Reménysugár...
Neves közép-európai politikus, hazájában az öt közjogi méltóság egyike egy amerikai tőzsdespekulánsra utalva fogalmazott így: "Nem a személye a lényeg. Fontos szimbólum, önmagában is erős hatalmi tényező, ám valójában csak egy előretolt ék. A homályból a nyilvánosságra kilépő filantróp".
2019. december 24. 16:15

A közép-európai politikus nyilatkozatának mögötteséről Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

- Professzor úr, a háttérhatalom létét a szélsőség igyekszik képtelenségnek beállítani, megpróbálják az „összeesküvés-elmélet megszállottjaként” kigúnyolni aki ír, beszél róla. Most egy neves politikus érzékeltette, hogy egy tőzsdespekuláns „előretolt ék", aki a „homályosságból" a nyilvánosságra „kilép." Csak háttérből lehet „előretolni" valakit, rejtett erőközpont homályából lehet „kilépni". Átszakadt egy gát?

- A hatalom, mint szó a magyar nyelvben a hatni igéből ered, vagyis azé a hatalom, aki hatni tud, hatással tud lenni másokra, még pontosabban fogalmazva, aki érvényesíteni tudja akaratát mások felett. Érthető persze, hogy a hatás-ellenhatás elve alapján azok, akik felett ezt a hatást fenntartják, szeretnének valamilyen „vissza-hatást” gyakorolni, hogy legalább ne legyen teljesen korlátlan, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen a felettük gyakorolt hatalom. A hatalomgyakorlás tehát minden időben egy sajátos „interaktív” folyamat volt, amelynek során a „hatás alatt álló” alávetettek igyekeztek átlátható és ellenőrizhető keretek közé szorítani a hatalmat gyakorlókat. Tévedés lenne tehát azt hinni, hogy ez az ellenőrzési folyamat kizárólag a nyugatias modernitás demokráciájának a sajátossága, hisz már az ősi birodalmak működését is szigorú rend határozta meg, amely akár az uralkodó elmozdítását, lemondatását is lehetővé tette, méghozzá szabályozott intézményi-szervezeti keretek között, lázadás nélkül. (A „fékek és ellensúlyok” liberálisok által büszkén emlegetett, és többnyire álságos, hamis rendszerénél sokkal valóságosabb és komplexebb ellenőrzési rendszer tartotta keretek között az uralkodói hatalmat a szakrális királyságokban.) Az is tény viszont, hogy a legfőbb hatalmat gyakorlók állandóan ki voltak téve a korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalomgyakorlás kísértésének. A népmesék láthatatlanná tevő süvege az embernek azt az ősi vágyát szimbolizálja, hogy milyen csodálatos érzés volna úgy megtenni bármit, hogy azért semmilyen felelősséget nem kellene vállalni. Hiszen, ha e süveget a fejembe nyomom, akkor nem látszom, következésképpen nem is vagyok, és aki „nincs”, annak értelemszerűen felelősséget sem kell vállalnia tetteiért. Minden időkben minden hatalom ki volt téve ennek a kísértésnek, de az a világ, amelyben élünk már igen régóta, ennek a „nem létező” globális „szuperstruktúrának” az ellenőrizhetetlen hatalma alatt áll. Hogy milyen rég óta, azt nehéz megmondani, de nagyjából azóta, amióta megszűnt az emberi lét közvetlen átélhetősége. Vagyis amióta a valódi hatalom azok kezében van, aki a kereskedelem, a pénz és a média globális közvetítő-mezőit uralják. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a leginkább meghatározó hatalom, soha nem egyes személyekhez fűződik, hanem egy olyan hálózatos szerveződésű szuperstruktúrához, amely úgy viselkedik, mint egy felhő. Egy felhő esetében is úgy látjuk a földről, hogy „ott van valami”, de amikor mondjuk repülőgépen ülve belerepülünk egy felhőbe már korántsem olyan egyértelmű, hogy mi is ez a „valami”, ami ugyan körülvesz minket, de még sem igazán látjuk, érzékeljük és ismerjük fel a legbelső természetét. Az ilyen struktúrák erejét legfőképpen a hálózatos szerveződés adja, ahol nincs átlátható hierarchia, és nem is sejtjük, hogy ez a sokszor „amőba-szerű” képződmény miként is működik. A hálózatelmélet egyik legfőbb felismerése éppen az, hogy sokszor „semmi nem az, aminek látszik”, hogy a hálózat fontosnak látszó pontjairól derül ki, hogy szerepük inkább csak szimbolikus, mondhatni „látványtechnikai” jelentőségű, míg más pontokról, amelyeket szinte észre sem veszünk, csak véletlenül derül ki, hogy döntő szerepük van egy hatalmas hálózat működésében.

Hálózat - pixabay.com

Ez utóbbiakat a hálózatelmélet „erősen kötött” pontoknak nevezi, és ezekből akár fél tucat megsemmisítése is elég lehet egy sok millió elemből álló hálózat teljes romba döntéséhez, míg más esetekben akár ezerszámra lőhetjük ki az egyes elemeket anélkül, hogy ez a legcsekélyebb mértékben befolyásolná a hálózat egészének működését. (Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a rák is hálózatot próbál képezni az áttéteken keresztül, és eközben „trükkök százaival” igyekszik félrevezetni a szervezet immunrendszerét.) Teljesen egyetértek az idézett szöveggel, Soros György személye önmagában teljesen jelentéktelen, sőt látványtechnikailag éppen azért van „kitalálva”, hogy provokatív módon elterelje a figyelmet a hálózat valóban létfontosságú elemeiről. Ő nemcsak, hogy nem létfontosságú tehát, hanem éppen arra szolgál, hogy minél nehezebben legyenek azonosíthatók ezek a bizonyos „erősen kötött” pontok, amelyek a globális szuperstruktúra legkényesebb és legérzékenyebb pontjai. Nos, ő egészen biztosan nem ilyen pont! Ez a „láthatatlan” gigantikus globális hálózat a kényszerítő és fegyelmező hatalmi szerveződések tucatjait foglalja magába, amelyeknek nem is elsősorban önmagukban van jelentősége, hanem azért, mert a köztük lévő finomhangolt együttműködés mint szervező elv szinte lehetetlenné teszi felismerésüket, legalábbis időben való felismerésüket, és így az ellenük való sikeres védekezést is. Soros György látványtechnikai szerepre való alkalmasságát főként az tette/teszi lehetővé, hogy egyfelől megtestesítője mindannak, ami erkölcsileg a legnagyobb ellenszenvet váltja ki, vagyis a gátlástalan spekuláció akár országokat is romba dönteni képes cinikus gátlástalanságának. Megtestesítője viszont másfelől valaminek, ami legalább is a hamis látszat szerint ennek éppen az ellenkezője, vagyis az emberi jogokért bátran küzdő, vagyona jelentős részét „önfeláldozó” módon az elesettek megsegítésére fordító emberbarátnak. Túl azon, hogy pusztító hatásának igazán brutális eleme nem is a spekuláció, hanem sokkal inkább az utóbbi filantrópnak nevezett tevékenysége, hisz a létkarakter szétroncsolásával árt igazán, ez a sajátos optikai csalások sorozatára épülő eljárás jelzi a legjobban, hogy milyen komplex jelenségről is van szó. Nem annyira gátszakadás ez tehát, hanem egy mesterien megtervezett teszt-léggömb, amelyet azért építettek fel és működtetnek, hogy a lényegről elterelje a figyelmet. És a jelek szerint sikerrel, hisz a globális beszédtér meghatározó elemévé vált.

- Ha csak a félmúltba tekintünk vissza: hazánkban 1990 óta állítólag demokrácia van. 1994-ben a kormányzáshoz bőségesen elegendő 52 százaléknyi mandátumot szerzett egy posztkommunista párt, ezt a szervezetet azonban egy különleges erő arra kényszerítette, hogy kössön koalíciót egy extrém képződménnyel. A szereplők egy része már halott, más része még él. Mi kellene ahhoz, hogy az oral-history derítsen fényt a rejtélyre?

- A demokráciát már Platon is a degeneratív társadalomszerveződési módok közé sorolta, és ez a nyugatias modernitás által mesterségesen összetákolt változatára különösen igaz.

Platon - hu.depositphotos.com

Ez a berendezkedés, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy biggyesztünk-e eléje jelzőt vagy sem, egyszerű szemfényvesztés, arra szolgál, hogy egy végső soron mindig azonosíthatatlan szervezett kisebbségnek a tartós uralma működhessen a szervezetlen többség felett. Minthogy a nyugatias modernitás egész létszerveződési módját globálisan eleve egy „láthatatlan”, következésképp ellenőrizhetetlen és „interpellálhatatlan” szuperstruktúra uralja, így bárki is kerül hatalomra formálisan demokratikus eljárásmódok technikai segítségével az egyes lokalitásokban, mint például Magyarországon, uralmát csak e láthatatlan szuperstruktúra alapvető „technológiai utasításaihoz” alkalmazkodva láthatja el. A „rendszerváltásnak” nevezett átalakítási folyamatra azért volt szükség, mert e szuperstruktúra „szocializmusnak” nevezett „politikai kapitalizmusa” véghezvitte mindazt, amivel megbízták, így már nem volt szükség rá. A XX. század minden szörnyűsége arra volt visszavezető, hogy ez a szuperstruktúra fel akarta gyorsítani a kelet európai zárt paraszti társadalmak felszámolását, hogy azok ugyanolyan szabadon kifosztható erőforrás-mezővé és hulladék-tárólóvá váljanak, mint a világ lokalitásainak a döntő többsége. És mivel ezt a feladatot a „szocializmus” sikeresen tejesítette, likvidálták, hogy helyére most már a globális berendezkedés lokális konstrukcióit helyezzék, úgy, hogy mindezt „szabadságnak” álcázzák. Nagyjából ennyi a „dicsőséges” rendszerváltás lényege. Az úgynevezett szabadság, ami e változással eljött, a történelmileg azóta is vesztes döntő többség számára semmilyen változást nem hozott, legfeljebb annyit, hogy az őket kifosztó önkény, és léterőszak 1990 óta demokratikus eljárás módok mögé rejti összességében az azt megelőzőnél is brutálisabb globális kifosztó hatalmát. A rendszerváltás első közel húsz éve során még nagy szükség volt a globális ÁVÓ közvetlen jelenlétére, ami szervezetileg egy SZDSZ nevű pártnak volt álcázva, ezért egészen 2010-ig eleve nem jöhetett létre olyan kormány, amelyben ne ez a szerveződés lett volna a meghatározó. (Hogy milyen tökéletesen alkalmatlan volt a magyar választók többsége a lényeg megértésére, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezt a SZDSZ nevű lokális világ-ÁVO-t kis híján legnagyobb párttá tette az 1990-es választásokon. Mert hogy a jelszavuk az volt, hogy tudjuk, merjük, tesszük, de ezzel az erővel azt is kérhették volna, hogy sertés elvtársak, szavazzatok a böllérre, hisz végül is valóban ez történt, és a böllér tudta, merte és tette is, amit kell.) És mivel 1990 és 1994 között kizárólag a gátlástalan és brutális rombolás ment vége, hisz minden a lokalitás számára használható erőforrást fel kellett számolni, hogy a függés, a kiszolgáltatottság és a megfélemlítés terrorja teljes legyen, így a vesztes többség örömmel menekült volna vissza az azt megelőző időkbe. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a döntése akár logikus is lehetett volna, ha az MSZP-nek bármilyen köze lett volna ahhoz, amibe az új rendszerben a Kádár korszaknál is jobban kifosztott többség vissza akart menekülni, de nem volt semmilyen köze. Már azon kívül, hogy ezt a hamis látszatot keltve tudott abszolút többséget elérni az 1994-es választásokon a demokrácia még nagyobb dicsőségére. Nem volt, nem lehetett tehát köze, sőt mint kiderült, az MSZP-be beleépített „belső párt” valójában ennek a globális ÁVÓ-nak egy még primitívebben pusztító változatát képviselte. Az MSZP így lényegében a „kiterjesztett” önmagával kötött koalíciót az MSZP-SZDSZ kormányban. Mindennek a teljes felismerése valóban legfeljebb az oral-history szintjén valósulhat meg, mert változatlanul nincs átfogó és koherens elbeszélési mód, amelynek segítségével a magyar társadalom képes lenne szembesülni azzal, hogy ki és hogyan gyakorolja felette az uralmat a demokráciára hivatkozva. Ami 2010 óta zajlik Magyarországon, az egy globális szinten is igen komoly figyelmet kiváltó folyamat, hiszen először kerül sor arra, hogy egy lokalitás legalább megpróbálja lazítani azt a fegyelmező-hatalmi függést, amit ez a láthatatlan szuperstruktúra minden lokalitásra kiterjeszt. A kísérlet az elmúlt tíz év során azt mindenképpen bizonyította, hogy ez, legalábbis bizonyos határig nem teljesen lehetetlen, de hogy mi lesz a kísérlet vége, azt egyelőre nem nagyon látjuk. Sajnos nem zárható ki az sem, hogy ez a „nem létező” globális szuperstruktúra egy sajátos erőforrás-hidraulika működtetése érdekében „engedélyez” ilyen időszakokat. Vagyis „etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk” felkiáltással, egy-két évtizedig hagyja, hogy a viszonylagos gyarapodás lehessen meghatározó, hogy aztán egy újabb tíz-húsz év során legyen mit lefosztania. Ha az elmúlt több mint egy évszázadot ebből a nézőpontból vesszük szemügyre, érdekes szabályszerűség látszik igazolni ezt az első pillantásra talán bizarrnak tűnő feltevést. Ferenc József uralkodásának utolsó évtizedei a viszonylagos gyarapodást jelentik, hogy aztán 1914 és 1924 között történelmünk egyik legsúlyosabb kifosztási folyamata menjen végbe.

Ferenc József címere; "Egyesült erőkkel" - wikipedia

Ezt követően Horthy Miklós uralma 1924 és 1944 között újra a viszonylagos gyarapodás időszaka, de csak azért, hogy aztán 1964-ig bezárólag újabb iszonyú pusztítás mehessen vége. Ám Kádár alatt is van egy másfél évtized nagyjából 1979-ig, amikor még ebben a rendszerben is érzékelhető gyarapodás tud végbemenni. Amit aztán a következő két évtized a rendszerváltás harmadik világháborúval felérő pusztítása vesz vissza mélypontján a Bokros csomaggal. És így több mint egy évszázados periodicitás nyomán nem zárható ki annak esélye, hogy a XXI. század húszas évei során újabb „lezsilipelési kísérlet” veheti kezdetét, Vagyis mindannak a kiszivattyúzására, ami a gyarapodás éveiben, napjaink során is létrejött. Ez a feltevés egyúttal azt is szimbolizálja, hogy milyen csekély még a megalapozott tudásunk erről a nem létező és láthatatlan globális hatalmi szuperstruktúráról, amelytől a világ és benne saját sorsunk is függ.

- Egy nagy európai szervezet első számú vezetőjéről két évvel mandátumának lejárta előtt kiderült, hogy súlyos alkoholista. Kontinensünket bejárták a videók, amelyek dőlöngélését mutatták, volt, amikor az azóta megbukott ukrán vezető tartotta vissza a hanyatteséstől. Ezt az alkoholista politikust azonban egy különleges erő a csúcson tartotta, sőt még dicsőíthette Marxot is - a történelem preverziója – egy bazilikában. A propagandában gyakran emlegetett transzparencia erre a rejtélyre hogyan terjeszthető ki?

- Az átláthatóság döntő fontosságú követelményének érvényt is kellene szerezni, de erre csak az képes, akinek van valóságos tudása, bátorsága és becsülete. Ahogy már sokszor szembesülhettünk ezzel, valóságos tudás nélkül minden emberséges tett elbukik egy ilyen világban, ahol ha megfelelő média gépezeted van, akkor tetszőlegesen hamisított tényt, igazságot, valóságot tehetsz a valóságos tények, igazság, valóság helyére. Elengedhetetlen a bátorság is, mert ez a globális propagandamasina kíméletlenül eltipor mindent és mindenkit, aki nem illeszkedik bele engedelmesen ebbe a hamis rendszerbe. És végül, de nem utolsó sorban a becsületes helytállás erénye nélkül idővel bárki megvásárolhatóvá válik, ami minden kísérlet kudarcához vezethet. A kérdésében jelzett személy ugyan láthatólag már szétroncsolódott „célszerszám” volt, de feltehetőleg azért ragaszkodtak hozzá a világ nem létező urai, mert igen hosszú időn keresztül tett igen kiváló szolgálatokat, ráadásul feltehetőleg igen sokat tudott sok mindenről és sok mindenkiről. Grósz Károly ezt cinikusan úgy fogalmazta meg, amikor frissen megszerzett hatalmát próbálta megszilárdítani Kádár megbuktatása után, hogy egyelőre szüksége van „az érdemekben dús, de érdemeiket bővítetten újratermelni már nem képes elvtársakra is”, és feltehetőleg ilyen „elvtárs” lehetett ez az Ön által említett személy is. Mint a vele történtek is jelzik, a nyilvánvaló tények nem is léteznek, ha a világot irányító erők azt akarják, hogy ne létezzenek. Marx dicsőítése egy bazilikában, vagyis a legszélsőségesebben pusztító deszakralitás ünneplése a valaha létezett szakralitás leginkább megszentelt helyszínén azt jelzi, hogy ezek az erők szándékosan és provokatív módon igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megalázzanak, kigúnyoljanak mindent és mindenkit, aki még nem roncsolódott szét teljesen lelkileg, erkölcsileg és szellemileg.

A trieri Konstantin-bazilika - 123rf.com

Túl sok illúziónk tehát aligha lehet az általuk nekünk szánt jövővel kapcsolatban. Ám hogy talán még sem egészen reménytelen a küzdelmünk, azt az jelzi, hogy az illető személy mégis csak megbukott végül. És a helyére olyan személy került, aki azért talán egy árnyalattal mégis csak alkalmasabbnak látszik arra, hogy ez a szervezet, az Európai Bizottságról van szó, legalább ne a legmegalázóbb módon legyen eszköze ennek a globális hatalmi struktúrának, amely mindenféle felhatalmazás nélkül gyakorolja korlátlan és cinikusan romboló hatalmát jobb sorsra érdemes földrészünk felett.

- Földgolyónkont számos dollármilliárdos él, az ismert tőzsdespekulánsnál gazdagabbak is. Ám csak ezt az egy személyt fogadják Brüsszelben, nem is akárhogyan: csókokkal; ő az, akit tényezőként említenek és kezelnek magas beosztású politikusok. Tudni nem tudjuk, miért, sőt ebben az esetben sejtéseink is bizonytalanok. Várnunk kell-e egy-két évszázadot, hogy a történelemtudomány adjon magyarázatot, vagy még a mi életünkben fény derül az okokra?

- Ahogy már említettem, Soros György mint személy önmagában jelentéktelen senki, súlyt és jelentőséget csak az ad neki, hogy a világ valóságos urai éppen arra használják, hogy ő látszódjék a valóságos hatalomnak, miközben egy stróman csupán. Az egész színjáték csak arra szolgál, hogy minél több és minél zavarosabb hamis információval próbálja tovább rombolni a világban való tájékozódási képességünket. Amikor ezek a magas beosztású urak kitüntető szívélyességgel üdvözlik őt, akkor egy bábu találkozik egy másik bábúval. A lényeg azonban az, hogy mindketten ugyanannak a „nem létező” bábjátékosnak a kezében „végződnek”, vagyis annyi a feladatuk csupán, hogy meggyőzően eljátsszák szerepüket, azt a hamis látszatot keltve, hogy ők a világ valóságos urai. Nekünk meg az lenne a feladatunk, hogy mindezt átlássuk, és minél pontosabb képünk legyen a globális hatalom valóságos természetéről. Ami a történelemtudományt illeti, nem nagyon hiszek abban, hogy a történelem mint olyan tudomány lehet egyáltalán. Inkább Oswald Spenglerrel értek egyet, aki azt írja a Nyugat alkonyának előszavában, hogy „annyi világ van, ahány lény a világon”. Vagyis minden lény fejében egy olyan történet van a világról, ami úgy egyes-egyedül az ő fejében létezik. Az a történész, aki komolyan el is hiszi, hogy ő bezzeg képes „objektív” vagyis tárgyilagos, elfogulatlan, független, semleges stb. történetben elbeszélni mindazt, ami végbement a világban, az a saját (többnyire nagyon is elfogult) előítéleteinek a foglya. De érdemes Spengler azon mondatán is eltöprengeni, amit ennek kapcsán az igazságról ír, imígyen: Az igazságot megállapítják, azaz fogalmak formájában elvonatkoztatják őket a világ eleven sokszínűségétől, hogy aztán egy rendszerben, a szellemi tér egy meghatározott alakzatában rögzítsék azokat. Az igazság így abszolút lesz, örök, vagyis magához az élethez immár semmi köze. Mint ahogy megszívlelendő az is, amit a tudomány vallás-szerűségéről ír: Minden tudomány valamilyen valláson, valamilyen vallás össz-lelki előfeltételein nőtt fel, és nem más, mint e tévesnek tartott tanításnak az elvont kiigazítási kísérlete. Alapfogalmaikban, problémameglátásaikban, mentális sémáikban, módszereikben magunkban hordanak valamilyen vallási magot, minden új igazság egy korábban már ismert igazság felett gyakorolt kritikai ítélet. Bármilyen fájdalmas is ezzel szembesülni, a nyugatias modernitás tudománya már nem tud a segítségünkre lenni abban, hogy megértsük a világot, Sőt, egyre inkább az látszik kiderülni, hogy minél inkább növekszik a (látszólagos) tudásunk, annál kevésbé értjük a minket körülvevő világ alapvető összefüggéseit. Márpedig egy létezőnek aligha lehetne más feladata azon kívül, hogy megértse a létezést, és az így megértett létezésbe szelídséggel, türelemmel, alázattal megpróbáljon belehelyezkedni. Azonban az a világ, amelyben élünk, sokkal inkább Martin Heideggernek azzal a sokat idézett fordulatával írható le, miszerint ami történik az „a létező brutális kiszakítása a létezésből”. Talán azért is zárja nagy ívű értekezését a Nyugat alkonya végén Spengler azzal a drámai mondattal, amely így hangzik: Ebben az időben születtünk, és bátran meg kell járni utunkat. Nincs más lehetőség, mint helyünkön kitartani, remény nélkül, a megmenekülés hite nélkül.” De mivel ma december 24-e van, talán most mégis dereng valami halvány reménysugár. 

preshaz.eu
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó