Az EP is elfogadta, hogy atomerőművek nélkül nem teljesíthetőek a klímavédelmi célok
Megkezdte villamosenergia-termelését a világ első úszó atomerőműve Oroszországban, addig a Nukleáris Világszövetség adatai szerint jelenleg 53 új atomerőmű-blokk épül szerte a világon, köztük a Paks II Magyarországon. Az Európai Parlament pedig egy hónapja elfogadta, hogy atomenergia nélkül nem valósíthatóak meg a klímavédelmi célok.
2020. január 5. 19:54

Ma már elfogadott tény, hogy a természetre és az embereke a klímaváltozás nagyon fenyegető következményekkel jár. Az Európai Unióban eközben egy nukleáris váltóállítás következik be, hiszen a tagállamok is felismerték, ha meg akarunk felelni a globális klímavédelmi célkitűzéseknek, akkor tenni is kell valamit, amivel radikálisan lehet csökkenteni a széndioxid-kibocsátás mértékét.

Tavaly év végén az Európai Parlament egy olyan állásfoglalást fogadott el, ami azt mondja, hogy az atomerőművek karbonmentes villamosenergia-termelési módja fontos szerepet játszhat az európai villamos energia termelésben.

Hárfás Zsolt energetikai mérnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, „hatalmas ellentmondás van az atomenergiát ellenző sötétzöldeknél – mert én annak szoktam nevezni ezeket az szervezeteket és politikusokat – akik klímavédelmi harcosnak kiáltják ki magukat, másik oldalról meg a villamosenergia-kibocsátást támadják, miközben látni kell, hogy ha teljes életciklusra nézzük az egyes villamosenergia termelési módok kibocsátásait, akkor az atomenergiának a teljes életciklusra vonatkoztatott kibocsátása csak 12 gramm/kilowattóra, ezzel szemben a szénerőműveknek 820 gramm/kilowattóra. Ettől függetlenül ezek a sötétzöldek az atomenergiát támadják” – hangsúlyozta.

Magas a magyar energiaimport

Paks II-vel kapcsolatban a szakértő megjegyezte, sok aspektusa van hogy miért van rá szükség, és hogy miért támadják különböző szervezetek.

Magyarország súlyos helyzetben van a villamosenergia-ellátást tekintve, hiszen évek óta növekszik fogyasztás, rendszerterhelési csúcsokkal, és rengeteg importtal. Éves szinte 30 százalék az import, amit Magyarország a szomszédos országokból szerez be a fogyasztók ellátása érdekében.

Hárfás Zsolt szerint a fogyasztási adatokból látszik, hogy Paks II-re már most is szükség lenne, és ez a következő években még súlyosabb lehet, „tehát elmondhatjuk, nincs mese, erőműveket kell építeni, mert ha nem építünk erőműveket, akkor csak az importra hagyatkozhatunk” – hangsúlyozta. Hozttátette, hosszútávon ez ellátásbiztonsági, valamint nemzetbiztonsági kockázatokat jelent.

„Nem lehet arra alapozni hosszú távon, hogy más szolgáltatók, más országok kezében legyünk, tehát erőművet kell építeni, aminek pillére a Paks II, de megújuló naperőművek építésére is szükségünk van” – húzta alá.

Elmondása szerint Paks II-t azok támadják, akik idegen érdekeket, idegen politikai érdekeket szolgálnak.

Ausztria mindent megpróbál, hogy a beruházást megakadályozza Brüsszelben, és minden más fórumokon, hiszen azt mondják magukról, hogy atomenergia-ellenes ország, miközben német és cseh energiát importál.

„Amikor elkezdtem kutakodni egyes hazai zöld szervezetek honlapjain, megtaláltam olyan pénzügyi beszámolókat, amiből kiderült, hogy az Energiaklubot az egyik osztrák minisztérium is támogatja, azért, hogy Paks II ellen jogi eljárásokat indítsanak. Ausztria ezzel Magyarország szuverén döntését akadályozza” – mondta Hárfás Zsolt.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó