ÉVOSZ-munkavédelem: Tűzzel - tudással
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének tűzvédelmi tagozata által indított és koordinált jogszabály-módosítási kezdeményezés eredményeként a 295/2019 (XII.10.) Korm. rendelet módosította, leegyszerűsítette a harmonizált vizsgálati szabványokkal nem rendelkező tűzvédelmi célú építési termékek forgalomba hozatali követelményeit.
2019. december 31. 11:29

Nádor Andrásnak, az ÉVOSZ tűzvédelmi tagozata elnökének tett föl kérdéseket a Présház.

 - Elnök úr, miért siker az Ön tagozatának, hogy a kormány az Önök kezdeményezésére módosította rendeletét?

​- Ez az eredmény számunkra több szempontból is siker. Elsősorban elértük, hogy felesleges jogértelmezési vitákkal ne kelljen gátolnunk a tervezők és az építő vállalkozások amúgy is megfeszített ütemű munkáját. Másodszor siker, hogy ennek a célnak az érdekében teljes egységben tudtunk dolgozni a Magyar Mérnöki Kamarával, a Magyar Tűzvédelmi Szövetséggel és nem utolsó sorban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal. A harmadik – és a jövő szempontjából talán legfontosabb – szempont, hogy ez az első eset, amikor a tűzvédelmi szakma önállóan, közvetlenül fordult a jogalkotóhoz és mindjárt sikerrel végig is tudtuk vinni az ügyünket. Ez nagyon fontos a szakágunk nagykorúsítása szempontjából.

​- A módosítás miért fontos eredmény a tűzvédelmi tervezők és az érintett termékeket forgalmazó vállalkozások számára?

​- A tűzvédelem feladata az építmények tűzbiztonságának megteremtése és fenntartása. Az a célunk, hogy a feladatunkat az építőipar versenyképességének erősítésével érjük el. Ennek eléréséhez mindenképpen szükséges a világ élvonalához tartozó technológiák és megoldások tervezése és beépítése. A most kihirdetett módosítás nélkül ez a törekvésünk vált volna kérdésessé. Az elmúlt év végén ezért jeleztük a Kormányzatnak, hogy egy korábbi jogszabály-módosítás komoly versenyhátrányba sodorhatja a szakmánk kis- és középvállalatait és közvetve az egész magasépítési szektort. Ezt mindenképpen el akartuk kerülni. Szerencsére a Miniszterelnökség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékes vezetői megértették a felvetett problémát és sikerült egyszerű és hatékony megoldást találniuk.

​- A szakmának miért előnyös, hogy a BM-OKF engedélyező hatóságként egyedül, gyorsított módon tud eljárni a tűzvédelmi termékek hazai forgalomba hozatala érdekében?

​- Az egyre gyorsuló technológiai fejlődés a tűzvédelem területén is komoly feladat elé állítja az építtetőket, a tervezőket és a kivitelezőket az optimális megoldások kiválasztásában. Vannak országok, ahol a biztosító társaságok, illetve szakértő vállalkozások végzik a termékek és megoldások ellenőrzését, jóváhagyását. Nálunk ez a forma még nem alakult ki és hagyományosan az OKF feladata vizsgálni, hogy az egyes eszközök és megoldások alkalmasak-e a magyarországi biztonsági követelmények teljesítésére. Ezt a feladatot évtizedekig a szakma teljes megelégedésére végezték és most szerencsére vállalták és a jogszabály módosításával vissza is kaphatták a feladatot.

​- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért fontos kiszélesíteni a magyar tűzvédelmi kultúrát?

​- Ezt a kérdést külön köszönöm, mert a legfontosabb szakmai feladatomnak tartom az erős és egységes magyar tűzvédelmi szakág létrehozását. Mi mindenképpen ki akarjuk venni a részünket az ország versenyképességének növeléséből, de ehhez folyamatosan fejlesztenünk kell a saját hatékonyságunkat is. Amint azt már korábban érintettem, nagyon gyors és jelentős technológiai fejlődés zajlik a mi területünkön is, és ennek megfelelő szintű alkalmazásához sok megoldandó feladatunk van. Egyértelmű szakmai konszenzus alapján támogatjuk az önálló, európai szintű tűzvédelmi mérnökképzés létrehozását a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen belül. A jövő évben folytatjuk a jogszabályi környezet fejlesztésére tett erőfeszítéseinket is. Közös céljaink fontosságát a szakma és a Hatóság is támogatja, úgyhogy a további sikeres fejlődés csak a mi befektetett munkánktól függ. A munkától pedig nem félünk.

preshaz.eu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Robotok hozzák el a munka és a társadalom megújulását
    Megjósolhatatlan a munkaerőpiaci hatása a digitalizációnak, abban ugyanakkor egyetértenek a szakértők, hogy kevesebb munkásra vagy akár gépkocsivezetőre lesz szükség. Ők sem válnak haszontalanná, mivel a teherautókat felváltó önvezető drónok vagy a szalagmunkások helyét átvevő robotok irányításához rájuk is szükség lesz.
  • Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel a gyöngyöspatai iskolaügyben
    Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A hazához vezető kalauz sokaknak
    1948-ban a kommunisták eltávolították az állásából Fekete Istvánt, elsősorban a Zsellérek című könyve miatt, melyben megírta, hogy Ajkán milyen kegyetlenségeket követtek el 1919-ben a vöröskatonák.
MTI Hírfelhasználó