Madéfalva üzenete
A madéfalvi mészárlás következményei váratlanul messze vezetnek, hiszen jelentősnek mondható demográfiai változásokat is előidéztek: elkezdődött a székelyek tömeges kivándorlása.
2020. január 7. 11:25

Minden bizonnyal jelentős létszámú tömegre kell tekintettel lennie annak, aki kedden dél körül autózik át a Csíkszereda-­közeli Madéfalván. Hagyományosan január 7-én emlékeznek meg ugyanis a köztudatba madéfalvi veszedelem néven beágyazódott tömeggyilkosságra, amely révén az osztrák császári csapatok egyszer s mindenkorra el akarták fojtani a székelység szabadságtörekvéseit. Ma, két és fél évszázaddal később már tudjuk: reménytelen vállalkozás.

Kétszázötvenhat évvel ezelőtt, 1764. január 7-én több száz – egyes források kétszáz, mások négyszáz áldozatról beszélnek – szabad székely életét kioltó, kitervelt gyilkosságsorozatba kezdett a császári hadsereg, megtorlandó, hogy a Rákóczi-szabadságharc bukása után a jogaiban megcsorbított székelység tiltakozni mert az újabb jogfosztások ellen. A tragédiát nem fegyveres ellenállás váltotta ki, a székelyek csak tárgyalni akartak, ám az akkor még roppant erős katonai nagyhatalom, a császári udvar semmiféle ellentétes személetmódot nem tolerált, szabadságjogokról pedig hallani sem akart.

Kétszázötvenhat évvel ezelőtt Mária Terézia megbízta Adolf Buccow tábornokot, hogy Erdélyben szervezzen két román és három székely határőrezredet. Az évszázados katonáskodási hagyományaikhoz, kiváltságaikhoz ragaszkodó székelyek azonban ellenálltak.

A toborzó császári sereg megjelenésekor a falvak férfilakossága – de nők, gyermekek, idősek is – a környező erdőkbe menekült, az 1764-es esztendő vízkeresztjekor ­hasonló, mintegy 2500 fős menekültcsoport bujkált Madéfalva környékén.

E csoport ellenállásának leverésére kaptak parancsot a császári csapatok. Január 7-én hajnalban körbevették a falut, s négy órán át kíméletlenül ágyúzták, majd kifosztották és felgyújtották a még álló házakat, a menekülőket pedig kardélre hányták. Nem katonákat, férfiakat támadtak, gyilkoltak meg, hanem védtelen nőket, öregeket és gyermekeket. Kétség sem férhet hozzá, hogy előre eltervezett tömeggyilkosságról volt szó.

A madéfalvi mészárlás következményei váratlanul messze vezetnek, hiszen jelentősnek mondható demográfiai változásokat is előidéztek: elkezdődött a székelyek tömeges kivándorlása. Az üldözöttek előbb Moldvába menekültek, a korábban ott menedékre találó csángók fogadták be őket.

Tíz év elteltével gróf Hadik András huszár tábornok segítségével aztán Bukovinában telepedtek le, ahol megalapították azt az öt székely falut – Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Józseffalvát és Andrásfalvát –, amelyek létét sokan máig tartó értetlenséggel kezelik. A bukovinai székelyek maradékát 1942-ben telepítette a Vajdaságba Szabadka-Bácsjózseffalva, Újvidék és Topolya környékére a magyar kormány, az 1920 után betelepített, Bácska második világháború visszafoglalása után elmenekült dobrovoljácok helyére.

Amikor 1944 őszén megérkeztek Bácskába Tito partizánjai a korábban onnan elmenekült szerbekkel, a bukovinai székelyeknek újra menekülniük kellett; 1945-ben 13 ezer lelket a Völgységben, Tolna és Baranya megyében helyeztek el a kitelepített sváb családok házaiba és birtokaira.

Ma is ott élnek Bonyhád-központtal.
Száztizenöt éve, 1905. október 8-a óta áll az áldozatok emlékére emelt madéfalvi emlékmű, Köllő Miklós alkotása. Egy táblán misztikus kronogramma: SICVLICIDIVM, a székely- gyilkosságra utaló szó számértéke a tragédia évét, 1764-et jelzi.

Madéfalva a szabadságszeretet mártírjaira való emlékezés örök helyszíne. Annál is inkább, mert a hajdani osztrák elnyomók helyét száz évvel ezelőtt újak vették át. Az eszköztár persze csiszoltabb, egyik eleme az európai hadszíntéren való jogi hadakozás. Románia megtámadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által benyújtott, egymillió uniós polgár aláírásával hitelesített, Minority SafePack elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek.

De megtámadta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésének bejegyzését is, amelynek célja a normaalkotás, azaz hogy az Európai Unió kiemelten támogassa azokat a térségeket, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő területtől. Mindkét esetben veszített.

De rendíthetetlenül próbálkozik, a 2019. július 8-án az SZNT-kezdeményezés nyilvántartásba vétele ügyében hozott határozatot is megtámadta. A nemzeti régiók ügyében hozott bírósági ítélet indoklása azonban az Európai Bíróság joggyakorlatának része lett, olyan precedens, amely jó eséllyel vezethet el a harmadik támadás ártalmatlanításához is.

Ha viszont az SZNT kezdeményezése május 7-ig nem kapja meg minimum egymillió európai állampolgár – köztük természetesen magyarországiak – aláírásos támogatását, Románia keresete okafogyottá válik. Egy sikertelen kezdeményezés bejegyzése ugyanis értelmét veszti. Még négy hónap van az egymilliós kontingens begyűjtésére, amelynek benyújtása nyomán az Európai Bizottságnak közmeghallgatást kell tartania a nemzeti régiók témájában.

Kétszázötvenhat évvel ezelőtt az osztrák módszerek közé tartozott, hogy besúgórendszer működtetésével tartóztatták le a madéfalvi megmozdulás életben maradt szereplőit, a százforintos vérdíj emberek százait juttatta a csíkszeredai várbörtönbe.

Ma a közömbösség veheti át a hajdani besúgók szerepét, válhat a román nemzetállami asszimilációs törekvések szövetségesévé. Ezt is üzenik a hajdani székelygyilkosság áldozatai.

Csinta Samu

Magyar Nemzet
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó