntette a Facebookot.

A magyar hatóság megállapította, hogy a Facebook írországi bejegyzésű leányvállalata jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását. A GVH ugyanis leleplezte a céget, amely – mint ahogy fentebb írtuk – pénzt ugyan valóban nem kért a használatért, a felhasználók adatait azonban ellentételezésként pénzért hasznosította. Jó reggelt!

Molnár Balázs jogász, politológus, az Alapjogokért Központ projektvezetője

magyarnemzet.hu
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó